2p

Két éven belül ötödször tarthatnak parlamenti választásokat Bulgáriában, miután a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) kedden bejelentette, hogy nem sikerült kormányt alakítania, és a mandátumát visszaadta a köztársasági elnöknek.

"Mindent elkövettünk, hogy megfeleljünk a harmadik mandátumnak" - közölte Kornelia Ninova, a párt elnöke, és hozzátette: annak ellenére, hogy a többi párttal folytatott tárgyalásokon a nemzeti prioritásokat helyezték előtérbe, "nem volt elegendő akarat egy működő kabinet megalakítására".

Rumen Radev bolgár elnök is csalódott. Fotó: Depositphotos
Rumen Radev bolgár elnök is csalódott. Fotó: Depositphotos

A legutóbbi választások eredményeként megalakult parlamentben ez volt a harmadik, s egyben utolsó lehetőség a kormányalakításra. Az Európai Unió legszegényebb országában most ismét választásokat kell tartani.

A szocialisták koalícióalakítási kísérlete előtt a bolgár parlament két legerősebb csoportja, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB), majd a reformista Folytatjuk A Változást (PP) párt próbálkozott sikertelenül a kormányalakítással.

Rumen Radev köztársasági elnök ezek után kénytelen lesz feloszlatni a parlamentet, kinevezni egy új ügyvezető kormányt, és kiírni a következő választásokat, valószínűleg áprilisra.

Politikai elemzők szerint a választás újabb széttöredezett parlamenthez vezet, amelyben nehéz lesz megegyezésre jutni, és koalíciós kormányt alakítani.

Az államfő már korábban figyelmeztetett arra, hogy a hónapok óta tartó kormányválság akadályozhatja az ország schengeni csatlakozását és az uniós helyreállítási támogatáshoz való hozzájutását. Bulgária politikai instabilitása miatt a szakértők az euró 2024-re tervezett bevezetését is megkérdőjelezik.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG