3p

Saját pártjának szavazói között is kevesen vannak, akik szerint rossz döntést hozott a távozó miniszterelnök.

Boris Johnson brit miniszterelnök tegnap jelentette be távozását, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai miatt saját kormányának és pártjának magas beosztású képviselői is folyamatosan követelték lemondását.
A lépéssel megszűnik Johnson miniszterelnöki tisztsége is, de a kormányfő bejelentette, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.


A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov csütörtök este ismertetett friss felmérésében közölte: a 2062 felnőtt brit bevonásával elvégzett reprezentatív vizsgálat azt mutatta ki, hogy a választókorú britek 77 százaléka helyesli Johnson távozását a Konzervatív Párt és a kormány éléről, és mindössze 12 százalék helyteleníti a miniszterelnök lépését.
Az országos átlagon belül a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt támogatóinak 93 százaléka nevezte kedvező fejleményének Johnson távozását, de a kormányzó Konzervatív Párt szavazótáborának 66 százaléka is úgy vélekedett a YouGov-felmérésben, hogy Boris Johnson helyesen döntött, amikor bejelentette lemondását.
A konzervatív szavazótáboron belül is csak 23 százalék azoknak az aránya, akik szerint Johnson rossz döntést hozott. Azok körében, akik a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazáson a bennmaradásra voksoltak, 91 százalék nevezte helyes lépésnek Johnson távozását, de a kilépésre szavazók 67 százaléka is támogatta a kormányfő lemondását.
A hat éve rendezett referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt. A népszavazás kampányában Boris Johnson a kilépést pártoló tábor frontembere volt, és Nagy-Britannia az ő miniszterelnöksége alatt, 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból.
A csütörtök este ismertetett felmérésben a YouGov a távozó kormányfő munkájának értékelésére is felkérte a résztvevőket. A válaszadók mindössze 5 százaléka jelölte be azt a válaszlehetőséget, hogy Johnson "nagyszerű" miniszterelnök volt, 17 százalék jónak, 18 százalék átlagosnak minősítette tevékenységét, 19 százalék ugyanakkor gyengének, 36 százalék pedig "rettenetesen rossznak" minősítette Johnson kormányfői teljesítményét.
A cég egy külön, a Konzervatív Párt tagsága körében elvégzett felmérésben kimutatta azt is, hogy a lehetséges utódjelöltek közül Ben Wallace jelenlegi védelmi miniszter támogatottsága a legmagasabb a párton belül.
Az utódválasztási versengés lehetséges párharcaiból a különböző potenciális párosításokat modellezve minden esetben Wallace jelentős előnyét mutatja a vizsgálat. Ha védelmi miniszternek például a korábban favoritnak tartott Rishi Sunak volt pénzügyminiszterrel kellene megküzdenie a pártvezetői tisztségért, a szavazatok 51 százalékát kapná, Sunakra a tagság 30 százaléka voksolna.
Wallace és Liz Truss külügyminiszter párharca esetén a védelmi miniszter 48, Truss 29 százalékos szavazatarányra számíthatna. Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszter és Wallace küzdelme esetén 58-22 lenne a szavazatok százalékos megoszlása a védelmi miniszter javára.
A jelenlegi szabályozás alapján az utódjelöltek mezőnyének kialakulása után az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozatot kezd, és az ennek végén talpon maradó utolsó két jelölt közül - ha egyikük sem lép vissza a másik javára - a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással Boris Johnson utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

(MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG