3p

Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.

39 százalékos többlethalálozást okozott Belgiumban a hőség június 18. és 29. között – írja az MTI. A példátlan hőhullám következtében az átlagosnál 1222-vel több ember halt meg Belgiumban, főként az időseket érintette rosszul a szélsőséges időjárás.

A belga szövetségi közegészségügyi közszolgálat szerint a vizsgált időszakban 630 többlethalálozás történt a 85 év feletti korosztályban, de 180-an voltak a hőség 65 évesnél fiatalabb áldozatai is.

A legnagyobb többletet június 27-én, szombaton jegyezték fel, amikor 572, a hőségnek tulajdonított halálesetet regisztráltak.

A koronavírus-járvány első hulláma óta nem volt ilyen magas a halálozások száma Belgiumban, mint ebben az időszakban. Az RMG hírportál szerint a példátlan hőhullám idején feljegyezett kiugró halálozás a szokatlanul meleg éjszakáknak is tulajdonítható.

A belga korány másfél héttel ezelőtt országos hőségriadót rendelt el, miután a belga Királyi Meteorológiai Intézet (RMI) tartósan 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletre figyelmeztetett, kiemelve, hogy egyes helyeken a hőmérséklet meghaladhatja a 38 Celsius-fokot.

Hőguta és kiszáradás: sokan kerültek kórházba Franciaországban

Franciaországban a halálesetek száma átlagosan 29,1 százalékkal, Párizsban több mint 62 százalékkal emelkedett június 22-én, a rendkívüli hőhullám csúcspontján – jelentette be pénteken az egészségügyi minisztérium szakszolgálalata. Ez 2025-tel több halálesetnek felel meg az előző héthez képest, és a hatóság szerint ez a szám „bizonyosan alábecsült”.

A halálozások számának becslése kizárólag az elektronikus halotti anyakönyvi kivonatok számán alapul, amelyek csak valamivel több mint a felét jelentik az országban elhunytaknak.

A Franciaországot 12 napig sújtó rendkívüli hőhullám alatt három olyan nap is volt, amikor a legmelegebb átlaghőmérsékleteket mérték az országban 1947 óta.

Az egészségügyi hatóságok és a kormány az utóbbi napokban a hőhullám alatti otthoni halálesetek problémájára hívta fel a figyelmet. „Nagyon fontos, hogy ebben a 2025 halálesetben (...) az otthoni elhalálozások száma 91 százalékkal nőtt az előző héthez képest” – mondta pénteken Stéphanie Rist egészségügyi miniszter.

A június végén Franciaországot sújtó rendkívüli hőhullám elviselhetetlen lakhatási körülményeket eredményezett. A hőguta és a kiszáradás miatt szükséges orvosi beavatkozások száma hatszorosára, illetve négyszeresére nőtt.

A 2003-as hőhullámnak 15 ezer áldozata volt Franciaországban, főként idősek, akik közül sokan egyedül éltek. Az idei júniusi hőhullámot a szakemberek intenzívebbnek tartják a 2003-asnál, de a megelőző intézkedések miatt az egészségügyi következményei mérsékeltebbek a hatóságok szerint.

Franciaországban a hétvégétől kezdve ismét jelentős hőmérsékletemelkedést jeleznek előre a meteorológusok.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG