2p

Változtatna a kormány az Ural és a Brent olaj közötti árkülönbözet után fizetendő adó szabályain. Az új rendszerben már 2 dolláros különbözettől fizetni kellene, és ez a tervek szerint 2027-ben is így marad.

Átalakítaná a kormány a Molt terhelő Ural-Brent árkülönbözet adóját – írja a Telex. A javaslat szerint ha az orosz Ural olaj és a Brent ára között hordónként 2 dolláros árkülönbözet alakul ki, az árrés 50 százaléka adókötelezettség, ha pedig 5 dollárnál nagyobb a különbözet, az 5 dollár feletti részre 95 százalékos adókulcs vonatkozik. Ezt az adónemet 2027-re is kiterjesztené a kormány. 

A jelenlegi rendszerben a különadó alapját a Brent és az orosz olaj beszerzési ára közötti pozitív különbség hordónként 5 dollárral csökkentett összege adja. Vagyis 5 dollár árkülönbözetig nincs adó, afelett 95 százalék. A tervezett új rendszerben azonban, ha azt megszavazzák, csupán 2 dollár különbözetig nincs adó, 2 és 5 dollár között 50 százalékos, 5 dollár felett 95 százalékos adó terheli az árkülönbözetet. A Pénzügyminisztérium idén 6,25 milliárd forintra, jövőre pedig 15 milliárd forintra becsüli a változtatásból származó adóbevételt, bár az olajárak volatilitása miatt ez változhat.

A tervezett módosítás úgy is értelmezhető, hogy a Mol ösztönzőt kap arra, hogy növelje a nem orosz olaj beszerzését, de úgy is, hogy csökken az érdekeltsége a jó üzletek megkötésére, hiszen az állam fokozott mértékben elvonja azok nyereségét. Az adót nagyjából úgy számolták ki, hogy gyakorlatilag a Molnál hagyja a hosszabb távú Ural–Brent-differencia átlagát, felette adóztat.

A Telex úgy tudja, Magyar Péter miniszterelnök szorosan követi a Mol-NIS üzletet, előzetes összefoglalókat is kér. A tranzakció véglegesítése még folyamatban van, de a szektoron belül úgy tudni, hogy az amerikaiak is pozitívak, újabb hosszabbítást adtak a tárgyalásokra és a NIS működésére. Egyszer azonban elfogyhat a türelmük: ha nincs deal, akkor az orosz tulajdonú NIS-sel a szerbek megint szankciókat kaphatnak, és veszélybe kerülhet az ellátásuk biztonsága.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG