2p
A növekedési hitelprogram második szakaszában részt vevő hitelintézetek 402,7 milliárd forint összegű szerződést kötöttek a vállalkozásokkal az MNB-nek október 3-ig benyújtott adatok alapján, ebből eddig 330,1 milliárd forintot már folyósítottak 13 588 ügylethez, 9827 cégnek - közölte a jegybank.

Mire mennyit vettek fel?

A leszerződött 402,7 milliárd forint csaknem 98 százaléka új hitel. Ezen belül az új beruházási hitelek és új lízingügyletek részesedése 59, az új forgóeszközhiteleké 26, míg az uniós támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 15 százalék.

Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos mérete 24 millió, az új forgóeszközhiteleké 57 millió forint, míg az EU-s hiteleké 36 millió forint.

Hitelkiváltás

A forint- és devizahitel-kiváltást lehetővé tevő második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 72, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 28 százalék; a folyósított hitelek csaknem 79 százaléka forinthitelek kiváltását, míg 21 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta.

Az első pillérben az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 6,9 év, az új forgóeszközhiteleké 1,7 év, az EU-s hitelek esetében pedig 1,4 év. A második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 6,3 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 2,1 év.

Cégmérettől is függ mire igényelnek hitelt


A nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú - közölte az MNB. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban.

Vállalatméret szerint vizsgálva a mikrovállalkozások hitelfelvétele csaknem 80 százalékban új beruházási hitel, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, javítás és a feldolgozóipar ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek csaknem háromnegyede ebbe a három ágazatba megy.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG