3p

Nagyságrendileg 5500 forintnak megfelelő összeget fizet az Európai Unió a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett vakcináért.

Az Európai Unió a koronavírus elleni védőoltás 15,5 eurós darabonkénti áráról állapodott meg a Pfizer és a BioNTech gyártókkal – derült ki hétfőn egy uniós belső dokumentumból, amelybe betekintést nyert a Reuters hírügynökség.

A bizalmas jellegű információ szerint az unió összesen 300 millió adagra kialkudott ára valamivel alacsonyabb, mint az, amiről az Egyesült Államok állapodott meg az első szállítmány szerződésében. A Reuters novemberben azt írta, hogy Washington 100 millió – ugyanazon oltóanyag – darabjáért 19,50 dollárt fizet, ami jelenlegi árfolyamon valamivel több mint 16 euró.

A vonatkozó, november 18-i dátummal köröztetett uniós dokumentum azt követően jelent meg, hogy az EU november 11-én bejelentette szállítási megállapodását a Pfizerrel és német partnerével, a BioNTech vállalattal.

Magyarországon is ezzel a vakcinával kezdik meg az oltást (Forrás: Depositphotos.com)
Magyarországon is ezzel a vakcinával kezdik meg az oltást (Forrás: Depositphotos.com)

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) várhatóan hétfőn dönt a Pfizer-vakcina engedélyezéséről, miután azt már több országban engedélyezték, köztük Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. Eva De Bleeker belga költségvetési államtitkár csütörtökön a Twitteren közölte azt az ártáblázatot, amely alapján Belgium a gyógyszergyáraknak fizet a védőoltásokért. Nem sokkal később a politikus eltávolította bejegyzését. Ebben a táblázatban a Pfizer vakcina egy adagjának ára Belgium számára 12 euró (14,6 dollár) volt, ami sokakban azt az érzetet keltette, hogy ez az unió által elfogadott teljes ár.nA táblázatban szereplő egyéb oltások ára is alacsonyabb volt az uniós források által ismertetettnél.

A szállításkor mindig van egy teljes ár és egy ár – mondta a vakcinagyártókkal folytatott megbeszéléseken részt vevő uniós tisztviselő a Reuters hírügynökségnek, amikor arra kérték, hogy tisztázza az EU és a belga ár közötti különbséget.

De Bleeker szóvivője hétfőn az ügy bizalmas jellegére hivatkozva, nem volt hajlandó kommentálni az esetet. Ugyanakkor idézte azt, amit De Bleeker a múlt héten mondott a belga parlamentben. Ezen a nyilvános meghallgatáson De Beeker kifejtette, hogy a belga árak csupán részlegesek.

Az uniós előzetes – így a védőoltásokra is vonatkozó – vételi megállapodások értelmében az EU a teljes mennyiség előre kifizetendő összegéről állapodik meg a vállalatokkal, mielőtt azt jóváhagynák. Ezt követően az uniós kormányok kifizethetik a fennmaradó összeget, a már lekötött vakcináért.

Az EU nem hozta nyilvánosságra a Pfizerrel egyeztetett előleg mértékét. Októberben ugyanakkor arról beszámolt, hogy egymilliárd eurót fizetett előlegként az AstraZenecának, a Sanofinak és a Johnson & Johnsonnak a vakcináért, további 1,45 milliárd eurót terveztek félretenni a Pfizer-BioNTech, a Moderna és a CureVac részére történő előzetes kifizetésekre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG