6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az önkormányzatiság csorbul az elsőfokú építésügyi hatósági jogkörök kormányhivatalokhoz telepítésével, de az építkezőknek alig lesz érzékelhető a változás.

A kormányhivatalok megalakulásához hasonlatos folyamat lesz az elsőfokú építésügyi hatósági feladatok átadása. Az önkormányzatoknak nem csupán a hatásköröket, de a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrát, sőt esetenként a feladat ellátásához használt épületet is át kell adniuk a feladatellátással megbízott kormányhivataloknak – összegez Szűcs Balázs, IX. kerületi főépítész, aki azonban úgy véli, hogy a gyakorlatban nem sok minden változik.

Bár a törvénymódosításban az önkormányzatok jogköreik újabb csorbítását látják, az állampolgárok számára alig lesz érzékelhető a változás. Egyrészt azért, mert az építési ügyekkel foglalkozó ügyintézőket nem lesz hová áttelepíteni, így várhatóan még jó ideig ugyanannál az asztalnál fognak ülni, ahol eddig, legfeljebb az ajtó melletti táblán szerepel majd a jegyzői hivatal helyett az illetékes kormányhivatal neve. Bár a főépítész szerint jobb lenne, ha a névváltozást követné a fizikai elkülönülés is, mert így nagy az állampolgári fejekben a zűrzavar, hogy melyik ügy pontosan hová is tartozik.

De azért sem várható nagy zavar a törvénymódosítás bevezetésének tervezett időpontja, 2020. március elseje után, mivela 300 négyzetméter alatti családi házak építéséhez 2017 óta nem kell építési engedély, elég interneten keresztül feltölteni a részletes kiviteli tervet. Az építtető magánszemély ilyen formán nem is találkozik az ügyintézővel.

Ráadásul az eljárást az idén tovább egyszerűsítették, így októbertől a saját célra építkező magánszemélyek építkezésénél már nem lesz kötelező az építési napló vezetése, a tervezői művezetés, valamint a tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás sem. Sőt a 300 négyzetméteres korlátot is eltörölték és immáron 1200 négyzetméterig bárki szabadon építhet villát, kastélyt vagy hangárt, ha az egy lakásos ingatlanként funkcionál majd. Építési engedélyre csak az ennél is nagyobb, több lakásos, illetve nem lakhatási célú ingatlanok esetében van szükség.

A ferencvárosi főépítész ezt sokkal aggályosabbnak tartja, mint az elsőfokú építésügyi hatósági jogkörök elvételét a jegyzőktől. Az önkormányzatoknak ugyanis már eddig sem volt túlságosan nagy beleszólásuk abba, hogy mi épül az általuk igazgatott településen, hiszen az építkezések elkezdéséről szóló bejelentéseket a jegyzőnek nyújtották be, aki csupán jogi szempontból értékelte a dokumentációt.

A szakmai kontrollt már eddig sem a jegyző jelentette, hanem az önkormányzatok mellett működő tervtanácsok (már ahol van ilyen), amelyek véleményezték a beadott terveket.A törvénymódosítás egyelőre nem nyúl ahhoz a szabályhoz sem, miszerint az építkezőknek – az egyszerű bejelentés alapján építkezőknek is - be kell tartaniuk az adott településre, falura, kerületre, városra vonatkozó településkép-védelmi rendeletben foglaltakat.Ez vonatkozik a különféle reklámhordozók kihelyezésére és a  köztéri alkotásokra is. Az egyre kényesebbé váló szoborállítási ügyeket egyelőre nem érinti a tervbe vett változás, az továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Megmarad továbbá a főépítészi egyeztetési kötelezettség is, így a nagyobb, településképi szempontból fontos beruházásokról bizonyosan értesülnek a helyhatóságok. Az már más kérdés, hogy a település számára fontos szakmai szempontokat mennyire sikerül érvényesíteni.

Az elsőfokú építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok hatáskörét és területi illetékességét a 343/2006-os kormányrendelet, illetve mellékletei határozzák meg. Kivételt képeznek ez alól a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, amelyek megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló szintén 2006-os törvény (ennek nyomán készült a kormányrendelet) fő célja az ügyintézési határidők csökkentése volt. Ezt később egyre lejjebb szorították, a korábban 4 hónapig is elhúzódó környezethasználati engedélyezési eljárás határidejét például 2012-ben legfeljebb 60 napban maximálták.

Az építésügyi hatósági hatásköröket 2013-ban osztották szét a jegyzők és a kormányhivatalokban működő építésügyi, illetve építésügyi és örökségvédelmi hivatalok között. Ezt 2015-ben tovább központosították: a közigazgatási szervezetrendszer átalakításakor a zöldhatóságokat a kormányhivatalokba integrálták. A megszűnő építésügyi hivatalok hatásköreit a kormányhivatalok vették át, mint ahogy a szakhatóságok feladatait is.

Fővárosi útügyekben például a III. kerületi kormányhivatal dönt, természetvédelmi kérdésekben a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala. A kiemelt beruházások ügyében pedig Budapesten két hivatal jár el: Budán az I. kerületi, Pesten az V. kerületi kormányhivatal építésügyi, örökségvédelmi és építésfelügyeleti osztálya. A lakóknak, civil szervezeteknek szinte esélyük sincs a beavatkozásra, de még az ügyiratok megtekintése is erősen korlátozott. Ezt nem érinti a tervbe vett változtatás.

A központosítási folyamatot azonban felerősíti az újabb törvénymódosítással a kormány, hiszen sok más feladat után az elsőfokú építésügyi engedélyezést is elveszi az önkormányzatoktól. Bár a kedden benyújtott indítvánnyal a kormány hivatalos célja a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének átszervezése.

A tervezett intézkedések között szerepel, hogy megszüntetnék a megyeszékhelyek járási hivatalait, feladataik visszakerülnének a megyei kormányhivatalokhoz. A járási (fővárosi, kerületi) hivatalok a jövőben csak járási szintű ügyekkel foglalkoznának, a megyei szintű ügyeket a fővárosi és megyei kormányhivatalok látnák el. Ezzel egyszerűsítenék a hatósági szervezetrendszert.

A fenit egyszerűsítés részeként az önkormányzati jegyzői építésügyi feladatok is a kormányhivatalokhoz kerülnek, ha a Parlament megszavazza az előterjesztést. (A szavazásra várhatóan még az idén sor kerül.) A jogkörök elvesztése mellett a települési önkormányzatoknak ingyen le kell mondaniuk mindazon vagyonról és vagyoni értékű jogról, amely a jegyző építésügyi igazgatási feladatainak ellátását biztosítja, mivel ezek 2020. március 1-jétől az állam (azaz a kormányhivatal) ingyenes használatába kerül.

Az átvételről egyébként a kormányhivataloknak 2020. január 31-ig kell megállapodást kell kötniük a polgármesterekkel. A megállapodás alapján átveszik nemcsak az ingó- és ingatlanvagyont, hanem a feladatokat ellátó köztisztviselőket is. Megállapodás hiányában a kormányhivatal 2020. február 15-ig határozatban dönt a megállapodás tartalmáról, amivel szemben közigazgatási pert lehet indítani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG