1p
Az Európai Unió 27 tagországának összesített hazai összterméke 0,1 százalékkal nő idén, az eurózónában azonban fennmarad a recesszió, a GDP a tavalyi 0,6 százalék után további 0,3 százalékkal csökken - áll az Európai Bizottság előrejelzésében.
Az Európai Bizottság Magyarországról is részletes előrejelzést közölt. E szerint gyakorlatilag stagnálni fog idén a magyar gazdaság (0,1 százalékkal csökken), miután a kivitel és belső fogyasztás kedvező fordulatait ellensúlyozza a beruházások 1,5 százalékos és a háztartások fogyasztásának 0,5 százalékos visszaesése. Részletek>>>

A gazdaság fellendülése 2014-ben kezdődik meg, arra az évre az EB 1,4 százalékos növekedést jósol az eurózónában, és 1,6 százalékos bővülést az EU 27 tagállamában. A gazdasági tevékenység lanyhasága következtében a munkanélküliség magas szinten marad, az EU egészében 11,1 százalék lesz, de az euróövezetben eléri a 12,2 százalékot, és 2014-ben is csak 0,1 százalékponttal csökken mind a két térségben. A beruházások terén az unióban 1 százalékos, az eurózónában 1,8 százalékos visszaesés várható, jövőre azonban már 2,8, illetve 2,4 százalékos növekedést jósol a bizottság. Az infláció csökken, a fogyasztói árak emelkedésének üteme a tavalyi 2,6 százalékról idén 2 százalékra, jövőre pedig 1,7 százalékra mérséklődik. Az euróövezetben idén 1,8 százalék, jövőre 1,5 százalékos inflációt prognosztizál a bizottság.

A téli jelentés közzétételével megváltozik a prognózisok közzétételének menetrendje. Az EB eddig évente két átfogó prognózist és két jóval kevésbe részletes interim prognózist tett közzé. Ezentúl három átfogó jelentést publikál a bizottság, mert úgy ítéli meg, hogy a gazdasági-pénzügyi válságra való tekintettel részletekben is szorosabban kell követni és ellenőrizni a gazdasági folyamatokat.


Az EB téli prognózisa szinte minden téren kedvezőtlenebb képet fest, mint az őszi, amit az indokol, hogy a múlt év második felének gyenge teljesítménye miatt a növekedés a vártnál alacsonyabb bázisról indul. Az államháztartási mérlegek kiegyensúlyozása irányában tett erőfeszítések eredményeképp azonban fokozatosan megerősödnek a növekedés alapjai.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG