1p
Rájár ma a rúd a Nemzetgazdasági Minisztériumra. Az MNB után az Európai Bizottság is a kormányénál kedvezőtlenebb előrejelzést tett közzé. A tárca ezt sem hagyta szó nélkül. Korábban a jegybankkal alakult ki egy furcsa vita az általuk közzétett növekedési, és adósságpályát érintő számok miatt.
Szokatlanul erős adok-kapok alakult ki a nemzetgazdasági miniszter és a jegybank között. Matolcsy György a hivatalos megjelenés előtt, már tegnap kritizálta, és pontatlansággal vádolta a MNB-t. Mindezt a jegybank sem hagyta szó nélkül. Részletek>>

EB: stagnálás, MNB: berzenkedés

Az Európai Bizottság szerint gyakorlatilag stagnálni fog idén a magyar gazdaság (0,1 százalékkal csökken), miután a kivitel és belső fogyasztás kedvező fordulatait ellensúlyozza a beruházások 1,5 százalékos és a háztartások fogyasztásának 0,5 százalékos visszaesése. A bizottság szerint 2014-ben javulhatnak a növekedési kilátások, miután a kivitel bővülése és a belső fogyasztás mellett a háztartások fogyasztása is enyhén bővülhet. A nem-kormányzati beruházások azonban 2015-ben is várhatóan csökkenni fognak - írja elemzésében a brüsszeli testület.

A jelentés legneuralgikusabb pontja azonban a deficitre vonatkozik. Az Európai Bizottság szerint az államháztartási hiány idei megugrása elsősorban egyes szektorális és egyszeri különadók kivezetésével (1 százalékpontnyi egyenlegromlás), az adóbevételeket csökkentő gazdaságösztönző intézkedésekkel (-0,5 százalékpont), illetve a magasabb jövedelműek személyi jövedelemadóját csökkentő (-0,25 százalékpont) intézkedésekkel magyarázható. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint idén 0,1 százalékkal esik vissza a magyar GDP, miközben a GDP-arányos államháztartási hiány 3,4 százalék lesz, a GDP-arányos államadósság pedig kissé emelkedik. A bizottság előrejelzése szerint a GDP a 2012. évi 1,7 százalékos visszaesés után 2013-ban 0,1 százalékkal zsugorodik, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal nő. A szervezet 2015-ben 1,2 százalékos GDP-csökkenést vár.

Az Európai Bizottság szerint az EU 27 tagországának összesített hazai összterméke 0,1 százalékkal nő idén, az eurózónában azonban fennmarad a recesszió, a GDP a tavalyi 0,6 százalék után további 0,3 százalékkal csökken. Részletek>>>

A Bizottság legutóbbi, őszi erőjelezésében még azzal számolt, hogy idén is a 3%-os referenciaszint alatt lesz a hiány, Matolcsy György arcára akkor rég látott elégedett mosoly ült ki, uniós jelentések után legalább is a magyar gazdasági miniszterek nem igazán arról híresek, hogy nagyon elégedettek lennének. Az elégedettség oka az volt, hogyha 2013-ban is teljesítjük a hiánycélt, akkor közel kerülünk hozzá, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás (EDP) alól. A Bizottság mai jelentése üzenet is lehet Budapestnek, hogy erről egyelőre szó sincs.

A kormány az utóbbi félévben a növekedést is hajlandó volt beáldozni, tavaly októberben két kiigazítócsomagot jelentett be, csakhogy kikerülhessünk az eljárás alól. Valószínűleg erről tárgyalt a kormányfő január végén Brüsszelben Barrosóval is, a barátság akkor nagy volt, Orbán megköszönte, hogy az EB elnöke nem dörgöli mindig az orrunk alá, hogy szégyenpadon vagyunk a csatlakozásunk óta.

Az NGM válasza az EB előrejelzésére
Az Európai Bizottság magasabb költségvetési hiányt jelez előre, mint amennyit a kormány vár. Brüsszel előrejelzésével szemben Magyarország biztonságosan képes lesz jóval 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát. A Bizottság előrejelzése a tárca szerint azért hibás, mert a 3 százalék fölötti hiányt -0,1 százalékos gazdasági visszaeséshez köti. Mivel a kormány továbbra is közel 1 százalékos pozitív növekedést vár, ezért a hiány bőven 3 százalék alatt lesz. Az NGM szerint a Bizottság több olyan elemet nem vesz figyelembe, amelyekkel kedvezőbb hiányszámot jelezhetne előre. A tárca közleménye szerint a lefelé módosított 2013-as gazdasági növekedéssel nem magyarázható a megemelt hiány-előrejelzés. A minisztérium, kifogásolja, hogy az EU-előrejelzés nem veszi figyelembe több intézkedés kedvező költségvetési hatását, mint például a gazdaság fehérítését, a pénztárgépek bekötését vagy az e-útdíj bevezetését.

Az előzetes pénzügyi számlák szerint az államháztartás nettó finanszírozási szükséglete 2012-ben a GDP mindössze 2,1 százalékát tette ki, ami azt sugallja, hogy az államháztartás eredményszemléletű hiánya esetében a kiinduló helyzet jobb a korábban feltételezettnél, ezt a Bizottságnak előrejelzésében figyelembe kellett volna vennie. A közlemény kiemeli, hogy a kormány 2012-ben többször is intézkedett annak érdekében, hogy a mindenkori (3 százalék fölötti) bizottsági prognózisok lefelé történő módosítását elérje. A magyar kormány hangsúlyozza, hogy a Bizottság mostani előrejelzése csupán előzetes, a végleges prognózis a tavaszi előrejelzésben májusban várható. A mostani előrejelzés ellenére a kormány továbbra is abban bízik, hogy a 2004 óta fennálló túlzott deficithiány eljárásból a sikeres költségvetési politikájának köszönhetően kikerül. A kormány továbbra is úgy látja, hogy 2013-ban a költségvetés hiánya jóval 3% alatt lesz.

A szervezet szerint a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 2,4 százalék után idén és jövőre is 3,4 százalék lesz. A GDP-arányos államadósság szintje a tavalyi 78,6 százalékról idén 78,7 százalékra nő, majd 2014-ben 77,7 százalékra csökken.

Érdekes számok

Az NGM által várt 1 százalékos növekedés azért is furcsa, mert a kormány tavaly októberben a túlzottdeficit-eljárás keretében készített úgynevezett EDP-jelentésben még 0,9 százalékos növekedést vetített előre. Legalábbis október elején, csakhogy a jelentésbe belefoglalt megszorító ("kiigazító") csomag mérete és minősége nem felelt meg az Európai Bizottságnak és ezért a gazdasági tárca két héten belül egy újabb jelentéssel és egy még nagyobb kiigazítócsomaggal állt elő. Ebben már 0,8 százalékos növekedést vetített előre, vagyis saját prognózisát is rontotta, mert az NGM azzal számolt - legalább is pár hónappal ezelőtt-, hogy a megszorítás visszafogja a gazdaság teljesítményét.

Az EU pénzügyi biztosa bizakodó

A magyar kormány elkötelezett a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány teljesítése mellett, és az Európai Bizottság várja: a konvergenciaprogramban jelezze, hogy milyen intézkedésekkel kívánja a kijelölt szint alatt tartani a hiányt - mondta az Európai Bizottság alelnöke egy brüsszeli sajtótájékoztatón. Olli Rehn szerint ezeknek az intézkedéseknek elsősorban strukturális jellegűeknek kell lenniük.

A biztos elmondta: Magyarország államháztartási hiánya 2012-ben 3 százalék alatt volt, de 2013-ban és 2014-ben meghaladja majd ezt a szintet. Az Európai Bizottság pénteken közzétett téli előrejelzése szerint a magyar államháztartási hiány a tavalyi 2,4 százalékról 2013-ra és 2014-ben is a GDP 3,4 százalékára nő.

Korábban Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arról tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság legkésőbb az áprilisi előrejelzéseket követően tesz javaslatot, hogy megszűnjön-e a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás. A végső döntést az eljárás esetleges felfüggesztéséről valamikor május-júniusban hozhatja meg a tanács - tette hozzá.

Az Európai Unió 27 tagországának összesített hazai összterméke 0,1 százalékkal nő idén, az eurózónában azonban fennmarad a recesszió, a GDP a tavalyi 0,6 százalék után további 0,3 százalékkal csökken - áll az Európai Bizottság előrejelzésében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG