1p
Rég láttuk egy uniós jelentés publikálása után ilyen felszabadultnak a nemzetgazdasági minisztert, a kormány örül a Bizottság előrejelzésének, bár továbbra is vannak vitás pontok. Matolcsy például nem érti, hogy lehet előrejelezni, mi lesz 2014-ben, miközben ő egyelőre azt sem tudja megmondani, bejelentenek-e egy újabb kiigazítócsomagot a jövő héten.

Sugárzott a boldogságtól Matolcsy György arca

A kormány örömmel fogadta az Európai Bizottság (EB) őszi prognózisát, az EU legfőbb végrehajtó szerve országjelentésében a tavaszi hiányprognózisát nem korrigálta, vagyis arra számít, hogy Magyarország idén és jövőre is a 3%-os referenciaszint alatt tartja a deficitet, ugyanakkor 2014-ben már 3,5% lesz a hiány. Matolcsy György szerint az "Európai Bizottság papírja" pozitív bizonyítvány Magyarország számára. "Azt jelzi, hogy jó pályán halad Magyarország, hogy a gazdaságpolitika olyan pályára állítja Magyarországot, hogy jövőre 0,3%-os növekedés, utána pedig ezt meghaladó, 1,3%-os, de még mindig szerény mértékű növekedés jellemzi majd a gazdaságot" - mondta a miniszter mai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Matolcsy szerint a jelentés legpozitívabb üzenete az, hogy Magyarország képes volt javítani a strukturális hiányt - csak 2012-ben 2,25%-kal. Ez pedig azt jelenti, hogy az elmúlt 3 évet alapul véve a strukturális deficit 0,5%-kal javult, vagyis sikerült ellensúlyozni a 2009. és 2010- évi egyenlegromlást.
A Bizottság szerint 2013-ban további 0,5%-kal, 2014-ben pedig 1%-kal javul a GDP-arányos strukturális hiány.



Mikor kerülünk ki az eljárásból?
Az Ecofin-nak idén még lesz egy tanácskozása, a túlzottdeficit-eljárások ügyében azonban várhatóan jövő márciusban és júniusban hoznak majd döntést. Legkorábban Magyarország tehát tavasszal kerülhetne ki - 2004 óta először - az ún. EDP-ből, de a kormány úgy számol, hogy ez a kedvező döntés nyárra születhet meg.

Az értékelés mellett a kormány örömmel fogadta azt is, hogy az "uniós szakemberek átálltak a magyar módszertanra", igaz nem mindenben. Matolcsy György szerint abban nem értenek például egyet az EB-vel, hogy a deficit 2014-ben elszáll. "Bámulatos előrelátás" kell hozzá, hogy valaki megjósolja a 2014-es hiányt úgy, hogy "még nincs is 2014-es költségvetésünk, a 2013-as is csak most lesz meg" - mondta a miniszter, jól lehet az EB a tavaszi és az őszi előrejelzéseiben rendre 2-3 éves prognózisokat ad. Arról nem is beszélve, hogy a kormány a 2013-as költségvetés első változatát a "stabilitás jegyében" már júniusban elfogadta.

"A bankok hiteleznek majd, mert kamatot kell fizetniük"

Matolcsy szerint az EB előrejelzése nem helytálló feltételezésekből indul ki, lényegi a kormány és Brüsszel véleménykülönbsége például a bankadó tekintetében. Matolcsy szerint például nem igaz, hogy a bankokra rakott terhek miatt a hitelezés továbbra is akadozni fog (az MNB legfrissebb jelentése is azzal számol, hogy 2015-ig nem fog javulni a helyzet). A nemzetgazdasági miniszter szerint a bankoknak betéti kamatokat kell majd fizetniük, amihez hitelezniük kell, a szaktárca azzal számol 2013 közepén megindul a hitelezés.

Nem értünk egyet Brüsszellel, de nem stimmelnek a számok

Az autógyárak adják a gazdaság motorját
A nemzetgazdasági miniszter szerint az autóipari kapacitások (Audi, Mercedes, Opel) felfutása miatt már önmagában 1% lehet a gazdaságbővülése jövőre, de Matolcsy szerint "jó reményünk van rá, hogy a növekedés e szint felett legyen".

Matolcsy György a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jövőre 1% feletti növekedéssel számolnak, noha a Brüsszelnek küldött legutóbbi EDP-jelentésben rontották a növekedési prognózist 0,9%-ra. A Bizottság 0,3%-os növekedéssel számol, Matolcsy szerint az ebből eredő eltérés elegendő lesz például arra, hogy a módosított deficitcél tartása mellett is elindulhasson a tanári életpályamodell. A növekedésre adott eltérő prognózis jól jelzi, hogy az Unió szerint a Matolcsy által bejelentett kiigazítások milyen nagy mértékben vetik vissza a magyar gazdaságot, míg a magyar kormány szerint a 765 milliárdos megszorító csomag jövőre mindössze 0,1 százalékpontnyi romlást eredményez.

A kormány szerint a jegybanki veszteségek sem lesznek olyan súlyosak, ahogy azt a Bizottság várja, továbbá Matolcsy arról beszélt, hogy jövőre már a fogyasztás bővülésével számol (holott az EDP-jelentésbe az NGM október közepén még azt írta, hogy visszaeséssel számol jövőre). Az eltérés oka valószínűleg az, hogy a kormány a legutóbbi prognózisaiban már igyekezett egy szigorú, konzervatív becslésen alapuló makropályát felvázolni.



Matolcsy szerint a kamatkiadások is elmaradnak majd attól, amit az EB jósol, a miniszter bízik benne, hogy jövőre mindenképp megegyezünk az IMF-fel. A Bizottság a tárgyalásokat jellemző bizonytalanságok miatt ezzel nem számol.

Bámulatos előrejelzés: lesz-e újabb megszorító csomag?

Jövő hét szerdán kell előterjesztést készítenie Matolcsy Györgynek a kormányfő utasítására az országjelentés alapján arról, hogy szükségesek-e további kiigazító lépések. A sajtótájékoztatón a szakminiszter nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy lesz-e harmadik Matolcsy-csomag. Mint mondta ahogy "bámulatos előrejelzés a Bizottság részéről, hogy megmondja a 2014-es hiányt, úgy bámulatos előrelátás volna a részemről, ha most arról tudnék nyilatkozni, mi lesz a jövő héten". Az NGM-ben darabjaira szedik a Bizottság mostani jelentését, azt is megvizsgálják, hogy bizonyos mutatók alapján Magyarország hogy áll most az európai rangsorban, s csak ezek után teszi meg a miniszter a javaslatait.

Nem sikerül a sarokszámokat kőbe vésni?

"Ezt a csatát megnyertük"



A nemzetgazdasági miniszter szerint a megemelt hiánycél valóban kőbe van vésve, így azokon a kormány biztosan nem változtat, ellenben más sarokszámokat kénytelenek lehetnek átírni. Igaz ez 2012-re is, az önkormányzati adósság átvállalása miatt "technikai okokból" már az idén korrigálni kell néhány számon - ismerte el Matolcsy. Az adóváltozások miatt elképzelhető, hogy a 2013-as számokon is változtatni kell, a mai kormányülésen például döntés születhet az iparűzési adó és cafeteria adószabályainak tervezett módosításának felülvizsgálatáról.

A kormány összességében pozitívan értékeli a jelentést, mint Matolcsy György mondta "ezt a csatát megnyertük". Nem lesz ugyanakkor egyszerű meggyőzni arról az európai pénzügyminisztereket, hogy a hiány 2014-ben is 3% alatt lesz. Ezt valószínűleg tudják az NGM-ben is, nem véletlenül számolnak azzal, hogy legkésőbb jövő júniusban kerülhetünk ki az eljárás alól, nem pedig már tavasszal.

A további kiigazítások lehetőségéről Matolcsy azt mondta, "ami nincs becsukva, az még ki van nyitva", vagyis elképzelhetőek jövő szerdán újabb bejelentések. Ugyanígy nyitott kérdés az, hogy megszüntetik-e a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárást: ez a Bizottság mostani prognózisa után koránt sem egyértelmű. És ne feledjük, az EDP Brüsszel egyetlen eszköze arra, hogy megregulázza Magyarországot, ha nézeteltérés támadna ismét a felek között. És vitás pontok még mindig vannak - erre Matolcsy György is többször utalt.


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Feltámadt a költségvetés, de ehhez a választásnak is lesz egy-két szava
Imre Lőrinc | 2025. október 3. 08:33
Minden előzetes várakozásra rácáfoltak a második negyedéves hazai költségvetési folyamatok. A kormányzati szektor 480 milliárd forintos többletet produkált, aminél nagyobbra több mint 8 éve, vagyis 2017 első negyedéve óta nem volt példa. Megnyílt a mozgástér a választási osztogatásokra?
Makro / Külgazdaság Kiszámolták, pontosan mekkora Mészáros Lőrinc vagyona – itt az új gazdaglista
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 07:44
Közel ezermilliárd forint az előnye Mészáros Lőrincnek a második leggazgadabb magyarhoz képest. A tíz leggazdagabb magyar közé 300 milliárd forinttal lehetett bekerülni, az ötvenes listára 65,9 milliárd forint volt a belépő szint.
Makro / Külgazdaság A dán kormányfő nem engedné, hogy Orbán Viktor döntsön Európa jövőjéről
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 06:48
Dániában találkozik az Európai Politikai Közösség, az eseményen Volodimir Zelenszkij és a házigazda ország kormányfője, Mette Frederiksen is Orbán Viktort emlegette.
Makro / Külgazdaság Mégis aláállhat egy kis uniós pénzesőnek az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 16:29
Hozzájuthatunk a befagyasztott uniós támogatás egy részéhez 
Makro / Külgazdaság Nem várt meglepetés jött az eurózónából
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 13:12
Augusztusban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban (EU) az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 11:05
Pénteken sem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj tekintetében sem. 
Makro / Külgazdaság Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 09:19
Első alkalommal kapott jóváhagyást bioszimiláris készítményeire.
Makro / Külgazdaság Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton  lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól. 
Makro / Külgazdaság Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG