4p

Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményében arról tájékoztatott, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe.

Észak-Korea feltehetően felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát - jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

Helyi idő szerint délután 2.49 órakor robbanás történt a Keszong határvárosban lévő iroda környékén, és füst gomolygott felette. Megpróbálnak utánajárni annak, hogy pontosan mi történt ott.

Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményében arról tájékoztatott, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe.

A phenjani rezsim hivatalos szócsövének tekintett KCNA hírügynökség idézte kedden a hadsereg vezérkarának közleményét, amely szerint vizsgálják a katonák visszatéréséról szóló "cselekvési tervet".

"A hadseregünk figyelemmel kíséri az egyre rosszabb és rosszabb helyzetet északi-déli viszonylatban, és teljesen felkészül arra, hogy biztos katonai támaszt nyújtson bármilyen külső intézkedés megtételére, amelyről a párt és a kormány döntést hoz" - írja közleményében a vezérkar. Vizsgálnak egy cselekvési tervet a katonák bevonulásáról a fegyvermentes övezetekbe, hogy "erődítménnyé" változtassák a határvonalat, és tovább fokozzák a hadrafoghatóságot a Déllel szemben. A vezérkar elfogadta továbbá a javaslatot számos terület megnyitására "szárazföldi arcvonalon és a délnyugati vizeken", és mélyreható biztonsági intézkedéseket tesz, hogy együttműködjön a néppel az ellenség ellen készülő nagyszabású röplapterjesztésben.

A két országot elválasztó, négy kilométer széles fegyvermentes övezet létrehozásáról szóló megállapodást a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.

Az észak-koreai vezérkar nem részletezi, hogy milyen térségekbe fontolgatja a bevonulást, de a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint feltehetően a Keszong határváros és a Gyémánt-hegység környékéről lehet szó, ahol közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg a két ország. A Szöultól mindössze ötven kilométerre lévő Keszong volt az egyik legfőbb csapásirány az észak-koreai hadsereg hadműveleti terveiben, és több gyalogsági hadosztályt és tüzérségi dandárt állomásoztattak a város keleti peremén mielőtt 2003-ban elkezdték építeni ott a közös ipari parkot.

Ezzel összefüggésben hírügynökségek kiemelik, hogy az észak-koreai hadsereg vezérkarának fenyegető közleménye négy nappal az után jelent meg, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga  katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát, amiért szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen. Kim Jo Dzsong, aki az észak-koreai kormányzó Munkáspárt Központi Bizottságának első osztályvezető-helyettese, már korábban is arra figyelmeztetett, hogy amennyiben nem ér véget a szórólapkampány, a katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény felmondása mellett Phenjan bezárhatja a Korea-közi összekötő irodát, valamint leállíthatja a keszongi ipari park működését, amelyek a két Korea közötti békés viszony két, talán legfontosabb szimbólumai.

Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet. A dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz ellenük. Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az évek óta tartó szórólapkampányokat, de szólásszabadságra hivatkozva nem tiltotta meg őket. Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG