2p
Már csak néhány hónap maradt hátra.
(MTI/AP/DPA/Britta Pedersen)

Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

Mike Pompeo szerint tudatában van annak, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető folyamatos kockázatot jelent nemcsak az Egyesült Államokra, hanem az egész világra.

Pompeo hozzátette: az Egyesült Államok és a hírszerzési tevékenységben vele együttműködő külföldi partnerek mára meglehetősen tiszta képet alkottak arról, hogy Kim Dzsong Un mire képes. Ennek alapján "most már arról beszélhetünk, hogy (Észak-Korea) alig néhány hónapon belül képessé válhat arra, hogy atomfegyverével elérje az Egyesült Államokat" - mondta a CIA vezetője.

A legrosszabb forgatókönyv

Mike Pompeo leszögezte: Donald Trump elnök és stábjának vezető tisztviselői szem előtt tartják azt a tényt, hogy egy esetleges totális konfliktus Észak-Koreával súlyos pusztítást okozna és rengeteg ember életébe kerülne. Arra a kérdésre azonban, hogy lehetséges lenne-e Kim Dzsong Un eltávolítása, vagy annak megakadályozása, hogy nukleáris töltettel felszerelt rakétákat indítson útnak, a CIA vezetője csak annyit mondott, hogy sok minden lehetséges, de nem részletezte, hogy ezt pontosan mint jelent.

Mit tegyünk, ha SMS-ben atomtámadásra figyelmeztetnek? >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG