A tallinni parlament által elfogadott büdzsé katonai kiadásokkal foglalkozó fejezete első alkalommal haladja meg GDP-arányosan a három százalékot. Tallinn jövőre 1,3 milliárd eurót (csaknem 500 milliárd forint) fog költeni védelmi kiadásokra.
A balti államok közül Litvánia is rekordösszegű katonai kiadásokat tartalmazó büdzsét fogadott el, amely több mint kétmilliárd eurót (760 milliárd forint) szán védelemre, ami a balti ország bruttó hazai termékének 2,75 százaléka. (MTI)
De azért elmondta a véleményét Vance budapesti látogatásáról, illetve arról is, miért baj, hogy az amerikaiak bíznak Putyinban.




