Margus Tsahkna észt külügyminiszter, aki az ukrán elnököt a repülőtéren fogadta, az X közösségi oldalon azt írta: "Nagy megtiszteltetés, hogy Zelenszkij elnök és külügyminisztere, Dmitro Kuleba személyében jó barátokat és szövetségeseket üdvözölhetünk".
Hozzátette: "Erős üzenetet küldünk és megerősítjük Ukrajnának, hogy Észtország szilárdan mellette áll, és hogy együtt megnyerjük ezt a háborút".
Zelenszkij térségbeli útjának első állomásán, szerdán Litvániában bírálta az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és katonai segítséggel kapcsolatos nyugati habozást, amely "csak növeli Oroszország bátorságát és erejét". Hangoztatta: "Figyelnünk kell Putyin retorikájára. Ő nem fog leállni. Teljesen el akar minket foglalni" - tette hozzá.
Úgy vélekedett, hogy egy ukrán vereség esetén Oroszország többi szomszédja, köztük a balti országok megtámadását is megkockáztatja.
A három balti volt szovjet köztársaság ma a NATO és az EU tagja, és az orosz támadással szemben Kijev elkötelezett támogatói.
Az ukrán elnök tallinni látogatása során találkozik Alar Karis államfővel, valamint Kaja Kallas miniszterelnökkel, továbbá beszédet mond a helyi törvényhozásban. Zelenszkij utoljára még a háború előtt járt Észtországban, ahonnan mostani látogatása befejeztével baltikumi körútjának utolsó állomására, Lettországba utazik tovább.
(MTI)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




