2p
A Nintendo profitja 30 százalékkal esett az elő kilenc hónapban.

A eredetileg vártnál sokkal rosszabb évet zárhat a Nintendo japán elektronikus játékgyártó. A cég szerdai jelentése szerint az első 9 havi adózott eredménye 10,2 milliárd jenre (99 millió dollár) esett a december végéig tartó kilenc hónapban az egy évvel korábbi 14 milliárd 550 millió jenről.

A kiotói székhelyű cég az közölte, hogy a 2014 márciusában végződő pénzügyi évben nem 55 milliárd jenes (532 millió dollár) nyereségre, hanem inkább 25 milliárd jenes (242 millió dollár) veszteségre kell számítani. Ezzel párhuzamosan a bevételi várakozásokat 920 milliárd jenről 590 milliárd jenre csökkentették.

A riválisok újítottak

Az éves kilátások ekkora felülvizsgálata nagy kudarc a Nintendónak. Míg a rivális Sony és Microsoft 2013 végén piacra dobta legújabb játékkonzoljait, a Nintendo még mindig a 2012-es Wii U konzolját próbálja népszerűsíteni, összességében csak mérsékelt sikerrel.

A Nintendo korábban úgy számolt, hogy 9 millió konzolt tud eladni a mostani pénzügyi évben, de most már csak 2,8 millió darabról szólnak a cég várakozásai. Nemcsak a Wii U konzol nem fogy, hanem a konzolra készült játékprogramokból is keveset adtak el. A cég szerint a várthoz képest különösen rosszak voltak az eladásaik a karácsonyi szezon alatt.

A Nintendo a 2013 márciusában lezárult pénzügyi évet 36 milliárd 410 millió jen mínusszal fejezte be.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG