1p

 

A német kormány már szinte feladta a reményt, hogy az Európai Unió valamennyi tagállamát meggyőzheti az EU alapszerződésének módosításáról - mondta egy vezető beosztású német kormányzati tisztségviselő a Dow Jones üzleti hírügynökségnek szerdán.

"Pesszimistább vagyok, mint egy hete, hogy teljes egyetértés születhet" - fogalmazott a neve elhallgatását kérő berlini forrás.

A szakember elmondta: egy valószínűbb forgatókönyv szerint a 17 euróövezeti tagállam, illetve "négy vagy öt" másik EU-tagállam külön állapodik meg a gazdaságpolitikák fokozottabb összehangolásáról, költségvetéseik brüsszeli ellenőrzéséről és az adósságállomány, illetve a költségvetési hiány mértékére vonatkozó szigorúbb szabályokról.

Az európai uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács csütörtök este egy munkavacsora keretében kezdi meg kétnapos tárgyalását Brüsszelben. Németország és Franciaország korábban az Európai Unió alapszerződésének módosításáról tett javaslatot az euróövezeti stabilitás megteremtése érdekében.

A berlini forrás a hírügynökségnek elmondta: "az elmúlt hetek számos egyeztetése során világossá vált, hogy sok ember nem ismeri fel a helyzet súlyosságát". "Döntő lépéseket kell tennünk az euróövezet átalakítása érdekében. Céljainkat nem lehet kisebb, eseti lépésekkel elérni" - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG