Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügyminiszteri csoport elnöke a brüsszeli ülést lezáró éjszakai sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyetértettek abban is, hogy a pénzügyi fegyelemre vonatkozó új megállapodás legfrissebb szövegváltozata szintén jó alap a megegyezésre, így a jövő héten az uniós tagországok állam- és kormányfőinek tárgyalóasztalára kerülhet. Ezt a megállapodást az uniós vezetők márciusban remélik aláírásra kész állapotba hozni.
Az ESM a jelenlegi ideiglenes eszközt (EFSF) váltja fel júliustól, de még az utóbbi is érvényben marad jövő nyárig - erősítette meg Juncker. Hozzátette, hogy a két mechanizmus kapacitását a következő hónapokban még egyszer felülvizsgálják.
A mechanizmus állandó tőkéje 80 milliárd euró lesz, ezt a benne részt vevő országok öt év alatt adják össze gazdasági súlyukat tükröző elosztásban. A most lényegében jóváhagyott szerződést várhatóan a jövő hónapban írják alá, és azt követően a részes államok parlamentjeinek ratifikálniuk is kell.
Nem sikerült viszont megállapodniuk a minisztereknek a görög államadósság magánhitelezők általi átütemezésének egyes, még tisztázatlan részleteiről. Az Eurogroup a brüsszeli források szerint további tárgyalásokat tart szükségesnek a hitelezők, valamint a görög kormányzat között a jelenlegi értékpapírokat felváltó újak jelenleg 4 százalékosra tervezett kamatairól és néhány más részletéről.
Juncker úgy fogalmazott, hogy az átlagos kamatnak 3,5 százalék alatt kell lennie ahhoz, hogy Athén a tervezett mértékben csökkenteni tudja adósságát az évtized végéig. Az uniós illetékes mindazonáltal Görögországot is sürgette, hogy dolgozzon ki újabb ambiciózus tervet a további takarékosság jegyében. Ismételten leszögezte ugyanakkor, hogy Athén helye az euróövezetben van.
Ebben a témában a pesszimistább brüsszeli várakozások szerint várhatóan csak a jövő hónapban születik megegyezés. Ezzel együtt a piacok derűlátóbbá váltak a megállapodást illetően, és késő este javult az euró árfolyama a dollárhoz képest.
Klaus Regling, az EFSF igazgatója a találkozó után nyilatkozva kitért arra, hogy az egyik vezető nemzetközi hitelminősítő nemrégiben csökkentette számos euróövezeti ország addigi legmagasabb besorolását. Úgy vélte, a mechanizmus kapacitásában ez nem jelent korlátozást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a leminősítésre adott pénzügyi piaci reakció mérsékelt volt.
Az euróövezeti miniszterek találkozóját követően kedden a teljes EU 27 pénzügyminisztere tart formális tanácsülést. Annak egyik témája a Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárás folytatására tett európai bizottsági javaslat.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
9 órája
-
Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
10 órája
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
10 órája
-
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
11 órája
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
12 órája
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
13 órája
-
Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
14 órája
- Vitézy Dávid újabb nagy balatoni bejelentéssel rukkolt elő
- ÁKK-vezér: A 2027-es költségvetés az euróbevezetés felé tett első komoly lépés
- Radnai Márk nagyon fontos bejelentést tett
- Elárulta a kormány, kinek mennyivel fog emelkedni a nyugdíja
- Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát
- Kulcsfontosságú adatok miatt lehet izgulni az első novemberi héten
- Újabb listán csúsztunk vissza, egyre nehezebb dolga lehet Kapitány Istvánéknak
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Egyre kevésbé vagyunk startupbarát ország.
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Több százezer ember maradt áram nélkül.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast
16:57
-
Van bőven olyan lakás a piacon, amely megfelel a Wekerle Program árkorlátjának
15:35
-
Az európai turisztikai piac ugrásszerű növekedése várható, amiben Magyarország kiemelkedő lehetőségekre számíthat
14:13
-
Az egészségpénztári megtakarításból gyermeknevelésre, gondozásra is kivehető pénz
13:21
-
A szerb ügyészek nem várnak arra, hogy megalakuljon az új kormány, maguktól elindították a Tisztítótűz hadműveletet
12:19
-
Kezdődhet a lepukkant észak-balatoni vasútállomások felújítása
13:08
-
Tokaji borász: A természetet nem legyőzni kell, hanem megtanulni együtt élni vele
09:49
-
Spanyolországban egy éven belül már két súlyos vonatkatasztrófa történt
05:20
-
Északi szomszédainktól kivonul, Magyarországon egyelőre marad a Tesco
12:57
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
12:25
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
2026. november 1. 13:25
-
Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
2026. november 1. 08:21
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
2026. november 1. 14:24
-
Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
2026. november 1. 10:05

