4p

Ha szükséges, januárban folytatják a célzott teszteléseket az állami alkalmazottak körében - hangzott el a mai Kormányinfón.

Két téma határozta meg az e heti kormányülést, a járványhelyzet és az uniós vita a jogállamiságról és a költségvetésről - derült ki a mai Kormányinfón, amelyet ezúttal nem a betegséggel küzdő Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő vezetett, hanem elődje, Kovács Zoltán, aki jelenleg a nemzetközi kommunikációért felel.

Gulyás Gergely miniszter előbb a járványügyi helyzet kormányzati értékeléséről számolt be. Közlése szerint "lassan minthogyha csökkenne a megbetegedések, fertőzések száma... még nem mondhatjuk, hogy túl vagyunk a csúcson, de abban bízunk, hogy most már a platón vagyunk". Felidézte, hogy az operatív törzs javaslatára döntött a kormány a korlátozó rendelkezések meghosszabbításáról január 11-ig. Rögzítette, hogy a kijárási szabályokkal az ünnepi időszakban is számolni kell. A kormány külön döntést hoz majd a karácsonyról - a miniszter tájékoztatása alapján az sem kizárt, hogy nem csak Szentestére korlátozódik az eltérő szabályozás, hanem több napra szól majd a lazítás. Gulyás szerint mindenki örülne annak, ha a családok karácsonykor együtt lehetnének, de a legfontosabb, hogy a vírus terjedését meg lehessen akadályozni.

Szilveszterkor viszont biztos nem lesz változás, fennmarad a 10 fős létszámkorlátozás. Fékeveszett bulikat tehát nem lehet tartani. Ezt azzal magyarázta a miniszter, hogy ha nagy társaságok verődnek össze, azzal több hetes védekezés válhat értelmetlenné, mert újra megnőhet a fertőződés kockázata.

Még a járványüggyel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb legyen Magyarországon megfelelő oltóanyag. Csak az unión keresztül 5 beszerzési projektben veszünk részt, ezzel párhuzamosan pedig  az oroszés a kínai oltóanyag-fejlesztések iránt is érdeklődünk. Utóbbi harmadik fázisú tesztelése hamarosan a végére ér, folyamatban van az engedélyezési eljárás. Ha minden a terv szerint alakul, akkor idén év végén, jövő év elején nálunk is lesz oltóanyag. Gulyás szerint addig is fontos, hogy az emberek regisztráljanak az oltásra az erre szolgáló hivatalos oldalon.

Az oltást első körben a védekezésben közreműködők kapják meg, utánuk az idősek következnek. Holnap kezdik kézbesíteni a regisztrációs leveleket a nyugdíjasoknak, akik papír alapon jelezhetik igényüket az oltásra. Ami ingyenes és önkéntes lesz, egyben választható, amennyiben többféle vakcina állna rendelkezésre.

A regisztrációs oldallal kapcsolatos adatvédelmi aggályokról azt mondta, hogy nem nincs olyan egységes állami nyillvántartás, ami alapján el lehetne dönteni, hogy kiket kell besorolni az elsőbbséget élvezők közé az oltási terv szerint..

A miniszter szerint a tesztelésszám alapján jól áll Magyarország, a múlt héten az ötödikek voltunk e tekintetben Európában. A mostani héten a közigazgatásban dolgozók tesztelése zajlik, és ha szükséges, akkor januárban folytatják a teszteléseket.

A másik kiemelt téma természetesen az EU-csúcs volt. Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatást adott a kormány ülésén a németekkel. lengyelekkel folytatott tárgyalásairól. Gulyás Gergely értékeése szerint ezek az egyeztetések eredményesek voltak, a megállapodási javaslat elfogadható a németek számára, egyben teljesíti a magyarok és a lengelyek összes követelését. Van esély rá, hogy a csúcson elfogadják a dokumentumot - közölte, majd arról beszélt, hogy nem lehet politikai feltételektől függővé tenni a támogatásokat, a jogállami vitát nem szabad összekötni az uniós költségvetéssel.

Szóba került a cikkünk a sportköltésekről, a miniszter megkapta a kérdést, hogy mi indokolja a 140 milliárd forintos költést az ágazatra a járvány alatt. Gulyás Gergely szerint ezek a számok nem felelnek meg a valóságnak, az egészségügy felkészítése egy nagyságrenddel nagyobb összeget, több mint 500 milliárd forintot igényelt. Csak az orvosi béremelésre 300 milliárd forintot fordítanak a jövő évi költségvetésben. Soha ekkora orvosi béremelés nem volt még - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG