2p

Öt ország fontolgatja a téli olimpia és paralimpia jövőbeli megrendezésének lehetőségét - jelentette ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ötkarikás játékokért felelős ügyvezetője.

Christophe Dubi úgy fogalmazott, hogy az érdeklődők közül öt "folyamatos párbeszédet folytat" a NOB-bal, így Svédország és Svájc is ott lesz a pályázati eljárás következő szakaszában. A skandináv ország nyilvánosan is kifejezte azon szándékát, hogy meg akarja rendezni a 2030-as téli olimpiát és paralimpiát, a portál szerint azonban tíz megkérdezett svéd közül hét úgy vélte: a házigazda jogért csakis "fenntartható, demokratikus és költséghatékony módon" szabad pályázni.

Svédország nagyon bízik, hogy végre megkaphatja a rendezői jogot. Fotó: Depositphotos
Svédország nagyon bízik, hogy végre megkaphatja a rendezői jogot. Fotó: Depositphotos

Svédország nyolc sikertelen kandidáláson van túl, ebből hatot egymást követően szenvedett el az 1984-2002-es időszak játékaiért versenyezve. Utolsó csalódása 2019-ben volt, amikor lemaradt a 2026-os téli csúcseseményről, amelyet Olaszország, Milánó és Cortina d'Ampezzó kapott meg - írja az MTI az insidethegames.biz-re hivatkozva.

Svájc is tárgyal a játékok jövőbeni megrendezéséről, de ragaszkodik ahhoz, hogy a NOB-bal folytatott párbeszéde "nem egy adott évre vonatkozik", hanem "hosszú távra".

Japánból Szapporo vágott neki a 2030-as házigazda tiszt megszerzésének, ám a szervezők felfüggesztették a pályázatot a 2021-es tokiói nyári olimpiához kapcsolódó korrupciós botránysorozat miatt, és várhatóan 2034-re fordítják a figyelmet.

A kanadai Vancouver átmenetileg szintén kikerült a potenciális jelöltek közül, miután nem kapott kormányzati támogatást törekvéséhez, de továbbra is folyamatos párbeszédet folytat a NOB-bal egy jövőbeli rendezésről.

Az Egyesült Államokból Salt Lake City közölte, hogy készen áll a pályázásra, de 2030 helyett 2034-et szeretné, hogy - a portál szerint - "elkerülje a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia és paralimpia szponzorációival való ütközést".

A NOB a 2030-as házigazda kilétéről várhatóan a jövő évi párizsi olimpián dönt majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG