2p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Na jó, nem teljesen, de fontolgatja a mexikói határra tervezett építkezés elhalasztását.
Donald Trump. (Kép forrása: EPA,ALBIN LOHR-JONES)

Trump elnöki tanácsadója, Kellyane Conway a Fox televíziónak adott interjút a reggeli műsorban, ahol elmondta: bár az elnök számára továbbra is nagyon fontos a fal megépítése, az építkezés megkezdése azonban szeptemberre, vagy akár jövő év elejéig is csúszhat. Addig azonban „okos technológiákkal” biztosítható a határ védelme.

A Reuters szakértői szerint Trump azért dönthetett így, mert most épp a kongresszusi egyeztetésekre koncentrál, amelyekkel a végrehajtó hatalom, vagyis a kormányzat működtetéséhez szükséges költségvetésben állapodnak meg. Jelenleg ugyanis akkora rés tátong a költségvetésen, hogy amennyiben nem sikerül megállapodniuk, úgy egész egyszerűen – pénz hiányában – leáll a kormányzati hivatalok egy része. Ez egyébként a demokratáknak is kedvez, akik abban reménykednek, hogy a szavazataikért cserébe Trump elhalaszthatja a falépítést, nélkülük ugyanis biztosan bezárnak a hivatalok.

Tényleg működik? Most mindent megtudhatsz Trump nagy tervérőlOtt a kínai, ott volt a berlini, hamarosan pedig jön a Mexikói Nagy Fal. Trump a kampánya során is nagy hangon ígérte, majd első intézkedései közt el is indította a hatalmas projektet. De ki fog fizetni érte? Mikorra készül el, és egyáltalán: tényleg indokolt egy ekkora monstrum felhúzása? Összeszedtünk mindent, amit tudni akartál Trump faláról, de sosem merted megkérdezni. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 10:34
Már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány az idei évre. Holnap nullás GDP-adattal jöhet ki a KSH. Akciótervek azért vannak a tarsolyban. 
Makro / Külgazdaság Formálódik Donald Trump és Kim Dzsongun következő találkozója, de van egy feltétel
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 09:19
Észak-Korea újra tárgyalna az Egyesült Államokkal, feltételekkel.
Makro / Külgazdaság Nincs ok a panaszra, dübörög a magyar turizmus
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 08:30
Szépen alakultak a turisztikai számok.
Makro / Külgazdaság Meglepő, hogy melyik a harmadik legkeresettebb autómárka Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 14:16
Éves összehasonlításban 13,6 százalékkal 509 400-ra növelte eladásait az első fél évben a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto, amely a német Volkswagen-csoport része.
Makro / Külgazdaság Ez nekünk is fájni fog – milliárdokba kerülhet a német autóiparnak az amerikai uniós megállapodás
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 13:46
Milliárdos terheket ró a német autóiparra az amerikai-uniós vámmegállapodás a német autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDA szerint.
Makro / Külgazdaság Figyelmeztetés jött: összeomolhat a szociális állam
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 08:23
A szociális állam összeomlásának a veszélyére figyelmeztetett és sürgős reformok szükségére hívta fel a figyelmet a BDA német munkaadói képviseleti szervezet elnöke, Rainer Dulger a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.
Makro / Külgazdaság Vámháború: sokan bírálják az uniós megállapodást
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:12
Az olasz miniszterelnök szerint megfelelő a megállapodás, Berd Lange viszont elégedetlen. 
Makro / Külgazdaság Merz megszólalt az EU és az Egyesült Államok közötti megállapodásról
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:10
Friedrich Merz német kancellár vasárnap este kiadott kormányközleményében üdvözölte az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött paktumot. A német iparszövetség szerint katasztrófa a megállapodás. 
Makro / Külgazdaság Van egy rossz hírünk a magyar vásárlóknak: megint drágult a nagybevásárlás a diszkontokban
Kollár Dóra | 2025. július 28. 05:37
Enyhe áremelkedést tapasztaltunk, itt a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG