2p
Trump volt kampánymenedzsere, Paul Manafort lehallgatását már az előző kormány elrendelte.
Paul Manafort (Forrás: EPA/JUSTIN LANE)

A lehallgatás bírói felhatalmazás alapján, az amerikai hírszerzés javaslatára történt, 2014-ben kezdődött, és folytatódott a tavalyi elnökválasztási kampány idején, majd az idén év elején is, amikor Donald Trump és Manafort beszélgetéseit rögzítették - tudta meg a CNN.

Tanácsok az oroszbarát ukrán kormánynak

2014-ben azért rendelték el Manafort megfigyelését, mert a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) látókörébe került annak a washingtoni politikai konzultáns cégnek a tevékenysége, amelynek Manafort is dolgozott. A cég az akkor hatalmon lévő, oroszbarát ukrán kormánynak adott tanácsokat. AZ FBI később bizonyítékok hiányában abbahagyta a megfigyelést, de a tavalyi választási kampány idején ismét felújította. Akkor már állítólag kifejezetten azért, hogy a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszását fürkésszék.

Valakinek a lehallgatására az igazságügyi minisztérium vezetőjének kell rábólintania, s az engedélyt abban az esetben adják meg, ha érdemlegesnek tartott gyanú merül fel.

Segítsenek Trumpnak

A CNN szerint a megfigyeléssel, lehallgatással gyűjtött információk arról tanúskodnak, hogy Manafort arra buzdította volna az oroszokat, segítsenek Trump kampányában. A hírtelevízió nem nevezi meg forrásait, de leszögezi, hogy két forrása szerint a rögzített információk nem tartalmaznak perdöntő bizonyítékokat az amerikai választási kampányba történt esetleges orosz beavatkozásról.

Az orosz szerepvállalással kapcsolatos egyik vizsgálatot végző különleges bizottság vezetője, Robert Mueller megkapta az említett információkat. Paul Manafortnak elvileg a múlt héten kellett volna megjelennie a vádemeléssel is felhatalmazott nagy esküdtszék előtt, de a meghallgatást indoklás nélkül elnapolták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG