4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Opten szerint az ágazatban tartósan megmarad a magas partneri kockázat.

Egyetlen hónap alatt 655 céget törölt a cégbíróság, így az elmúlt tizenkét hónapra esik a sokéves törlési statisztika valamennyi dobogós hónapja - közölte a Privátbankárral az Opten. Tavaly novemberben 623, idén májusban 630 cég szűnt meg, ezt követte a mostani rekord. Ezek után nem meglepő, hogy a megszűnések számát tekintve idén minden bizonnyal átlépjük a 2010-es évi 5200-as negatív csúcsot is.

„Hiába emelkedik az ágazat kibocsátása és megrendelésállománya, ha a növekedés csak egy szűk területet érint, és a legnagyobb bajban levő mikro- és kisvállalkozások nem jutnak a közelébe” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Tóth szerint az ágazat kis cégeinek alapvető problémája, hogy referenciák és kapacitások hiányában nem rúgnak labdába olyan nagyberuházásokon, mint az autópálya- vagy a stadionépítések. Ezért fordulhat elő, hogy a frissen indított, feltehetően törléssel végződő eljárások száma az elmúlt időszakban ismét emelkedni kezdett.

Bonyolultabb lett a hitelezőknek

A megszűnések mögött most még jobbára a tavaly indult felszámolási eljárások húzódnak meg, ezek magyarázzák a jelenlegi megszűnések kétharmadát. Ugyanakkor az induló eljárások között egyre nagyobb súllyal szerepelnek a kényszertörlések (357 eljárás), számuk már meg is haladja a felszámolások és végelszámolások összesített értékét (összesen 300 eljárás). Így jövőre várhatóan a kényszertörlés veszi át a leggyakoribb megszűnéshez vezető eljárás szerepét a felszámolástól.

A kényszertörlés intézményének bevezetése egyszerűsítette az adminisztratív kötelezettségeiket sem teljesítő cégek megszüntetésére irányuló hatósági erőfeszítéseket, egyúttal tiszta vizet öntött a pohárba: kevesebb az olyan költséges és eredménytelen felszámolási eljárás, amely a hitelezők kintlévőségének teljes veszteségleírásával zárul. A hitelezőkre ugyanakkor ez az eljárástípus többletterhet ró, mert amíg a felszámolóbiztosok hivatalból kezdeményezhették a cégvezetők bírósági felelősségre vonását, a kényszertörlési eljárás esetében ez a feladat a hitelezőkre hárul. Tóth Tamás elmondta: a tapasztalatok szerint ez sokszor elmarad, ami rontja a fizetési morált.

Kevés a magánépítkezés

Némiképp meglepő módon októberben erős emelkedést mutatott az új cégek száma is az ágazatban, de a 391 cégalapítás még mindig messze elmarad mind a megszűnések, mind a korábbi alapítások számától.

„Úgy tűnik, a kedvezőtlen piaci környezet és a nagyobb hatósági szigor huzamosabb időre véget vetett annak a gyakorlatnak, hogy egy megszűnő cégre egynél több új társaság alapítása legyen az ágazat válasza” – mondja Tóth Tamás.

A lakossági ingatlanberuházások felfutása továbbra is várat magára, jóllehet a folyamatosan csökkenő jegybanki alapkamat kedvező hátteret biztosítana a jelzálog-fedezetű forinthiteleknek. A reálkeresetek növekedése ellenére azonban a hitelkeresleti oldal továbbra is rendkívül alacsony szinten stagnál.

„Az utóbbi évek súlyos ingatlanpiaci problémái jó időre elvették a lakosság kedvét a lakásvásárlástól és -felújítástól. Ebből a csapdából csak a bizalmi indexek felfutása, a támogatott lakáshitelek megerősítése és a devizahitelek kérdésének megnyugtató megoldása jelentene kiutat, ezek szerencsés együttállására azonban még jó ideig várni kell. A lakossági ingatlanberuházások nélkül pedig a kisebb építőipari vállalatok helyzete továbbra is kritikus marad” – mondja az Opten ügyvezetője.

A bizonytalan üzleti környezetben az üzleti partnerek kiválasztásának továbbra is kiemelt szerepe van, ezt támasztja alá az Opten továbbra is rendkívül magas szinten álló Cégfluktuációs Indexe (Opten – CFI), amely az adott időszak elején működő cégek számához viszonyítja az időszak alatt frissen alapított és megszűnt cégek számát.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG