3p

Ezt állítja Moszkva. Az akcióra Odessza közelében került sor.

Onyiksz precíziós rakéták semmisítettek meg egy amerikai, és európai országokból származó fegyvereket és lőszereket tároló hangárt egy Odessza közelében lévő katonai repülőtéren, amelynek a kifutópályáját is tönkretették

- közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnap délelőtti hadijelentést ismertetve az MTI szerint.

A tábornok szerint az orosz légierő az éjszaka folyamán megsemmisített két ukrán Sz-300-as légvédelmi rendszert Zaporizzsja és Artemivszk település közelében, emellett csapást mért két lőszer- és üzemanyagraktárra a Zaporizzsja megyében lévő Privolne és Sevcsenko település közelében, továbbá tizenöt erődítményre valamint az élőerő- és és hadfelszerelés-koncentráció területeire. Azt mondta, hogy a csapások következtében az ukrán fegyveres erők mintegy 140 katonája és 19 páncélozott járműve semmisült meg.

A nyugati fegyverszállításokról, az atomháború veszélyéről és a magyar érintettségről is beszélt Klasszis Klubunkban Rácz András Oroszország-szakértő. A beszélgetést itt tekinthetik meg:

A hadijelentés értelmében az orosz rakéta- és tüzérségi erők a nap folyamán 786 célpontra mértek csapást, egyebek között az élőerő- és a hadfelszerelés összpontosításának területeire, 24 harcálláspontra és három lőszerraktárra, Grusevaha közelében. Konasenkov szerint ezek az  erők kétszáz főnyi személyi állományt, egy több rakéta-sorozatvetőből álló üteget és mintegy húsz katonai eszközt semmisítettek meg.

A légvédelem lelőtt két ukrán Szu-24-es repülőgépet a Harkiv megyei Petrovszke közelében, valamint 12 drónt, két Tocska-U rakétát és két reaktív Szmercs-lövedéket is.

A Konasenkov által ismertetett összesítés értelmében az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta összesen 145 repülőgépet, 112 helikoptert, 672 drónt, 281 légvédelmi rakétarendszert, 2703 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 312 rakéta-sorozatvetőt, 1203 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2514 különleges katonai járművet veszítettek.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnap közleményt adott ki, amely szerint civilek egy 25, és egy 21 fős csoportja hagyta el a szombati csendrendelet ideje alatt a mariupoli Azovsztal acélgyár melletti lakóépületeket a humanitárius folyosón. Az első csoport délután, a második a sötétség beálltával jött elő. Mindenkit a bezimennojei evakuációs segélyközpontba szállítottak, ahol szállást, élelmet és orvosi ellátást kaptak.

A Moszkva által függetlennek elismert donyecki szakadárok szerint az ukrán hadsereg vasárnap Grad sorozatvetővel lőtte Jaszinuvátát. Korábban a luhanszki területvédelem is ukrán belövésekről számolt be.

Az orosz nemzeti gárda arról adott tájékoztatást, hogy egy hét alatt 94 olyan személyt vett őrizetbe, aki részt vett az ukrán fegyveres erők és nacionalista szervezetek dél-ukrajnai tevékenységében.

A közlés szerint a nemzeti gárda 12 titkos fegyver- és lőszerraktárt fedezett fel. A testület katonái négy katonai és különleges járművet, 236 lőfegyvert, 13 gránátvetőt, 92 kézigránátot, 57 gránátot és aknát, több mint 200 ezer lőszert, három rögtönzött robbanószerkezetet és több mint 10 kilogramm robbanóanyagot foglaltak le.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG