4p

Toronymagasan az Egyesült Államok nyújtja a legnagyobb támogatást Ukrajnának az orosz invázió kezdete óta. Ennek több mint fele katonai jellegű segítség, ami átszámítva több mint négymilliárd eurót tett ki egyetlen hónap alatt. Az Egyesült Államokat Lengyelország és Nagy-Britannia követi, GDP-arányosan ugyanakkor Észtország a legbőkezűbb Ukrajnával.  Magyarország a 23. a mintegy 30 országot tartalmazó listán.

Az Egyesült Államok Ukrajna legnagyobb támogatója, derül ki a Kieli Világgazdasági Intézet tegnap nyilvánosságra hozott tanulmányából.

Amerika a fő fegyverszállító

A német gazdasági kutatóintézet azokat a nyilvános katonai, pénzügyi és humanitárius támogatásokat összegezte, amelyeket egyes államok ajánlottak fel Ukrajna számára az orosz invázió kezdete, február 24-e és március 27-e között.

A kimutatás szerint Washington átszámítva összesen 7,6 milliárd euró (mintegy 2800 milliárd forint) támogatást ígért oda Ukrajnának. Ebből 4,4 milliárd euró (1600 milliárd forint) katonai, 3,2 milliárd euró (1200 milliárd forint) pedig humanitárius jellegű segítség.

Ami a katonai támogatás részleteit illeti, John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője tegnap például azt közölte, hogy Ukrajna harci repülőgépeket és alkatrészeket kapott az Oroszország elleni háborúhoz. Korábban pedig a többi közt Stinger légvédelmi rakéták, Javelin páncéltörő rakéták, támadásra is használható drónok, valamint lőszerek szállítását jelentette be Washington.

Egy amerikai katona készül egy Stinger légvédelmi rakéta kilövésére a Saber Strike 22 hadgyakorlaton az észtországi Rutjánál 2022. március 10-én. Fotó: EPA/VALDA KALNINA
Egy amerikai katona készül egy Stinger légvédelmi rakéta kilövésére a Saber Strike 22 hadgyakorlaton az észtországi Rutjánál 2022. március 10-én. Fotó: EPA/VALDA KALNINA

Ráadásul a fenti összeg feltételezhetően nem a teljes summa, hiszen ez a kimutatás csak a nyilvánosságra hozott támogatásokat tartalmazza.

Nem tudunk teljes képet adni, mivel pont a katonai támogatások Ukrajnának nem mindig transzparensek

- mondta Christoph Trebesch, a kieli intézet kutatási igazgatója.

Moszkva: beláthatatlan következmények

Ukrajna amerikai felfegyverzése persze korántsem újdonság: a NATO-tagországok már a háború előtt több ezer tonna fegyvert és lőszert szállítottak Ukrajnába – az ukrán hadsereg komoly ellenálló-képessége tehát nem kis részben a modern nyugati haditechnikának köszönhető.     

Moszkva múlt héten mindenesetre diplomáciai csatornákon figyelmeztette Washingtont:

a fegyverszállítások "olajat jelentenek a tűzre", és „beláthatatlan következményekhez” vezethetnek.  

Visszatérve a listára, az Egyesült Államok után Lengyelország Ukrajna legnagyobb támogatója, 963 millió euróval. Igaz, ennek nagy része (908 millió euró) pénzügyi segítség, a hadiipari támogatás mindössze 54,5 millió euró.

A harmadik helyen Nagy-Britannia áll: a szigetország átszámítva 721 millió euró támogatást ajánlott fel Ukrajnának, amelyből 482 millió euró a humanitárius, 204 millió a katonai, 34 millió pedig pénzügyi jellegű segítség.

A top 10 támogató ország között van még – sorrendben – Németország, Franciaország, Olaszország, Svédország, Észtország, Kanada és Japán.

Magyarország az utolsó harmadban 

A 30 országot (és az EU-t) tartalmazó listán Magyarország a 23. helyet foglalja el:

hazánk az említett időszakban 6 millió euró (2,2 milliárd forint) támogatást jelentett be Ukrajnának a német tanulmány szerint, ami ebben az esetben teljes egészében humanitárius támogatást jelent.

A 30 ország között egyébként hét olyan van (Magyarország mellett Franciaország, Japán, Málta, Ciprus, Írország és Szlovénia), amely önállóan semmilyen hadi jellegű támogatást nem helyezett kilátásba Ukrajnának az említett időszakban.

Az ilyen típusú segítséget tekintve az Egyesült Államokat az EU (az Európai Bizottság és az Európai Tanács által felajánlott támogatások), majd Észtország követi 1 milliárd, illetve 220 millió euróval.          

Észtország a legbőkezűbb  

Érdekesség, hogy ha a nyújtott segítség mértékét az adott állam GDP-jéhez mérjük – tehát azt nézzük, hogy lehetőségeihez képest mely ország segített a legjobban –, akkor messze Észtország vezeti a listát:

a balti állam a GDP-jének 0,79 százalékát ajánlotta fel Ukrajna támogatására.

Utána következik Lengyelország (0,18 százalék) és Litvánia (0,06 százalék). Az Egyesült Államok 6., Németország a 12. a sorban.

A földrajzi közelség Oroszországhoz vagy Ukrajnához nyilvánvalóan nagy szerepet játszik néhány kelet-európai ország elkötelezettségében (a segítségnyújtást tekintve)

- véli Christoph Trebesch. Magyarország nem tartozik ezen államok közé, hiszen ebben a rangsorban is a 23. helyen áll.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG