2p

Bár a tegnap bejelentett, a gazdaságba közel 3100 milliárd forintot juttató öt  programból a bejelentés során csupán 1-1 intézkedést emelt ki a miniszterelnök, a Magyar Közlönyben megjelent rendelettől csak kicsit lettünk okosabbak. 

Kezdjük az újdonsággal. Három új alapot képeznek a központi költségvetésben a járványügyi védekezés és a gazdaság újraindítása érdekében szükséges hazai, illetve esetleges európai uniós források és kiadások elszámolása érdekében. Ezek:

  1. Járvány Elleni Védekezési Alap.
  2. Gazdaságvédelmi Alap.
  3. Európai Unióból Érkező Járvány Elleni Támogatások Alapja.

További intézkedések: 

  • a 378 milliárd forintot tartalmazzó Országvédelmi Alapot átkeresztelték Járvány Elleni Védekezés Központi Tartaléka-nak,
  • a 423,1 milliárdos bevétellel tervezett Nemzeti Foglalkoztatási Alap beketül a Gazdaságvédelmi Alapba, amelynek összege így 1345,653 milliárd lesz,
  • a pártok támogatásának felét, közel 1,3 milliárd forintot a kormány átcsoportosít a Járvány Elleni Védekezési alapba,
  • az idei gépjárműadók nem a helyi önkormányzatokat illeti meg, az a Járvány Elleni Védekezési Alap fejezetet gazdagítja, a rendelet szerint 34,4 milliárd forint értékben,
  • ugyancsak ebbe az alapba kerül a kiskereskedelmi adóból származó 36 milliárdos bevétel.

Orbán Viktor bejelenti a gazdaságvédelmi akciótervet 2020. április hatodikán. (Forrás: a magyar kormány Facebook-oldala)
Orbán Viktor bejelenti a gazdaságvédelmi akciótervet 2020. április hatodikán. (Forrás: a magyar kormány Facebook-oldala)

Ezek tehát az intézkedések. Amelyekből nem derül ki, hogy a központi intézményeken és programokon mennyit kíván spórolni a kormány, illetve, hogy milyen forrásokat vonna el a minisztériumoktól.

Mint ahogy az sem világos, hogy bár a Gazdaságvédelmi Alap gazdaságvédelmi programjaira a kormány összesen 922 milliárd forintot tervez, azok hogyan oszlanak meg az Orbán által tegnap ismertetett 5 program között.

A kormányfő tegnapi közlése szerint ma a Magyar Nemzeti Bank számol be, a monetáris tanács ülését követően, milyen jegybanki programokat indít a gazdaságvédelem keretében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG