5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Beszakadt ma az arany, a benzin ára is nagyot esik a héten a magyar benzinkutakon. Vida Ildikó beadta felmondó levelét és Balog Ádám is távozik az MNB-ből.

Görögország megkezdte az Európai Központi Bankkal (EKB) szemben hétfőn esedékes hitelrészlet, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben fennálló törlesztési hátralék kifizetési folyamatát - közölték görög pénzügyminisztériumi tisztségviselők. Legközelebb egy hónap múlva, augusztus 20-án kell nagyobb összeget törlesztenie Görögországnak a nemzetközi hitelezőknek, akkor is az EKB-nak kell fizetnie 3,2 milliárd eurót.

--

Három hét után ma végre kinyitottak Görögország pénzintézetei, ez a helyzet normalizálódását is jelentheti. A Reuters értesülései szerint azért még nem állt teljesen helyre a pénzügyi rendszer, továbbra sem lehet például külföldre utalni. Angela Merkel többek közt ezért sürgette a minél gyorsabb megállapodást a harmadik mentőprogramról. Athén központjában óriási sorok vannak a bankok előtt, a görögök most már tudnak csekkeket betenni, számlákat fizetni, hozzáférnek a biztonsági széfekhez, és kártya nélkül is újra lehet pénzt felvenni.

--

Az aranyár ma reggeli összeomlása már hosszú ideje érlelődött, miután az ár letapadt az 1150 dolláros támasz szinthez, inkább csak az időzítés volt szokatlan. Péntek este tört le az árfolyam, így aztán hétfő reggel az összes veszteséglimitáló stop program beindult és egyszerre adott el, ezt nevezi a piac flash crash-nek, mondhatnánk úgy zuhant az ár, mint a villám. Az eső trend nem csak az aranyban mutatkozik, hanem az ezüstben és más nemesfémekben, sőt az olajban és a gabonákban is, vagyis széleskörű árupiaci esésről van szó. Ennek egyik fő oka a dollár erősödése: miután így más valutákban drágulnak a termékek, megéri őket eladni, és így dollárban mért áruk csökken.

--

Most úgy tűnik az aranynak annyi, hosszabb távon azonban nem biztos, hogy rossz ötlet aranyat vásárolni, az infláció réme ugyan most távoli, de jöhet e téren még meglepetés.

Túlzott inflációt nemigen várnak sehol, az a téma is szinte teljesen lekerült a napirendről, hogy a pénznyomtatás inflációhoz szokott vezetni. De ettől még nincs kizárva a meglepetés. Hasonlóan vélekedik például az Alapblog szerzője, Zsiday Viktor alapkezelő, aki júniusban azt írta, „az is lehet, hogy a jegybankok egy kicsit ’túltolták’ az inflálást, lovak közé dobták a gyeplőt és hirtelen lesz egy kis inflációs meglepetés”.


--

Bejött az előzetes várakozás, holnaptól jóval olcsóbban lehet teletölteni az autók tankját. Csökkenti ugyanis bruttó 9 forinttal a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. Így a 95-ös benzin átlagára 384 forintra, a gázolajé pedig 366 forintra csökken.

--

Miután a Quaestor Kárrendező Alapról szóló törvényben nem szerepel az állam készfizető kezességvállalása, az MNB keze meg van kötve: nem nyújthat hitelt az alapnak. A Privátbankár.hu értesülései szerint nem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hozzáállásán, hanem a nem megfelelő törvény előkészítésen múlik az, hogy a Questor károsultak egyelőre csak a „sima” BEVA-kártalanítást kaphatják meg, azaz, hogy most csak maximum 6 millió forintig fizetik vissza nekik a Quaestor kötvényekbe fektetett pénzüket.

--

Tíz bázispontos kamatcsökkentést várnak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén a Dow Jones által megkérdezett szakértők. A forintpiac 10 bázispontos kamatcsökkentést árazott be, így a monetáris tanács ülésének fő szempontja a kamatcsökkentések folytatásának szándékáról adott jelzések lesznek - idézi a Dow Jones hírügynökség a Raiffeisen Bank elemzőjét. Amennyiben a jegybank jelzi szándékát a csökkentések folytatására, a forint nem erősödik tovább, ha viszont a kamatcsökkentési ciklus végére tesz utalást, erősödésnek indulhat a 305-ös jegyzés felé.

--

Lapértesülések szerint hétfőtől már nem Vida Ildikó a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője. A korábbi információk szerint már május végén, teljesen titokban benyújtotta a lemondását. A nem hivatalos forrásból érkező információt a Magyar Nemzet erősítette meg, miután megszerezték Vida Ildikó búcsúlevelét, amelyet itt olvashat el >>

Vida Ildikó NAV-elnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. MTI Fotó: Soós Lajos

 

--

Nem csak Vida Ildikó távozik posztjáról, Balog Ádám is búcsúzik a jegybanktól. Bizonyossá vált ugyanis, amit eddig is tudni lehetett: Balog Ádám lesz az MKB elnök-vezérigazgatója. Posztját július közepén foglalhatja el - július 22-i hatállyal ezért megüresedik az egyik alelnöki szék az MNB-ben.

MTI Fotó: Kovács Tamás

--

Részben megváltoztatta az elsőfokú ítélet megfellebbezett rendelkezéseit a Fővárosi Ítélőtábla. Az ítélőtábla elutasította a UCB egyes módosításainak tisztességtelenségére és érvénytelenségére vonatkozó jegybanki keresetet. Az alperes által az államnak fizetett illetéket 1,5 millióról 1,35 millió forintra szállította le az ítélőtábla, 150 ezer forint kereseti illetéket az állam visel. A bíró szóbeli indoklásában kifejtette: az elsőfokú ítélet túlnyomó részével egyetértenek, bizonyos időintervallumokban azonban nem a teljes általános szerződési feltételt (ászf) találták tisztességesnek, hanem annak néhány pontját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG