1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Továbbra is Telkiben a legnagyobb a vásárlóerő Magyarországon, a második helyen Csopak, a harmadikon Üröm áll - derül ki a GfK vásárlóerő-tanulmányából. A vásárlóerő az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti.

Változatlanul Telki a leggazdagabb

Magyarországon a tavalyi 5036 euró után 2012-ben átlagosan 4884 euró az egy főre jutó elkölthető jövedelem, ami nem éri el az 1,5 millió forintot - mondta el Dörnyei Otília, a GfK Hungária piackutató intézet ügyfélkapcsolati igazgatója. A lista élén ugyanazok a települések állnak, mint az elmúlt években, de a sorrendben történtek változások. Üröm és Csopak például helyet cserélt tavaly óta, a negyedik változatlanul Paks. Utána Tiszaújváros végzett az idén, a tavalyi ötödik Nagykovácsi pedig a nyolcadik helyre került. Az országos átlagot 100-nak tekintve a lista elején álló települések vásárlóerő-indexe 130 fölött van. A legszegényebb települések listáján sincs változás, Tiszabő, Alsószentmárton és Szendrőlád lakói a legszegényebbek. A sereghajtó 13 településen változatlanul nem éri el a vásárlóerő-index az 50-et.

A főváros erősen megosztott

Sajátos a helyzet Budapesten, ahol a XII. kerületben élnek a leggazdagabbak, itt a vásárlóerő-index 161,5, ami jóval meghaladja az átlagot. Az éllovast a II. és az I. kerület követi. A legszegényebbek a VIII. kerületiek, a Józsefvárosban ugyanis az országos átlag alatti, 96,5-ös a vásárlóerő-index. Összességében a fővárosban is csökkent az egy főre jutó vásárlóerő-index: az idén 130,2 a tavalyi 132,9 és a két évvel ezelőtti 133,6 után.

Megyék sorrendje

A megyéket vizsgálva Budapest után ismét Komárom-Esztergom lett a második, és Fejér megye is megtartotta harmadik helyezését. Győr-Moson-Sopron megyében viszont folyamatosan csökken a vásárlóerő értéke. A megye 2008-ig a második helyet tudta megszerezni, a következő években a negyediket,az idén azonban Vas megye is megelőzte - közölte Dörnyei Otília.

A vizsgált 42 európai ország listáján Magyarország a tavalyi 29. helyről a 31. helyre csúszott, ezzel Lettország és Horvátország mögé került ebben az évben - ismertette az európai adatokat a társaság ügyvezető igazgatója.  Az adatok szerint a szomszédos Ausztriában négyszerese az egy főre jutó elkölthető jövedelem a magyarországinak. Az osztrák vásárlóerő-index 161, a cseh 58,4, a magyar viszont 38,1. Az európai lista élén Lichtenstein áll, a legkevesebb pénzből Moldova lakói gazdálkodnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
Makro / Külgazdaság Megállította Brüsszelt az energiaválság, miközben az Egyesült Államoknak annyira nem kell aggódnia
Imre Lőrinc | 2026. június 7. 06:01
Újabb hónapok teltek el az iráni háború kirobbanása óta, így a 38 tagországot számláló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) menetrendszerűen tovább rontotta, 2,8 százalékra az idei átlagos globális gazdasági növekedési prognózisát. A fő ok az energiaválság és az abból fakadó inflációs kockázatok. Az Európai Unió különösen rosszul járhat, Belgium, Írország és Románia egyenesen recesszióba süllyedhet idén. Miközben a közel-keleti helyzet fő okozója, az Egyesült Államok változatlan növekedési kilátásokkal számolhat.
Makro / Külgazdaság Igazi pénzeső zúdulhat Magyarországra az Európai Beruházási Banktól
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 17:30
Az Európai Beruházási Bank tavaly is nyújtott 759 millió eurónyi hitelt Magyarországnak, ám az idei évtől jelentős bővülésre számítanak.
Makro / Külgazdaság Kiszivárgott egy újabb brüsszeli terv az energiaválság ellen
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 16:55
Az Európai Bizottság egy új szabályozási csomaggal csökkentené a megújuló energiát terhelő adókat, rugalmasabbá tenné a villamosenergia-rendszert, és felgyorsítaná az okosmérők bevezetését.  
Makro / Külgazdaság Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:15
Amióta Kármán András pénzügyminiszter a május 12-ei parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket, a figyelem középpontjába kerültek idehaza a bizalmi vagyonkezelők.
Makro / Külgazdaság Vihar előtti csend, vagy megnyugodhatnak az autósok?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:10
Némi megnyugvást látni az olaj piacán, miután Donald Trump amerikai elnök a nyilatkozatai alapján megegyezésre törekszik Iránnal. Ugyanakkor továbbra is kicsi az esély a békemegállapodásra, ami miatt a feszültség kitarthat – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor Üzemanyagár-figyelője.
Makro / Külgazdaság Lezárult a felülvizsgálati kör, megszólalt a pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 10:49
A Fitch Ratings is döntött Magyarország szuverén államadósság-besorolásáról a Moody's és a Standard & Poor's után.
Makro / Külgazdaság Kijev szerint Moszkva most valódi esélyt kapott a békére, Putyin viszont nem élt vele
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 19:32
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett nyílt levele lehetőséget kínál Oroszország számára a háború befejezésére – erről beszélt pénteken Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a nyugat-ukrajnai Vinnicjában tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint a levél egyértelműen jelzi Ukrajna békeszándékát, és reális diplomáciai javaslatokat tartalmaz a konfliktus lezárására. Putyin úgy reagált, nem látja okát a találkozónak.
Makro / Külgazdaság Ukrajna szerint orosz elektronikus zavarás térítette le a Romániában felrobbant tengeri drónt
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:55
Ukrajna haditengerészete szerint az a tengeri drón, amely péntek reggel felrobbant a romániai Konstanca kikötőváros közelében, orosz elektronikus hadviselés következtében tért le eredeti útvonaláról.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a pénteki kormányzati bejelentések – nézze csak!
Kollár Dóra | 2026. június 5. 12:17
Ezek voltak a kormányszóvivői sajtótájékoztató legfontosabb témái.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG