3p
Gyengül a forint - online fogadásra alkalmas oldalakat tilt ki a NAV a magyar internetről – jó hírek jöttek a magyar földekről: jó a gabonatermés - átírta az MNB a számokat, megállt idén a drágulás

Folyamatosan gyengül a forint. Reggel még annak örültünk, hogy a negatív hírek ellenére sem lépett ki a már egy ideje jellemző 303-308 sávból a hazai deviza, de délután átlépte ezt a szintet, kérdés, hogy hol áll meg ezután a gyengülés.

Az infláció idén és jövőre is a cél alatt maradhat, és csak 2015 végén alakulhat a 3 százalékos középtávú céllal összhangban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön nyilvánosságra hozott friss inflációs jelentéséből.  A jegybank márciusi előrejelzéséhez képest mérsékelte inflációs és maginflációs várakozását is: idénre 0,7 százalék helyett 0 százalékos, jövőre pedig 3 százalékos helyett 2,5 százalékos inflációt vár.

Az alacsonyabb inflációs környezethez a jelentés szerint hozzájárul a külkereskedelmi partnerek felől érkező gyenge árnyomás, a mérsékelt bérdinamika, a negatív kibocsátási rés, illetve az inflációs várakozások fokozatos mérséklődése.

Online fogadásra alkalmas oldalakat tilt ki a NAV a magyar internetről. Eddig négy domain letiltásáról született határozat: aki mégis az illegálisnak minősülő online szerencsejáték-szervezőre bízza a pénzét, az a saját kockázatára teszi. Fogadni csak az államnál lehet, vagy annál, akivel koncessziós szerződést kötnek. A Napi Gazdaság a NAV Szerencsejáték-felügyeletére hivatkozva szerdán arról írt, hogy elkezdődött az illegális online fogadási oldalak blokkolása, akkor még arról cikkeztek, hogy három ismert oldal várhatóan július közepétől nem lesz elérhető a magyarországi internet­szolgáltatókon keresztül, most a távirati iroda szerint 4-re nőtt ez a szám. A bet-at-home.com, a betclic.com és a hu.sportingbet.com internetes oldalakról van szó, azt nem tudni, melyik a negyedik oldal.

A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már elkezdődött - közölte a földművelésügyi miniszter. A 200 000 hektáron vetett őszi árpa betakarítása pedig már a befejezéséhez közeledik és a szokásosnál két héttel korábban indult el az őszi búza aratása is. Az előrejelzések szerint 5 millió tonna körüli össztermés várható idén, az ország kenyérgabona szükséglete 1,3 millió tonna.

Zöldségből és gyümölcsből egyre kevesebbet és ritkábban vásárolnak a magyar háztartások annak ellenére, hogy ezek a friss áruk töretlenül a legkedveltebb élelmiszerek közé tartoznak. Gyümölcsből legtöbb nyáron fogy, a zöldségek iránt pedig a friss idénytermények megjelenésével ugrik meg a kereslet. A friss zöldség és gyümölcs továbbra is a legkedveltebb élelmiszerek közé tartozik Magyarországon, a táblázatban azt látják, melyek a magyarok kedvencei.  Egy átlagos háztartás egy év alatt közel 70 kilogramm gyümölcsöt és 130 kilogramm zöldséget vett tavaly.

A Molt lerántotta a tegnap esti váratlan aukció. A Mol alaptőkéjének több mint 4 százalékát kitevő részvénycsomagra kerestek vevőt szerdán este, tőzsdezárás után - írta a Napi Gazdaság. Az aukció szervezője, a Citigroup közlése szerint még szerdán le is akarták zárni az aukciót, amelyben 11 800 és 12 200 forint közötti sávban várták az ajánlatokat. A lap szerint nem tudni, hogy ki lehet az eladója a felkínált több mint 4 millió darab Mol-papírnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG