2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az év eleji, eredmény nélkül záródott kínai-amerikai kereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokról hozott nyilvánosságra részleteket a Bloomberg jól értesült forrásokra hivatkozva.

Január elején a világ két legnagyobb gazdaságának képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz azóta, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök december elején Buenos Airesben személyes találkozójukon március végéig, 90 napra kereskedelmi "tűzszünetet" kötött, esélyt adva a hónapok óta dúló vámháború lezárásának.

Az eredetileg kétnaposra tervezett, majd egy további nappal meghosszabbított január eleji megbeszélésről csak semmitmondó közlemények jelentek meg, konkrét előrelépésről egyik érintett fél sem adott számot.

Visszadobták a tervet

A Bloomberg jól értesült forrásokra hivatkozva arról jelentett, hogy Kína az év eleji megbeszéléseken felajánlotta, hogy hat év alatt fokozatosan ezer milliárd dollárral növelte volna amerikai termékek importját és ezzel a javasolt időpont végére nullszaldós lenne a két ország közötti külkereskedelmi egyenleg. Tavaly 323 milliárd dollár amerikai deficit alakult ki a Kínával folytatott kereskedelemben.

A január eleji kínai felvetést azonban elutasította Washington, és azzal állt elő, hogy rövidebb idő alatt, két év során kellene elérni a külkereskedelmi egyensúlyt. A két ország egyeztetése január végén magasabb szinten folytatódik, Washingtonba várják Liu He kínai miniszterelnök-helyettest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump szombati meglepetése: 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra és Mexikóra
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:45
Donald Trump amerikai elnök a saját social felületein jelentette be.
Makro / Külgazdaság Vannak, akiket gazdaggá tett volna Zelenszkij, ha rendesebben felöltözik
Litván Dániel | 2025. július 12. 14:07
Vannak akik szerint meg is tette. Öltönyt viselt vagy nem az ukrán elnök? Tudta, hogy ilyesmire is lehet ám fogadni?
Makro / Külgazdaság Oroszországban tovább romlik a rubel – csak kicsit lassabban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 12:12
Oroszországban lassult az infláció júniusban éves és havi összevetésben a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Lengyelország éjjel bevetette vadászgépeit Oroszország miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:34
Lengyelország riadót fújt vadászrepülőinek, miután éjszaka orosz drónok csapódtak be Nyugat-Ukrajnába, egészen közel a lengyel határhoz. 
Makro / Külgazdaság Padlógázt nyomtak a rekordszintű vámbevételek az amerikai költségvetésben
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:19
Az amerikai költségvetés 27 milliárd dollár többlettel zárta a júniust elsősorban a rekordszintű, 27,2 milliárd dollárnyi vámbevétel hatására – áll az amerikai pénzügyminisztérium jelentésében.
Makro / Külgazdaság Nem sok jót várhatunk a benzinkutakon jövő héten sem
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:42
Bánhatja, ha nem tankolt meg pénteken. 
Makro / Külgazdaság Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
Király Béla | 2025. július 11. 13:13
A napokban azzal fenyegetett az amerikai elnök, hogy amely államok túl jó viszonyt ápolnak a BRICS-országokkal, azok további vámokra számíthatnak. Ez újabb jele a blokkosodásnak, ami ellentmond Orbán Viktor gazdasági semlegességének.
Makro / Külgazdaság A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:22
Ott is nőtt az infláció júniusban, de az így is csak 1 százalék, szemben a mi 4,6-os rátánkkal.
Makro / Külgazdaság Jól jártak Putyinék
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:51
Csökkent az olajexportjuk, az árak emelkedése miatt mégis nőttek a bevételeik.
Makro / Külgazdaság Mi történhetett a britekkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:32
Váratlanul csökkent az angol, skót és walesi gazdaság együttes teljesítménye májusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG