2p
A Kormányinfón fő téma volt a főváros és a kormány alkuja.
Gulyás Gergely. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A mai Kormányinfón egyedül a fővárosi projektekkel kapcsolatos kormányzati döntésekről számolt be Gulyás Gergely miniszter. Arról tájékoztatott, hogy a kormány egy határozatot fogadott el, amely arról szól, hogy a miniszterek áttekintették az állami forrásból megvalósuló fejlesztésekről szóló 2018 novemberi megállapodást, és a kormány továbbra is elkötelezett a projektek iránt, de együttműködésének feltétele, hogy kormány és főváros közötti konszenzus jöjjön létre. Ehhez pedig elengedhetetlen a közgyűlés egyértelmű álláspontja arról - ismertette Gulyás Gergely - hogy mely fejlesztéseket támogatják, melyeket nem.

A miniszter előzőleg elmondta, hogy Budapest nem csupán az ország, hanem az egész nemzet fővárosa, a kormány erős és fejlődő Budapestben érdekelt. A főváros aranykora volt szerinte az a kilenc év, amíg Tarlós István volt a főpolgármester. Reményét fejezte ki, hogy ez a korszak nem ért véget az önkormányzati választással. Mint mondta, minden polgármesterrel korrekt partneri viszonyra törekednek, ám érzékeltette, hogy ezt megnehezíti, amikor ellenzéki polgármesterek, illetve a főpolgármester a nyilatkozataikban arról beszélnek, hogy mi lenne a helyes cselekedet a kormánytól. Jelezte, hogy a főváros vezetésével korrekt partnerségre törekednek, tartva magukat azokhoz az alapelvekhez amit a kormány az elmúl 9 évben is követett.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy abban a 9 évben majdnem 1850 milliárd forint értékben valósult meg beruházás Biudapesten és további 4 ezer milliárd értékben van folyamatban fejlesztés. Úgy fogalmazott, hogy mindezen vállalását a kormány fenntartja, ha a főváros igényt tart rá. A legnagyobb tétel ezek közül a 3-as metró, amelyhez 80 milliárd forintot biztosít az állam. Egyértelműsítette, hogy továbbra is készen állnak a sportberuházások, a Liget-projekt folytatására. Elmondta továbbá, hogy fenntartanák a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, ahol minimum kéthavonta tudnak egyeztetni a főváros és a kormány illetékesei, utóbbi oldalt egyébként Gulyás Gergely szokta képviselni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG