3p
A kanadai kormányfő szerint az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását még az idén le lehet zárni, az amerikai elnök viszont nem ilyen derűlátó.
A Trump házaspár fogadja a Fehér Házban a Trudeau házaspárt. Fotó: EPA / Michael Reynolds

Nem könnyű eszmecsere

Justin Trudeau a Fehér Házban tárgyalt Donald Trumppal. A kanadai miniszterelnök azt mondta: érdemi, de nem könnyű eszmecserét folytattak.

Trudeau szerint mindketten szeretnék megújítani a szabadkereskedelmi egyezményt úgy, hogy mind Kanada, mind az Egyesült Államok, mind pedig Mexikó számára kedvező legyen.

Donald Trump visszafogottabb volt a reményekkel kapcsolatban. Mint mondta: ha nem sikerül alapvető változtatásokat eszközölni a szabadkereskedelmi egyezményben, akkor az amerikai kormányzat készen áll arra, hogy az egyezmény fenntartása helyett inkább kétoldalú megállapodásokat kössön Kanadával és Mexikóval. Újságírói kérdésre válaszolva Trump leszögezte: kész arra is, hogy a NAFTA-tagországok közül csak az egyikkel kössön szabadkereskedelmi megállapodást. Azért még mindig lát lehetőséget "egy kreatív megállapodás" megkötésére.

Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) 1992-ben kötötték és 1994-ben lépett életbe. Lebontotta a három tagország, Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó közötti kereskedelmi és beruházási akadályokat, liberalizálta az áruk és a szolgáltatások piacát. Donald Trump azonban már a tavalyi elnökválasztási kampányban is azt hangoztatta, hogy az egyezmény árt az amerikai érdekeknek, ezért elnökként vagy felmondja, vagy újratárgyalja.

A tárgyalások jó ideje folynak, aztán megszakadnak,  hol az egyik, hol a másik fél áll fel az asztaltól. Az egyik kulcskérdés az autóipart érinti - Trump fő problémája, hogy Mexikóban sokkal olcsóbb gyártani, ami viszont versenyhátrányt jelent az USA-ban gyártó vállalatoknak. Trump már közölte: személy szerint nem hisz a tárgyalásokban, és szíve szerint feladná az egészet.

Légiháború a földön: ha Trump elintézi a Bombardier-t, Trudeau nem vesz Boeinget

Sajtótájékoztatóján Justin Trudeau kitért még arra is, hogy megvitatta Trump elnökkel a Bombardier-ügyet. Az amerikai kereskedelmi minisztérium ugyanis dömpingvámot vetett ki a kanadai Bombardier repülőgépekre, amelyek így szinte eladhatatlanná váltak az Egyesült Államokban. Trudeau elmondta: közölte az amerikai elnökkel, hogy a büntetővám ügye lehetetlenné teszi Kanada számára, hogy amerikai Boeing katonai gépeket vásároljon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG