3p

A kormány újabb tízmilliárdokat szabadított fel a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kivédésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározattal összesen 31,3 milliárd forintot csoportosított át a kormány. A forrás nagyobb részét, 28,8 milliárd forintot a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból vonták el, 2,5 milliárd forintot pedig a Központi Maradványelszámolási Alapból. 

Láthatóan a járvány első hullámának lecsengésével és a gazdaság újraindításával párhuzamosan a kormány úgy látja, egyre kevesebb költségvetési forrásnak kell gyorsan hozzáférhetőnek lennie. Ennek eredménye, hogy az elmúlt hetekben egyre több pénzt szabadít fel, és költ el a Gazdaságvédelmi Alapból.

A korábbi százmilliárdok helyett most egy szerényebb összeget, 28,8 milliárd forintot pántlikázott fel a kormány. Ebből most 

  • a legtöbb pénzt, 7,5 milliárd forintot a Nemzeti Hauszman Tervre csoportosították át, 
  • 4,3 milliárd forint ment a kerékpáros létesítmények fejlesztésére, 
  • 3,6  milliárd forint jutott az Innovációs és Technológiai Minisztérium igazgatásának, 
  • 2,5 milliárd forint a Várkapitányság Nonprofit Zrt. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatását szolgálja, 
  • 2,1 milliárd forint a Semjén Zsolt nevével összefonódó, jövő évi vadászati kiállítás előkészítését szolgálja, a rendezvényre legutóbb április 24-én csoportosított át a kormány 1,67 milliárd forintot. Előtte novemberben kapott 2 milliárdot, vagyis eddig már összesen 5,7 milliárd forint ment el a világkiállítás szervezésére.
  • 1,9 milliárd forint friss forrást biztosítottak a kormányzati kommunikációra és konzultációra,
  • 1,8-1,8 milliárd forintot csoportosítottak át a Külgazdasági és Külügyminisztérium igazgatásának, valamint az egyetemeknek és főiskoláknak, 
  • 1,4 milliárd a felsőoktatás speciális feladatait szolgálja, 
  • 1,07 milliárd még a Kósa Lajoshoz köthető Nemzeti Korcsolyázó Központ fejlesztésére is jutott a Gazdaságvédelmi Alapból. 

A Központi Maradványelszámolási Alapból elvont 2,5 milliárd forint szintén több előirányzat között oszlik meg: 

  • 800 milliót kapnak a művészeti intézmények, 
  • 470 millió a Miniszterelnökség igazgatásának, 
  • 424 millió a nemzetiségi támogatásokra jut, 
  • 400 millió forinttal az egyházi célú közösségi programokat támogatják, 
  • 185 millióval a sportakadémiákat támogatja a kormány, 
  • 170 millió pedig ezúttal is a versenysport támogatását szolgálja. 

Utóbbi két tétel aprópénznek tűnik ahhoz képest, hogy a veszélyhelyzet idején a kormány több mint 50 milliárd forintot költött el valamilyen sportcéllal összefüggésben. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG