2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kína akar egy szeletet az égi tortából is: saját utasszállítót gyártanak az állami légitársaságoknak, de a gép a külföldieknek is tetszik.
Bemutatják a kínai állami repülőgépgyártó, a COMAC első C919-es típusú utasszállító repülőgépét. (MTI/EPA)

 

Hétfőn mutatta be a kínai állami gyár azt az óriási utasszállítót, amely a Boeningekkel akarja felvenni a versenyt és egy csapásra a légiutasszállítás élvonalába kerülne.

Kína azon országok egyike, ahol a legtöbb utasszállítót gyártják, ám mind ez idáig csak a Boeingok és Airbusok építésével foglalkoztak. Az állami törekvés már egy ideje az, hogy Kína saját gyártmánnyal rukkoljon elő, szerezve egy jókora részt a piaci tortából. A Kínai Kereskedelmi Légitársaság most bemutatta ennek a törekvésnek az eredményét, egy két motoros óriást, amelyet közel 4000 közszolga és vendég előtt mutattak be.

A C919 168 utassal képes repülni, a gyártó Comac pedig 517 gépre kapott eddig megrendelést kínai cégektől. Egy másik kínai cég egy sokkal kisebb utasszállítót is bemutatott még tavaly, amely kanadai és brazil gépekkel versenyezhet.

A Boeing mérései szerint Kínának mintegy 5580 utasszállítóra lesz szüksége az elkövetkezendő két évtizedben, amelyek összértéke 780 milliárd dollár. Jó üzletet csinált ezzel a Kínai Kommunista Párt, mivel a kínai légitársaságok jelentős része állami kézben van, tehát egyértelmű, hogy vásárlásnál a saját gyártású gépekre adják le a rendelést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG