2p
Az utóbbi időben rohamosan nő az utasok száma a reptereken, ennek pedig több oka is van.

Dinamikus a növekedés a budapesti repülőtér forgalmában, a Budapest Airport tájékoztatása szerint idén január és április között több mint 8,3 millió utas utas fordult meg a reptéren, az idei első hét havi forgalom pedig 14,7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mértet. Csak júliusban több mint másfél millióan fordultak meg a főváros légikikötőjében.

Az utasforgalom növekedése immár három és fél éve töretlenül a kétszámjegyű kategóriában található. A BA tájékoztatása szerint a forgalom növekedése számos, egymást segítő tényezőnek tudható be, hiszen Magyarország és Budapest változatlanul vonzó idegenforgalmi célpont, egymás érik a rangos könnyűzenei fesztiválok (VOLT, Balaton Sound stb.), kedvező a külföldiek számára a forint/euró árfolyam és júliusban rendezték a Forma-1-es Magyar Nagydíjat is.

Akár 15 millió utas is lehet idén

A dinamika változása annak is köszönhető, hogy idén már négy észak-amerikai útvonal érhető el Budapestről, a már itt lévő légitársaságok nagyobb repülőgépeket állítanak be a budapesti járatokra, illetve tovább sűrítik a menetrendet is: a lengyel LOT heti négyszer repül New Yorkba és kétszer Chicagóba, az American Airlines Philadelphiába repül naponta és a hét minden napján közlekedik Torontóba az Air Canada Rouge.

A nyári időszakban a hagyományos európai és földközi-tengeri nyaralóhelyek felé szintén jelentős volt a forgalombővülés: rendkívül népszerűek a spanyol, a görög, a portugál és az olasz tengerparti városok, és kezd visszatérni a törökországi Antalya is a vezető célállomások közé. 2017-ban mintegy 13 millió utast számláltak, a várakozás szerint ebben az évben az utasszám elérheti a 15 milliót.

A fél világ Magyarország fölött repked - ebből még gond lehet

Közel 10 százalékkal volt magasabb a HungaroControl (HC) által kezelt légi forgalom hazánk teljes légterében júliusban, mint az előző év azonos időszakában. Ebből az átrepülő forgalom növekedése meghaladta a 10,5 százalékot, ami kétszerese a nemzetközi forgalmi előrejelzések legmerészebb becsléseinek, és háromszorosa az európai átlagnak. Az emelkedő forgalom komoly aggályokat is felvet. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG