3p
Közel 10 százalékkal volt magasabb a HungaroControl (HC) által kezelt légi forgalom hazánk teljes légterében júliusban, mint az előző év azonos időszakában. Ebből az átrepülő forgalom növekedése meghaladta a 10,5 százalékot, ami kétszerese a nemzetközi forgalmi előrejelzések legmerészebb becsléseinek, és háromszorosa az európai átlagnak. Az emelkedő forgalom komoly aggályokat is felvet.

Júliusban új csúcsot állított fel a magyar légtérben közlekedő légi járművek száma, ami először lépte át a 110 ezret, ezen belül a hazánk légterén átrepülő forgalom első ízben került 90 ezer fölé. A budapesti repülőtér forgalma hosszú idő után először haladta meg a 11 ezer légi járművet, és a legfrissebb előrejelzések is azt mutatják, hogy 2018 őszéig minden hónapban kétszámjegyű növekedés várható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkező és induló forgalmában.

A legnagyobb mértékben, 41 százalékkal a lengyel repülőterekről induló, illetve az oda tartó forgalom növekedett, de kiemelkedő volt a bővülés az oroszországi (19 százalék), a törökországi (13 százalék) és a görögországi (12 százalék) viszonylatban is, míg a német 8,8, az angol 5, az osztrák pedig 3 százalékkal emelkedett.

Egyre több fapados repked felettünk

A forgalomnövekedés motorjai továbbra is a fapados légitársaságok voltak. A Ryanair és új lengyel leányvállalata együttesen 32,93 százalékos forgalombővülést ért el a magyar légtérben, míg a Wizzair 17,18 százalékost. A hagyományos légitársaságok közül e tekintetben kiemelkedik a QATAR Airways, az Aeroflot és a Travel Service, míg továbbra is csökken a Turkish Airlines járatainak száma.

Nehéz helyzetben a légiforgalmi irányítók

Az emelkedő forgalom azonban komoly aggályokat is felvet. Az európai légi forgalmi adatok immár évek óta messze meghaladják a hivatalos forgalmi előrejelzéseket, amelyek alapján a légiforgalmi irányító társaságok kapacitásaikat (emberi erőforrás, technológia) tervezik. A légi navigációs szolgálatok így kettős nyomás alatt kénytelenek teljesíteni: egyrészt jelentős többlet kapacitást kell biztosítaniuk a prognózisokat jóval meghaladó légi forgalom biztonságos kezelésére, miközben az Európai Bizottság erős nyomására csökkenteniük kell működési költségeiket.

A pontatlan előrejelzések miatt rendkívül nehéz a szakemberek számát a megnövekedett forgalomhoz igazítani, hiszen egy légiforgalmi irányító kiképzése és szakszolgálati engedélyeinek megszerzése hosszú évekbe telik. A nemzetközi forgalom alulbecslése így elkerülhetetlenül kapacitáshiányhoz vezet. Mindez óriási többlet terhet ró a légi navigációs társaságokra, hiszen ugyanannyi szakemberrel kell egyre több repülőgépet irányítaniuk, ami Európa-szerte a késések számának és mértékének emelkedéséhez vezet.

Az európai légi forgalmi irányítás megérett a reformra, véli Szepessy Kornél, a HC vezérigazgatója. „Az Egységes Európai Égbolt égisze alatt olyan új rendszer kiépítésére van szükség, amely reális forgalmi előrejelzéseken alapul, egyaránt figyelembe veszi a légitársaságok, a légi forgalmi irányító cégek és a repülőterek szempontjait, és amely hosszú távon biztosítja, hogy a folyamat végső haszonélvezői maguk az utasok legyenek" – tette hozzá a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
Vállalat Fontos ügyben kapott haladékot a Mol
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 08:57
A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására – tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
Vállalat Kevesebb mint egy hónap maradt, több ezer cégnek kell gőzerőre kapcsolnia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:58
Fontos határidő közeledik a hazai vállalkozások számára: június 30-ig mintegy négyezer vállalkozásnak kell sikeresen teljesíteni a NIS2 kiberbiztonsági auditot – hívta fel a figyelmet a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzésében. Jelezte, módosulhat a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás.
Vállalat Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 14:16
Kivonul a magyar piacról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta tulajdonában lévő Express One-nal tervezett összeolvadása – közölte a román tulajdonú vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG