3p
A magyar demokrácia állapotát bíráló jelentés készítője szerint akár fizikai erőszak is érhetné, ha Magyarországra jönne.
Orbán Viktor és Judith Sargentini a szeptemberi EP-vitán MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Nem tervez ellátogatni Magyarországra Judith Sargentini, az Európai Parlament (EP) zöldpárti képviselője, akinek Magyarországról szóló jelentését tavaly fogadta el az EP.

„Ameddig a magyar kormány így beszél rólam, addig soha nem lehet tudni, hogy az egyes személyekben mindez hogyan legitimizálja a velem szembeni gyűlöletet – annak következtében, amit a kormány terjeszt rólam. Ez akár fizikai erőszakban is megjelenhet”

- mondta a holland politikus a Magyar Hangnak adott, ma megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy az Orbán-kormány óriásplakátokon is támadta őt.

Nem érti, hogy miért nyer mindig Orbán

Sargentini szerint jelentésében azt tárta fel, hogy a magyar kormány hogyan kezeli a saját polgárait. Mint mondta, a magyar polgárokat is ugyanazok a jogok illetik meg, mint a holland, francia és belga polgárokat, ezért kötelessége megvédeni őket a saját kormányuktól is.

Arra a kérdésre, hogy mivel magyarázza Orbán Viktor és a Fidesz sorozatos választási győzelmeit, nem tudott válaszolni.

„Erre nincs mindent eldöntő válaszom. Azt meg tudom érteni, hogy az emberek változásra szavaznak, bárhol Európában. Aggódnak a globalizáció miatt, amelynek következményei miatt elveszíthetik a munkahelyüket. (...) Azt is megértem, ha azért szavaznak változásra, mert csalódtak egy politikai pártban vagy ideológiában. Ez is rendben van. De azt nem értem, őszintén nem értem,  hogyha egy párt vagy politikus a politikai karrierjét gazdasági ígérettel kezdi, gazdasági fordulatot szeretne, és hatalomra kerül – vagyis meg is van az esélye ezen változtatások megvalósítására – akkor miért zárat be újságokat, küld korai nyugdíjba bírákat.”

Arra az újságírói felvetésre, hogy sokan azért szavaztak a Fideszre, mert tartanak a migránsoktól, még akkor is, ha sosem találkoztak velük, Sargentini azt válaszolta: ez nem kizárólag Magyarországra jellemző.

Csalódott Sargentini

A politikus végül csalódását fejezte ki amiatt, hogy a hetes cikk szerinti eljárás Magyarországgal szemben (erről döntött szeptemberben az EP) nem halad kellőképpen.

"Úgy tűnik, hogy az osztrák elnökség vonakodott a további lépések megtételétől, inkább továbbadták a számukra kínos kérdést a románoknak. Onnan még nem hallottam konkrét intézkedésekről. Közben az Európai Néppárt is csendben maradt a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatban. Az Európai Parlament kétharmada nagyon egyértelmű jelzést küldött a tanácsnak: fel kell lépni a magyar demokrácia eróziójával szemben. A magyar polgárok megérdemlik a jó kormányzást”

- mondta Sargentini a Magyar Hangnak.

Mint arról beszámoltunk, az EP szeptemberben a néppárti képviselők többségének támogatásával fogadta el a Sargentini-jelentést. Ezzel kimondta, hogy indokolt a hetes cikk szerinti eljárás megindítása Magyarországgal szemben. Bár ez elvileg hazánk szavazati jogának megvonásával is járhat, ennek esélye a gyakorlatban nulla.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már a rendőrség is keresi a Győrből eltűnt 1,7 milliárd forintot
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 12:04
A győri önkormányzat lakáskasszájából eltűnt tetemes összeget gyorsan pótolták, miután híre ment a hiánynak. A polgármester elmondta: már büntetőeljárás kereteiben vizsgálják, mi történt a pénzzel. 
Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG