2p

3,8 milliárd embert kiemelhetnének a szegénységből.

A G20-országok milliárdosainak vagyona egy év alatt 16,5 százalékkal, 15 ezer 600 milliárd dollárra nőtt az Oxfam nemzetközi jótékonysági és humanitárius szervezet jelentése szerint.

„A G20 milliárdosainak 2200 milliárd dolláros vagyonnövekedése egy év alatt több mint amennyi ahhoz kell, hogy 3,8 milliárd embert ki lehessen emelni a globális szegénységi küszöb alól” – áll a szervezet sajtóközleményében.

Az Oxfam emlékeztetett arra, hogy a G20-csoport elnökségét idén betöltő dél-afrikai kormány a november 22-23-i csúcstalálkozó egyik fő témájává jelölte ki az egyenlőtlenségek leküzdését.

Pénzeső hullik a milliárdosokra
Pénzeső hullik a milliárdosokra
Fotó: Depositphotos

Ennek keretében Dél-Afrika megbízást adott a G20 története első egyenlőtlenségi jelentésének elkészítésére, amit a Joseph Stiglitz Nobel-emlékdíjas közgazdász vezette szakbizottság állított össze. Joseph Stiglitz szerint a világ „egyenlőtlenségi vészhelyzettel” néz szembe – áll a közleményben. A bizottság szerint 2000 óta a leggazdagabbak 1 százalékához jutott a globális gazdaság által létrehozott minden 1 dollárból 41 cent.

Az Oxfam felszólítja a G20-országokat, hogy erősítsék meg elkötelezettségüket a különösen magas vagyonnal rendelkező személyek hatékony megadóztatása kapcsán, miként erről a csoport vezetői a tavalyi Rio de Janeiró-i csúcstalálkozón megállapodtak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG