G20
Makro / Külgazdaság
A brit kormányfő keményen beolvasott kínai kollégájának
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 10. 16:17
Rishi Sunak brit kormányfő a G20-ak csúcstalálkozója keretében találkozott Li Csiang kínai miniszterelnökkel, és személyesen vetette fel, a brit demokrácia működésébe történő beavatkozásnak minősíti Kína kémtevékenységét.
Makro / Külgazdaság
A brazil elnök futni hagyná Putyint
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 10. 12:59
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök meghívta hazájába az orosz elnököt. Csakhogy Brazília aláírta azt a megállapodást, mely szerint ha nemzetközi elfogatóparancs által sújtott személy érkezik, akkor őt le kell tartóztatni. Vlagyimir Putyin ellen pedig kiadott ilyet a Nemzetközi Büntetőbíróság.
Makro / Külgazdaság
Fontos csúcstalálkozó volt a G20-on belül is
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 10. 11:58
Az Európai Bizottság elnöke a kínai miniszterelnökkel tárgyalt, a megbeszélésen szóba került a kétoldalú kapcsolatok mellett az orosz–ukrán konfliktus is.
Makro / Külgazdaság
Kihagyja a kínai elnök az indiai G20-csúcsot
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 4. 11:51
Nem vesz részt a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20-csoport indiai csúcstalálkozóján Hszi Csin-ping kínai elnök, helyette Li Csiang miniszterelnök vezeti a kínai delegációt - közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium.
Makro / Külgazdaság
Lavrov lesz Putyin orosz hangja a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 28. 19:55
Nem mer elmenni az orosz elnök.
Makro / Külgazdaság
Zelenszkij nem lesz boldog: Ukrajna ide nem kapott meghívót
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 17. 19:43
Egy csúcstalálkozón már biztosan nem vehet rész Ukrajna.
Makro / Külgazdaság
G20-csúcs lángoló hátországgal
Káncz Csaba | 2023. augusztus 15. 09:41
India az elmúlt hónapokban magabiztos világhatalomként mutatkozott be, amelynek hindu nacionalista vezetőjét vörös szőnyeggel fogadták Washingtonban és Párizsban. Az elmúlt hetekben azonban több véres incidens is rámutatott, hogy valami súlyosan félresiklott a világ legnépesebb országában. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Szemtől szembe kerül ma Amerika és Oroszország
Privátbankár.hu | 2023. március 1. 07:43
Feszült lehet a G20-as csoport mai találkozója, Bahmutnál a túlélésért harcol az ukrán helyőrség. Háborús hírek.
Makro / Külgazdaság
G20: nincs egyetértés
Privátbankár.hu | 2023. február 25. 16:13
Oroszország és Kína kivételével a G20 valamennyi tagja beleegyezett abba, hogy „határozottan elítéli” Moszkva ukrajnai invázióját - közölte India a G20 pénzügyi vezetőinek Bengaluru melletti találkozója után.
Makro / Külgazdaság
G20 csúcstalálkozó – a kínai elnök váratlan áttörése
Káncz Csaba | 2022. november 16. 16:38
A csúcstalálkozón pár sikeres vezetői találkozó jött létre. De az intenzív geopolitikai verseny új korszakában újra át kell tekinteni azokat az intézményeket, amelyek a hidegháború utáni egypólusú időszakban jöttek létre. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság
Elítélték az ukrajnai háborút a G20-as csúcstalálkozó zárónyilatkozatában
Privátbankár.hu | 2022. november 16. 09:56
A G20-csoport összes tagja, beleértve Oroszországot, elfogadta az indonéziai csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, amelyben szerepel az ukrajnai háború elítélése is.
Makro / Külgazdaság
Drámai üzenet jött a G20 csúcsról
Káncz Csaba | 2022. november 15. 15:43
Az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának veszélye egzisztenciális fenyegetés az emberiség számára. Az éhezés és az alultápláltság már nem korlátozódik a Globális Dél országaira, az Egyesült Királyság lakosságának 5 százaléka alultáplált. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Kijev utasítja el a tárgyalásokat, nem Moszkva - legalábbis Lavrov szerint
Privátbankár.hu | 2022. november 15. 14:32
Oroszország nem utasítja el a tárgyalásokat Ukrajnával, ezt csak Kijev teszi - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden az indonéziai G-20-csúcstalálkozón az ottani részvételét összegző sajtóértekezletén.
Makro / Külgazdaság
Olaf Scholz: "Eljön a pillanat, hogy Oroszország belátja, nincs más választása"
Privátbankár.hu | 2022. november 15. 13:36
A világgazdaság talpra állításának leghatékonyabb módja az, ha Oroszország véget vet az ukrajnai háborúnak - szögezte le kedden Olaf Scholz német kancellár Balin, a G20 csoport állam- és kormányfői találkozóján.
Makro / Külgazdaság
Fontos ügyben állt Putyin mellé Kína
Privátbankár.hu | 2022. november 15. 11:23
Szergej Lavrov egyeztetett kínai kollégájával, aki szerint "senkinek nincs joga" Oroszország bizonyos jogait elvenni.
Makro / Külgazdaság
Erről beszélgetett Emmanuel Macron Hszi Csin-pinggel
Privátbankár.hu | 2022. november 15. 10:35
Egyikük sem szereti a nukleáris fegyvereket, de szóba kerültek azért kényesebb kérdések is a két vezető találkozóján.
Szubjektív
A nap képe: rövidgatyában rúgott hatalmas öngólt Szergej Lavrov
Litván Dániel | 2022. november 14. 15:10
Az orosz külügyminiszter a hanyatló nyugat termékeiben pózolva gúnyolódott a nyugati médián.
Makro / Külgazdaság
A G20 előtt Joe Biden leült tárgyalni az indonéz elnökkel is
Privátbankár.hu | 2022. november 14. 07:36
Az amerikai elnöknek hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnökkel is lesz egy találkozója.
Makro / Külgazdaság
Biden és Macron is megpróbálja megakadályozni az újabb háborút
Privátbankár.hu | 2022. november 11. 10:59
Az amerikai és a francia elnök is megpróbálhat Hszi Csin-ping lelkére beszélni a G20-as csúcs keretében tartott találkozókon.
Makro / Külgazdaság
Ne keressük majd Putyint a G20 csúcson
Privátbankár.hu | 2022. november 8. 13:43
Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan nem vesz részt a G20-csoport jövőhét elején esedékes csúcstalálkozóján - közölte az indonéz elnöki hivatal egyik alkalmazottja kedden.
Makro / Külgazdaság
G20: "Mintha egy gyújtogatót hívtunk volna meg tűzoltótalálkozóra"
Privátbankár.hu | 2022. július 17. 09:32
A G20-ak elítélték Oroszország ukrajnai invázióját, és a háború befejezésére szólított fel az indonéziai miniszteri tárgyalásokon – áll a házigazda vasárnap hajnali zárónyilatkozatában.
Makro / Külgazdaság
Putyin találkozna a fejlett gazdaságok vezetőivel - sokan viszont kitiltanák a csúcsról
Privátbankár.hu | 2022. március 23. 08:49
Néhány tagország az orosz elnök kitiltását javasolta, de ő megjelenne a G20-csoport jakartai találkozóján.
Makro / Külgazdaság
A G20-ak csúcstalálkozója – Joe Biden a rengetegben
Káncz Csaba | 2021. október 31. 13:04
Joe Biden számára ez a második esély, hogy felmutasson egyfajta globális vezető képességet. Az amerikai elnökökre is érvényes, hogy nagy változtatásokat vagy a ciklusuk elején visznek át, vagy soha. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Egy G20-megbeszélésen azt is megvitatták, hogyan lehetne eltántorítani Putyint a gázjátszmától
MTI | 2021. október 31. 09:19
A Fehér Ház szerint Biden, Merkel és Scholz tartott erről megbeszélést, de hogy mire jutottak, azt nem közölték.
Makro / Külgazdaság
Döntött a G20, jöhet a globális minimumadó
MTI | 2021. október 31. 08:47
A multik adóelkerülésének kiiktatására hozott szabályozás 2023-ban lépne életbe. A gazdasági csúcs szombati napján a koronavírusról és a zöld átállásról is szó esett.
Makro / Külgazdaság
Harry herceg és Meghan is aláírta a G20 vezetőinek címzett levelet
Privátbankár.hu | 2021. október 30. 15:04
Harry herceg és Meghan Merkle csatlakozik a Nemzetközi Egészségügyi Világszervezethez (WHO-hoz), és felszólítja a vezetőket, hogy tartsák be az alacsony jövedelmű országok megsegítésére tett ígéreteiket.
Makro / Külgazdaság
Felpörgött a G20-országok kereskedelme 2020 utolsó negyedében
MTI | 2021. február 24. 16:40
Nőtt a G20-ak exportja és importja a tavalyi utolsó negyedévben, folytatva, bár kisebb ütemben, a harmadik negyedévi bővülést, miután az első fél évben jelentős visszaesést jegyeztek fel a koronavírus-járvány hatásaként.
Makro / Külgazdaság
A járvány rávilágított Trump gyengeségére
Király Béla | 2020. március 26. 11:04
Csütörtökön rendkívüli G20-as találkozót tartanak, igaz, a járvány miatt csak virtuálisan. A világ azon vezetői és véleményvezérei, akik a koronavírus kapcsán azt várták, hogy az Egyesült Államok, mint az első számú hatalom, a küzdelem élére áll, minden bizonnyal csalódni fognak.
Makro / Külgazdaság
Rendkívüli G20-csúcsot tartanak csütörtökön a világjárvány miatt
Privátbankár.hu | 2020. március 25. 08:19
António Guterres ENSZ-főtitkár "háborús időkben használatoshoz" hasonló intézkedéscsomag elfogadására szólította fel a tagországokat.
Makro / Külgazdaság
Üléseznek a G20 elnökei
Privátbankár.hu | 2019. december 1. 11:23
Mellette a technológiai haladás és a klímavédelem is téma a ma kezdődött eseményen.
Makro / Külgazdaság
Putyin és Trump harca Indiáért – az eurázsiai tengely csábítása
Káncz Csaba | 2019. július 4. 08:45
India egy olyan „kétesélyes állam” lett, amelynek politikai kurzusa komolyan befolyásolja az eurázsiai integrációs folyamatokat, márpedig ez az orosz- és kínai stratégiák alapköve. Új-Delhiben erősödnek a hangok, ami szerint Indiának ebben a viharos globális geopolitikai helyzetben egy önálló stratégiai kurzust kell követnie. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Újabb kapukat tár ki Kína a külföldi befektetők előtt
Privátbankár.hu | 2019. június 30. 15:00
Két javított negatív listát adott ki Kína vasárnap a külföldi befektetések piaci hozzáférésére vonatkozóan. Ennek köszönhetően július 30-tól a külföldi invesztorok az eddiginél több területen aktivizálódhatnak.
Makro / Külgazdaság
Ma egymás torkának ugranak a világ vezetői
Káncz Csaba | 2019. június 28. 09:00
A G20 csúcs tökéletes pillanatképet ad világunkról, amely deviza- és kereskedelmi háborúba süllyed, és ahol a második világháború utáni szövetségek már csak a múlt sárguló emlékei. Peking tegnap a kommunista párt szócsövének tekintett lapban egy új, kétoldalú szövetséget ajánlott Tokiónak a "kiszámíthatatlan USA" helyett. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Oszakában gyűltek össze a hatalmasok, hogy döntsenek a bolygó sorsáról
Privátbankár.hu | 2019. június 28. 07:48
A vámháború, a klímaváltozás és Észak-Korea lehetnek a most kezdődött G20 slágertémái. Várhatóan a nagy techcégek nemzetközi megadóztatásáról és az óceánok műanyag-szennyezettségéről is szó lesz a kétnapos csúcson.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: szakadó esőben érkezett a világ legfontosabb találkájára az egyik résztvevő
Privátbankár.hu | 2019. június 27. 11:50
A világ vezetői Oszakában gyűlnek össze a hétvégére, a kétoldalú tárgyalások közül a legnagyobb figyelem a kínai-amerikai találkozóra irányul. Hszi Csin-ping már a helyszínen van
Makro / Külgazdaság
Történelmi döntés – Törökországnak most választania kell Moszkva és Washington között
Káncz Csaba | 2019. június 21. 09:37
Egy amerikai levél hangneme sokkolta Ankarát, mert az még fenyegetőbb volt, mint amikor 1964 tavaszán Lyndon Johnson elnök éles szavakkal óvta a török vezetést egy ciprusi katonai beavatkozástól. Helyi megfigyelők szerint az egy hét múlva kezdődő G20 csúcstalálkozó az utolsó esély, hogy Washington és Ankara elkerülje a kétoldalú kapcsolatok teljeskörű válságát. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Trump Oszakában találkozik Putyinnal
Privátbankár.hu | 2019. június 20. 08:29
"Ki akarok jönni Oroszországgal, és szerintem ki is fogunk jönni" - mondta az USA elnöke.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: Putyin pacsiját nehezen lehet megmagyarázni
Privátbankár.hu | 2018. december 3. 13:00
Az orosz elnök nem zavartatta magát, mikor a szaúdi vezető köszöntésére került a sor.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, drágul az olaj
Fellegi Tamás | 2018. december 3. 11:37
Nagy öröm árasztotta el a tőzsdéket a hétvégi G20 csúcs után, a befektetők vesznek mindent, amit érnek. A BÉT-en az OTP a legkeresettebb, a papír lényegében csúcsára is ért.
Makro / Külgazdaság
Tűzszünet az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban
Privátbankár.hu | 2018. december 2. 11:20
Donald Trump nem emeli 10-ről 25 százalékra a kínai árukra kivetett vámot 90 napig, bízva benne hogy azalatt megegyezik a két nagyhatalom.
Makro / Külgazdaság
Óriási tüntetések várták a világ vezetőit
Privátbankár.hu | 2018. december 1. 12:20
Hatalmas tüntetések zajlanak a hétvégén Buenos Airesben.
Makro / Külgazdaság
A kínai hírszerzés sötét árnya – összecsapás Washingtonnal
Káncz Csaba | 2018. november 30. 08:31
Trump tanácsadói körében egyre erősödik az érzés, hogy felesleges megegyezni Kínával, mert úgysem tartják be annak pontjait. Amerikai nyomásra London és Berlin is egyre jobban vonakodik a Huawei 5G rendszereit alkalmazni. De mire kötelezi a polgárokat a kínai hírszerzési törvény? Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Van mit megbeszélni: ezért találkozik Trump és Putyin
Privátbankár.hu | 2018. november 12. 17:57
A két elnök a G20-ak csúcstalálkozóján ül le tárgyalni.
Makro / Külgazdaság
Putyin és Trump hosszú megbeszélést tart majd
Privátbankár.hu | 2018. november 2. 15:32
Hosszú és tartalmas megbeszélést tart majd egymással a G20-csoport november 30-án és december 1-jén tartandó argentínai csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság
Erről beszélni kell: egyre jobban aggódnak Trump kereskedelmi háborúja miatt
Privátbankár.hu | 2018. október 13. 13:56
Elsősorban Donald Trumppal menne szembe Japán a G20-csoport következő találkozójának elnöklőjeként.
Makro / Külgazdaság
Közeleg a tél: súlyos következményei lehetnek Trump háborújának
Privátbankár.hu | 2018. október 13. 08:24
A világ gazdasági vezetői szerint elsődleges szempont a kereskedelmi viták rendezése, a Donald Trump által kirobbantott kereskedelmi háborút ugyanis egyre inkább megérzi a világgazdaság. A visszaesést Kína és az Egyesült Államok egyaránt megérezte, Trump részéről azonban még most sem érzékelhető konstruktív hozzáállás.
Agrár
Az amerikai mezőgazdaság sínyli meg Trump ámokfutását
Privátbankár.hu | 2018. július 29. 11:06
Kikeltek az agrármininszterek a G20-as találkozón: közös nyilatkozatban ítélték el az USA protekcionista politikáját.
Makro / Külgazdaság
Trump meggondolta magát - mégsem kell odacsapni
Privátbankár.hu | 2018. július 16. 17:04
Bizonyos esetekben Washington mégis tesz majd kivételt az iráni szankciók ügyében - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újságíróknak.
Friss
Nemzetközi
Amerika beleegyezett, hogy újra Ukrajna nélkül tárgyaljon a háború befejezéséről az oroszokkal
4 órája
Részvény / Deviza / Áru
Beerőspistázott a forint – ki ne hagyja!
Kedd estére erőre kapott a magyar fizetőeszköz a bankközi piacon.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
„A feleségemnek lett igaza” – Somogyi Zoltán Magyar Péter első és következő évéről
17:05
-
Óvatosak a vállalatok, ha lízingről van szó
16:04
-
Szabályszegésen kaptak egy céget, lecsapott a NAV az árukészletére
15:03
-
Itt van az EU listája: ezek az adózási szempontból nem együttműködő országok
14:02
-
Az európai gyógyszeripart érinti a legsúlyosabban Trump vámterve
12:12
Turizmus Online cikkei
-
Talán soha az életben nem lesz kész, de így is a világ egyik leghíresebb turistamágnese
17:05
-
Betiltották a budapesti aluljárókban történő sütögetést
15:03
-
Így zajlott a jubileumi BCEFW
11:11
-
Minden, ami eddig tudható a Torontóban landoló és átforduló gépről – VIDEÓVAL
10:10
-
A Coca-Cola kapcsán Önnek is a tej jut eszébe?
09:09
A vidék hírei
-
A tetején landolt repülőgép kigyulladva csúszik végig a havas kifutópályán
20:20
-
Időben érkeztek az ózdi rendőrök
20:02
-
Egészségügyi központ épülhet Tibolddarócon
19:45
-
Mezőkövesdi ház tetőszerkezete kapott lángra nagy területen
19:32
-
Telt ház várja a magyar válogatottat a törökök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen a Puskás Arénában
19:15
legolvasottabb
-
Orbán Viktor közbelép – Magyarország kiütötte az EU ajánlatát
2025. február 11. 14:28
-
Orbán Viktor szövetségese mégsem jut hatalomra? Összeomlottak a koalíciós tárgyalások Ausztriában
2025. február 12. 16:20
-
Európa felocsúdott, nem kér a „piszkos alkuból”
2025. február 13. 15:15
-
Donald Trump berúgta az ajtót Washingtonban – Orbán Viktor rejtélyes hiányzása
2025. január 21. 20:01
-
Megszólalt Brüsszel gázügyben: ezt ajánlja a magyar kormánynak
2025. január 27. 11:34
top 24
-
Káprázik a szeme, ha ránéz a forint euróval szembeni árfolyamára
2025. február 18. 12:25
-
A nap képe: így kezdődtek meg a történelmi tárgyalások az ukrajnai háború lezárásáról
2025. február 18. 11:39
-
Érik a Trump–Putyin paktum
2025. február 18. 05:49
-
Az oroszok saját pályájukon válhatnak másodrendű szereplővé
2025. február 18. 07:11
-
Fordulat Rijádban: megkezdődhetnek az ukrajnai béketárgyalások, közeledik egymáshoz Washington és Moszkva
2025. február 18. 18:21
