6p

Egyre több jel mutat arra, hogy az oroszok ezres nagyságrendben küldhetik a frontra a korábban Ukrajnából elrabolt gyermekeket.

A Török Birodalom legfélelmetesebb katonái a meghódított területekről gyerekként összegyűjtött, majd katonának nevelt janicsárok voltak. E harcosokat családjuk, más közösségük nem lévén, csak a szultánhoz és bajtársaikhoz fűzte lojalitás, és már egészen fiatal koruktól kezdve kizárólag a harcra képezték ki őket, így valóban ütőképes, félelmet, meghátrálást és árulást nem nagyon ismerő egységek voltak.

Talán ezt irigyelte meg Vlagyimir Putyin orosz elnök, talán csak az orosz haderő emberhiánya miatt minden épkézláb embert ki kell küldeni a frontra, vagy esetleg az ukrán néppel szembeni bosszú vezérelte – a lényeg az, hogy ukrán források szerint az oroszok elkezdték a korábban Oroszországba áttelepített ukrán gyerekeket saját hazájuk ellen harcba küldeni.

Ezres nagyságrend

Az ukránok szerint egyre több bizonyíték mutat arra, hogy amikor az Oroszországba vitt gyerekek elérik a 18 éves kort, behívót kapnak az orosz haderőbe, majd a frontra küldik őket. Ahol aztán előfordulhat, hogy saját barátaik, testvéreik vagy éppen édesapjuk van a szemközti lövészárokban.

Ukrajna szerint 2014 óta mintegy 35 ezer ukrán gyereket telepítettek át az orosz hatóságok – sokszor erőszakkal – Oroszország területére. Nem tudni, közülük hányan kaptak behívót az orosz haderőbe, de egyes becslések szerint ezres nagyságrendű számról lehet szó.

Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke a The Timesnak arról beszélt, hogy az ukrán kormánynak konkrét bizonyítékai vannak a gyakorlatra, például sorozási papírok formájában. Az is előfordult, hogy ilyen tinédzserek holttestét találták meg és azonosították be a harctéren.

A lap által megkérdezett ukrán kormányzati tisztviselők szerint az ukrán fiatalok Ukrajna ellen küldésével két célja van az orosz vezetésnek. Egyfelől ez is enyhíti az orosz haderő emberanyag-utánpótlási problémáit, másfelől szerintük ez is az Ukrajna ellen folytatott pszichológiai hadviselés egyik új, kegyetlen formája. Az ukránok szerint a döntést személyesen Putyin orosz elnök hozta meg.

„Az oroszok el akarják pusztítani az ukránok új generációját és új katonákat építenek az ország ellen, ahol születtek. Ez borzalmas”

– fogalmazott Jermak, aki szerint mindez újabb bizonyítékul kell szolgáljon arra, hogy Oroszország „terrorista rezsim”.

Gyűjtik a bizonyítékokat

A Yale Egyetem Humanitárius Kutatóközpontja, az ukrán gyerekek orosz elrablásának vezető kutatóintézete is vizsgálja ezeket az új vádakat. A központ igazgatója, Nathaniel Raymond arra hívta fel a figyelmet, hogy nekik „olyan tényekkel kell foglalkozniuk, amelyek mellett bíróság előtti vallomásban is ki tudnak állni”, és most azon dolgoznak, hogy dokumentálható bizonyítékokat gyűjtsenek az ukrán tinik besorozásáról. Személyesen egyébként azt gyanítja, van alapja az ukrán vádaknak.

Mint elmondta, rengeteg történetet hallanak arról, hogy az idősebb ukrán gyerekeket kadétiskolába küldik, ahol harci eszközök és járművek kezelésére képezik ki őket.

„Miért indítanák el őket ezen a kiképzési útvonalon? Csak egy jó ok lehetséges, és az nem az, hogy díszszemlékre küldjék őket”

– mondja Raymond.

Ipari gyermekrablás

Az oroszok már a Donbasz és a Krím 2014-es megszállása óta rabolnak el ukrán gyerekeket, kezdetben árvaházakból, később aztán közvetlenül szülőktől is. A program aztán a 2022-es invázió után nagyságrendekkel intenzívebb lett.

Ugyan vannak ukrán gyerekek, akik orosz nevelőszülőkhöz vagy örökbefogadó családokhoz kerülnek, nagy többségüket – a becslések szerint 95 százalékukat – átnevelőtáborokba küldik. Amikor elérik a 16-18 éves kort, akkor katonai kiképzőtáborokba kerülnek. A programot a KGB utódszervezete, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felügyeli.

A tömeges gyermekrablások, amelyek egyértelműen megsértik a genfi konvenciókat, a Putyin ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság által 2023-ban kiadott elfogatóparancs fő alapját képezték. Ugyanezekkel vádolják az orosz kormány gyermekjogi biztosát, Maria Lvova-Belovát is, aki egyébként személyesen is örökbefogadott egy elrabolt ukrán gyereket.

Raymond szerint az európai és amerikai közvélemény nincs teljesen tisztában azzal, mi is történik.

„Ez egy szisztematikus ipari gyermekkereskedelmi hálózat, amely részben Sztálin úttörőprogramját is újjáéleszti. Valószínűleg ez a legnagyobb léptékű gyermekrablás a második világháború óta, összemérhető a nácik a lengyel gyerekekkel végrehajtott németesítési programjával.”

„Szerencsém volt”

A Times megszólaltatott egy 19 éves ukrán fiút, Vlad Rudenkót is, akit Herszon orosz megszállása idején, 2022 októberében raboltak el az oroszok, miután egy fegyveres orosz őrjárat rábukkant édesanyja lakásában bújkálva. Rudenko másfél évet töltött egy átnevelőtáborban, majd a Krímre küldték egy tengerészeti akadémiára, ahol harci kiképzést kapott. Innen édesanyjának sikerült kimentenie és átcsempésznie a frontvonalon.

Rudenko elmondta, hogy a fizikai kiképzés mellett éles lőszerrel lőni is megtanították – a 16-17 évesek csak fegyverutánzatokat kaptak.

„Minél tovább zajlott ez, annál jobban aggódtam, hogy harcolni küldenek majd. Szerencsés vagyok, mert vannak ukránok, akik saját népük ellen harcolnak”

– állítja Rudenko.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az elrabolt ukrán gyermekek visszatérését bármilyen békemegállapodás egyik „vörös vonalának” jelölte meg.

Nemrég kiderült, hogy az oroszok a korábbi isztambuli tárgyalások során felajánlották, hogy elrabolt gyerekeket orosz hadifoglyokért cserébe küldenének vissza Ukrajnába. Az ajánlatot azonban Ukrajna azonnal visszautasította, ugyanis szerintük ez veszélyes precedenst teremtene, és gyakorlatilag túszokká változtatná az Oroszországba vitt ukrán gyerekeket.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ukrajna cáfol: nem ukrán dróncsapásban halt meg az orosz főmérnök a zaporizzsjai atomerőműnél
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 19:20
Ukrajna szerint Oroszország folyamatosan és tudatosan fokozza a feszültséget a zaporizzsjai atomerőmű körül. 
Nemzetközi Olaszország egyik legnagyobb tragédiája: 12 évet kapott az autópálya-üzemeltető vezetője
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:33
43 haltak meg a tragédiában. 
Nemzetközi Oroszország nem áll le, ismét ukrán hadiipari vállalatokat támadtak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 17:59
Csak az utóbbi egy napban 1450 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Nemzetközi Közös hadgyakorlattal indítja nukleáris elrettentési partnerségét Berlin és Párizs
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 17:38
Várhatóan döntés születik arról is, hogy német katonák idén először vegyenek majd részt egy francia nukleáris hadgyakorlaton.
Nemzetközi A francia nemzetgyűlés elévülhetetlenné tette a kiskorúak elleni bűncselekményeket
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:54
Nem lehet tétlenül állni azokkal szemben, „akik néha évtizedekkel később, néha a halálos ágyukon tesznek tanúvallomást”.
Nemzetközi Erős földrengés és cunamiriadó volt egy messzi turistaparadicsomban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:23
A rengés közép-európai idő szerint délelőtt 9 óra 14 perckor történt.
Nemzetközi Özönvíz Texasban: menteni kellett az embereket az áradásból
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:59
Texasban szerda este mintegy 6 millió ember lakóhelyén volt érvényben árvízriasztás.
Nemzetközi Magyarország volt a legnagyobb orosz vezetékes gázvásárló az év első öt hónapjában
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 14:45
Az Európai Tanács határozata szerint a tagállamoknak 2027 végétől minden orosz fosszilis energiahordozó importját le kell állítaniuk.
Nemzetközi Financial Times: nem várt gyorsasággal zajlik a rendszerváltás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 14:15
A magyarországi folyamatok világszerte csapást jelentenek a nacionalista konzervatív erőkre.
Nemzetközi Kinevezte az új kormányfőt az ukrán parlament, komoly feladatok várnak rá
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 13:20
Az új kormányfő legfontosabb feladata Ukrajna védelme, gazdasági stabilitásának megteremtése és az ország uniós integrációja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG