Az akkor 15 éves fiút buszra ültették, és az oroszok által megszállt dél-ukrajnai Herszonból egy kéthetes „nyaralótáborba”, a nyugat-krími Jevpatoriába vitték. Napokkal később az ukrán erők felszabadították a várost, de addigra Anasztáza 241 kilométerrel arrébb volt a szülővárosától egy rácsos ablakú szobában.

Akkor jelent meg Irina, aki aznap dühösen káromkodott vele. A tanárként funkcionáló orosz nő megfenyegette, hogy soha nem térhet haza, és bármikor elküldheti őt az Ural-hegységbe, majd pofon vágta, de a fiú azóta sem tudja, miért.

Ukrajna szerint nagyjából 20 ezer ukrán gyereket vittek el átnevelő táborokba, mióta Oroszország 2022-ben háborút indított az ország ellen. Az elhurcolt kiskorúak közel negyede árva. Az ukrán kormány szerint több mint 70 „átnevelő tábort” találtak, köztük Fehéroroszországban, a megszállít Krímben, és Oroszország távoli részein. A június 14-15-i svájci békecsúcson az elrabolt gyermekek Ukrajnába való visszaküldése volt az egyik fő téma.

"Megbüntettek minket"

A független Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentései szerint megdöbbentőek ezek a táborok. A fiatalok totális oroszbarát környezetben találják magukat, és ki vannak téve egy propaganda kampánynak, amely valójában célzott átnevelést jelent. De a körülmények is elkeserítőek.

Amikor Anasztáza megérkezett a jevpatoriai táborba, az ágyára tett párnája és takarója bűzlött, és mindenhol csótányok voltak, különösen az étkezőben.

„Mintha börtönben lettem volna. A szobáknak voltak erkélyei, de rácsokat szereltek rájuk. Gyakran megbüntettek minket, a kérdéseinkre nem válaszoltak, és nem akartak elengedni" – mondta a tinédzser a The Independent újságírójának.

Az EBESZ szerint Oroszország egy lépést sem tesz az ukrán gyerekek hazatérése ügyében, pedig a gyermekek háborús kezeléséről szóló genfi ​​egyezmény ezt írja elő.

„Az egyetlen igazi módja annak, hogy megállítsuk az ukrán gyerekek deportálását, Ukrajna összes megszállt területének felszabadítása. Nincs más utunk" – mondja Dmitro Lubinets, Ukrajna emberi jogi biztosa.

Anasztáza egyike annak a 388 gyermeknek, akit megmentettek – derül ki a Children of  War nevű portálról, amelyet a deportált ukrán fiatalok nyomon követésére hoztak létre. De az oroszok által elhurcoltaknak eddig mindössze 2 százaléka tért vissza, nagyrészt azért, mert szülővárosukat felszabadították az orosz uralom alól.

Három hónappal azután, hogy Ukrajna felszabadította Herszont, Anasztáza édesanyja felvette a kapcsolatot a Save Ukraine-nel, egy nonprofit szervezettel, amely az eddig kiszabadított gyerekek hazahozatalában több mint 60 százalékban vett részt. Egy hónapra rá a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin és a Kreml gyermekjogi biztosa, Maria Lvova-Belova ellen.

Katerina Rashevska, a kijevi Regionális Emberi Jogi Központ jogi szakértője szerint a gyermekek kényszerű kitoloncolásai „annak a jelei, hogy Oroszország ki akarja irtani a nemzetünket. Oroszország Ukrajna ellenségeivé akarja tenni gyermekeinket."

"Miért ne?"

Az Independent Anasztázán kívül még négy, Oroszországból visszamenekített 12-17 év közötti ukrán gyerekkel beszélt a tapasztalataikról, akiket „nyaralótáborokba” vittek. Mind az öten legalább négy hónapig voltak ott, hárman azonban nyolcnál is tovább. És mindannyiukat a Save Ukraine mentette meg.

A 16 éves Liza azt meséli, amikor egy orosz tisztviselő besétált a Krím-félszigethez közeli szakképző iskolájába, az igazgató azt mondta nekik, hogy csak Oroszországban biztonságos az élet, és aki nem akar önként menni, azt bezárja a pincébe.

Liza szerint a tisztviselők minden gyermeknek 100 000 rubelt (416 ezer forintot) ajánlottak fel, hogy „bármelyik orosz városba költözhetnek”.

„Arra gondoltam, mi van, ha ez mégis egy nagyszerű lehetőség számomra? Sok gyerek körülöttem azt mondta, miért ne mennénk?” – mondja Liza, aki szerint hat-hét gyerek az osztályából élt a lehetőséggel, de ő visszautasította.

"Csak azt akartam, hogy vége legyen"

Bogdant az orosz hatóságok 2022 októberében, 12 éves korában Herszonból a Krím-félszigetre vitték. Csak a következő év áprilisában sikerült megmenteni a fiút, akit a Fekete-tengeren át, hajóval szállítottak a táborba. Azt mondta, nem félt, mert először utazott hajón és érdekes volt. Ám Jevpatoriában, ahová az összes herszoni gyereket transzportálták, elválasztották osztálytársaitól, és egy közeli táborba vitték, ahol attól fogva kénytelen volt részt venni az orosz propaganda soha véget nem érő rutinjában.

„Minden reggel el kellett énekelnünk az orosz himnuszt. A gondozók fel-alá járkáltak közöttünk, hogy tényleg énekelünk-e. Aki megtagadta, elvitték és azt mondták neki, hogy a szüleinek büntetést kell fizetniük. Aztán jött a tornaóra, majd a kötelező orosz óra és a kézművesség” – meséli.

Az otthontól távol töltött első hónapja alatt, a „druzsba” táborban, ami oroszul „barátságot” jelent, Liza azt sem felejti el, amikor a tábor biztonsági vezetője egy ukrán zászlót talált az egyik lány táskájában.

„Összehívott minket, és felgyújtotta előttünk a zászlót, s azt mondta: „így fog égni az országotok is” – mondja.

Hozzáteszi: rendszeresen „ukropy”-nak és „khokhol”-nak nevezték őket, amelyek becsmérlő orosz kifejezések, amelyekkel az ukránokat, mint alábbvaló népet említik.

Nem felejti el azokat a napokat

A most 18 éves Denis azt mondja, soha nem fogja elfelejteni azt a napot, amikor Herszonból a Krím-félszigetre vitték. Azt állítja, hogy az orosz hatóságok 2022. október 7-én 17 éves korában becsapták, amikor az otthonától távol lévő főiskolán tartózkodott.

„Nem akartam elmenni, de a tanárom azt mondta, hogy a szüleim aláírták a papírokat. Később rájöttem, hogy ez hazugság” - mondja.

Csak 2023 júniusában térhetett vissza. Süket és néma szüleinek ő volt az elsődleges gondozója, akik a távol töltött kilenc hónap alatt a szomszédaikra és Denis 13 éves öccsére támaszkodtak.

„Nem igazán csináltunk semmit a táborban. De nem engedték, hogy elmenjünk. Úgy éreztem magam, mint egy börtönben” - mondja Denis.

Aztán a hatóságok átköltöztették őt egy kercsi műszaki főiskolára, ahol arra kényszerítették, hogy olyan órákat vegyen fel, amelyeket nem ő választott. A tinédzser azt mondja, ugyanúgy kristálytisztán emlékszik arra a napra, amikor újra a felszabadított ukrán területre lépett, mint arra, amikor elvitték Herszonból.

"Az állandó félelem időszaka volt"

Ám a 19 éves Xénia számára az orosz átnevelő táborból való visszatérés nem jelentette a rémálom végét. A leendő újságírónő öccsével, Szerhijjel egy ukrán nevelőcsaláddal élt Harkiv megyében – nagyjából tíz kilométerre az orosz határtól – azóta, hogy szüleik két évvel korábban elvesztették a gyermekfelügyeleti jogukat. Ezt a várost azóta részben megszállták az orosz erők.

2022 augusztusában a 17 éves Xéniát nevelőcsaládja átküldte a határon a belgorodi Sebekino városába. Megrázta őt, hogy az orosz propaganda azt sulykolta, hogy a gyerekek nagyobb biztonságban lesznek a határon túl. 11 éves testvérét egy közel 1000 kilométernyire található táborba küldték, Gelendzsik városába, a Krasznodari körzetben, Dél-Oroszországban.

A másik négy tinédzserrel szemben Xéniát és testvérét senki nem kereste, egyedül rajta múlt, hogy visszatértek.

„Az állandó félelem időszaka volt. Azt hittem, örökre Oroszországban kell maradnom. A 18. születésnapom után sikerült megszöknöm, a barátaim pedig segítettek felvenni a kapcsolatot a harkivi szociális szolgálatokkal. Így kerültem kapcsolatba a Save Ukraine-nel, ők segítettek megtalálni a testvéremet” - meséli a fiatal lány. 

De Szerhij először maradni akart, zavartnak és aggódónak tűnt, s azt mondta, jobb neki Oroszországban. Xénia rájött, hogy öccsének folyamatosan azt mondták, hogy minden ukrán náci.

Mikola Kuleba, a Save Ukraine vezérigazgatója azt mondta a The Independentnek, hogy az indoktrinációt, magyarul befolyásolást annál nehezebb visszafordítani, minél fiatalabb valaki, ez az „átnevelés” lényege. 

„A tízévesek nem hiszik el, hogy elrabolták őket. Meg vannak győződve, hogy ők megmenekültek. Az oroszok mindent átírnak és megváltoztatják a valóságot. Emiatt olyan sok ember agymosott. Ezért nagyon nehéz velük kommunikálni. És ez minden nappal egyre rosszabb lesz” – teszi hozzá.

Lehetetlen mindenkit visszahozni

Kuleba azt mondja, hogy ha beleszámítják a megszállt régiókat, valamint a Krím annektálása és a keleti Donyeck és Luhanszk régiók 2014-es inváziója óta elhurcolt gyermekeket, az Oroszország által kitelepített gyermekek száma már a milliónál tart.

"Talán ötmillió ukrán van Oroszországban, akik már teljesen agymosottak" - állítja.

Véleménye szerint ezenkívül ott vannak az igazán szerencsétlenek: azok, akik soha nem tudják meg, hogy elvitték őket, mert olyan kicsik voltak, és soha nem tudják meg, hogy ukránok. Talán az igazi nevüket sem tudják meg soha.

„Szóval megvan az oka annak, hogy hat éven aluli gyermekeket nem tudunk hazahozni” – mondja Kuleba.