3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az orosz külügyminiszter a hanyatló nyugat termékeiben pózolva gúnyolódott a nyugati médián.

A délelőtt egyik izgalmas híreként járta körbe a magyar- és a világsajtót a hír, hogy a G20-as csúcstalálkozóra Balira érkezett Szergej Lavrov külügyminiszter az AP hírügynökség információi szerint kórházba került. Az orosz külügyminisztérium aztán egy Maria Zaharova külügyi szóvivő által a Telegramra posztolt videóval cáfolta ezeket az értesüléseket.

"Itt vagyunk Szergej Viktoroviccsal Indonéziában, olvassuk a táviratokat, és nem hiszünk a szemünknek: kiderült, hogy kórházba vitték! Ez természetesen a fake news legmagasabb szintje. Na, tessék!"

- kezdődik a videó, amelyben az indonéziai hotel teraszán üldögélő Lavrov aztán azon is viccelődik, hogy Putyinról is tíz éve írogatja a nyugati sajtó, hogy beteg, illetve azt is megjegyzi, hogy a kórházba szállításáról szóló hírek bizonyára "valamifajta játszma" részeként értelmezhetők. Igaz, azt egyébként nem mondta ki, hogy nem is járt kórházban, és később az is kiderült, hogy valóban járt az orosz külügyminiszter Balin kórházban, ahol a helyi kormányzó szerint "rutin kivizsgáláson" vett részt, ahol mindent rendben találtak, és rögtön ezután távozott is.

Az viszont Lavrov egészségi állapotától függetlenül figyelemre méltó, hogy a "hanyatló Nyugatot" rendszeresen ostorozó orosz külügyminiszter ezt a jó hangulatú videót egy Apple Watch órában, az asztalán egy iPhone készülékkel, valamint egy fekete amerikai sztárművész, a 27 évesen, kábítószer-túladagolás következtében meghalt, barátnője szerint az emberekhez nemüktől függetlenül szexuális vonzódásra képes Jean-Michel Basquiat nevével és rajzával díszített pólóban vette fel. (Az Apple egyébként a nyugati szankciókkal összhangban hivatalosan szünetelteti termékeinek oroszországi árusítását, de azok minden bizonnyal szürkeimportból továbbra is elérhetők az orosz vásárlók, akár éppen a külügyminiszter számára is.) A kellemes nyaralós hangulatot közvetítő rövidnadrágról sajnos ennyiből nem lehet megállapítani, hogy az is a bűnös nyugatról származik-e.

Lavrov egyébként akár orosz mobiltelefonnal (például a méltán híres Rostec AYYA T1-gyel)  is demonstrálhatná a világverő orosz elektronikai ipar melletti elkötelezettségét, mindenesetre biztosan nem az elmúlt években nyugati fogyasztói társadalom jelképévé vált "almás" készülékek a legszerencsésebb választások, ha valakinek a nyugati társadalmak hanyatlása az egyik kedvenc témája.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív „Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. május 23. 17:22
A Tisza-kormány vagyonadó bevezetését tervezi, ami évi egy százalék lenne egymilliárd forintos vagyonon felül. Mit gondolnak erről a járókelők? Aziránt is érdeklődtünk, hogy mi a véleményük a minibálbéresek tervezett személyijövedelemadó-csökkentéséről – 15-ről 9 százalékra – , és mit gondolnak a közepes jövedelem alattiak fokozatos adókulcs-mérsékléséről.
Szubjektív A város, ahová nem csak az olcsó repülőjegy miatt érdemes elutazni
Kormos Olga | 2026. május 23. 05:59
Mint Pilátus a krédóba, úgy csöppentünk bele két hete Bari egyik legnagyobb forgatagába, a Szent Miklós Napba, amit évente kétszer, december 6-án és május második hétvégéjén rendeznek meg. A Világjáró ezúttal Dél-Olaszországban járt.
Szubjektív Visszautasíthatatlan kérést kapott Novák Katalin? Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. május 22. 18:59
Miközben eddig ismeretlen okból halálos robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, közelít a végső, nagy robbanáshoz a Fideszt mélybe rántó kegyelmi ügy is: pénteken a Sándor-palota közzétette a botrány náluk lévő dokumentációját. Ebből kiderül az is, hogy a kegyelmi döntést egyedül Novák Katalin akkori köztársasági elnök hozta meg – de vajon miért? És kinek a nyomására? És robbanással fenyeget a NATO és Oroszország viszonya is a rendszeressé váló orosz drónberepülések miatt.
Szubjektív Nyaralás egy vírusmentes tengerjárón
Kormos Olga | 2026. május 16. 05:59
Beleborzong az ember, amikor a tizenhárom emeletes luxushajó indulni készül. Amikor a hajókürt mély, csontig hatoló jelzése után lassan, szinte észrevétlenül eltávolodik a parttól, ahol a szárazföld biztonságos kötelékében pihent, majd nekiindul a hol csendesebb, hol háborgó tengernek Bari kikötőjéből Santorini felé. A Világjáró ezúttal egy tengerjáróval látogatott el a görög szigetekre épp akkor, amikor a világ más pontján hantavírus miatt zártak le egy hajót.
Szubjektív Indul az elszámoltatás: meddig érhet el a Tisza-kormány keze? Ez Viszont Privát
Havas Gábor - Hermann Bernadett - Imre Lőrinc - Izsó Márton Artúr - Litván Dániel | 2026. május 15. 18:46
Hihetetlen gyorsasággal zajlanak az események az április 12-i országgyűlési választások óta. Nagyon rövid idő, 30 nap alatt megalakult az új Tisza-kormány, a héten a miniszterek meghallgatása és az első kormányülés is lezajlott. A társadalomban eközben óriási igény látszik az elszámoltatásra. De mennyire lehet sikeres a korruptnak tartott politikusok, oligarchák bíróság elé állítása, a kétes utakon szerzett vagyonok visszaszerzése? Ezekről a kérdésekről is vitázott az Ez Viszont Privát jubileumi, 100. adásában Herman Bernadett főmunkatárs, valamint Imre Lőrinc és Litván Dániel újságíró. 
Szubjektív Mi legyen Sulyok Tamás sorsa? Az utca emberét kérdeztük Magyar Péter első kormányfői beszédéről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. május 12. 10:11
Magyar Pétert miniszterelnökké választották, ami után először beszélt a parlamentben. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy követték-e, hogy mit mondott, valamint, hogy mit gondolnak arról, hogy a köztársasági elnököt lemondásra szólította fel. Arról is érdeklődtünk, hogy mi a véleményük arról, hogy miniszterelnökként bocsánatot kért a gyermekbántalmazási ügyek áldozataitól.
Szubjektív Büszkeség és izgalom: ilyen volt a beiktatás napja a parlamentből
Imre Lőrinc | 2026. május 9. 16:45
Maratoni hosszúságú napnak ígérkezett május 9-e. Az új Országgyűlés alakuló ülésén nemcsak a parlamentben, hanem a Kossuth téren is zajlottak az események – és zaljanak is, ki tudja, meddig. A hivatalos program fénypontjának Magyar Péter miniszterelnökké választása és parlamenti beszéde számított.
Szubjektív A Highclere-kastély, ahol a Downton Abbey-t forgatták
Elek Lenke | 2026. május 9. 06:01
Elképesztő pompa és megelevenedő történelem. Sok millió fontos festmények, hibátlanul kifényesített ezüstök, vastag bársony függönyök. És egy impozáns lépcsősor, amelyen Lady Mary vonult le hófehér, uszályos ruhájában, hogy hozzámenjen Matthew-hoz. A Világjáró ezúttal a Highclere-kastélyban sétált. 
Szubjektív Kapitulált az Orbán-rendszer plakátosa, dől a NER-dominó
Gáspár András – Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. május 8. 18:57
Az Orbán-kormányok alatt állami kommunikációs tendereken multimilliárdossá lett Balásy Gyula a héten teljes fegyverletételt hajtott végre azáltal, hogy egy Tisza-közeli médium stúdiójában ajánlotta fel az államnak cégbirodalma zászlóshajóit, valamint magánvagyona egy részét. Mindeközben kiderült, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárd forintos alapja jórészt Fidesz-közeli celebek kifizetőhelyévé vált. Dőlnek a NER-dominók, és hol van még a vége?
Szubjektív Egy családtag még nem probléma? Az utca embere Magyar Péter miniszterválasztásáról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2026. május 7. 19:10
Magyar Péter miniszterelnöki beiktatását „rendszerváltó népünnepéllyel” teszi emlékezetessé. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere hasonló rendezvényt szervezett volna péntekre, de azt a kormányváltó ünnepség felvezetőjévé változtatta. Mi a véleményük erről a járókelőknek? Arról is érdeklődtünk, hogy mit gondolnak a leendő miniszterelnök sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyminiszterré történő kinevezéséről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG