2p
Nagy öröm árasztotta el a tőzsdéket a hétvégi G20 csúcs után, a befektetők vesznek mindent, amit érnek. A BÉT-en az OTP a legkeresettebb, a papír lényegében csúcsára is ért.

Az október eleje óta eső amerikai tőzsdék, leginkább a nagy technológiai, internetes cégek papírjai már november utolsó napjaiban felfelé indultak, egyrészt mert túl mélyre estek, túladottak lettek, másrészt, mert az amerikai 10 éves államkötvény hozama visszaesett 3 százalék alá, ami a befektetőket a részvények felé irányította (ma visszaemelkedett 3,04 százalékig a hozam).

10 éves amerikai államkötvény hozama

A hétvégén az amerikai és a kínai elnök átmeneti tűzszünetet kötött a kereskedelmi háborúban, ami még csak egy nagyon kis lépés a kereskedelmi háború befejezése és a vámok megszüntetése felé, a befektetők azonban a múlt heti fordulat után annyira venni akarják a részvényeket, hogy bármilyen jó hírre boldogan beállnak zsákolni.

Az ázsiai indexek két százalék körül emelkedtek, leginkább a kínai és hozzá kapcsolódó (Sanghaj, Hongkong, Tajvan) piacok részvényeit vették. Az európai öröm még ezt is meghaladja: a DAX 2,6 százalékot emelkedik 11 540 pontig, Athén, Milánó és Párizs ugyancsak jócskán 2 százalék feletti pluszban vannak.

A BUX 1,2 százalékot emelkedik 40 600 pontig jórészt az OTP-nek köszönhetően, amely 2 százalékkal van feljebb 11 670 forinton. Ennél a papír csak egyszer volt drágább napon belül, az is múlt hónapban történt, így mondhatjuk, hogy a bankpapír örökös csúcsa körül van.

A Mol közel egy százalékot emelkedik 3194 forintig, a Richter 0,8 százalékot 5670 forintig, Az Opus és a Konzum is két százalék körüli pluszban vannak, miután a két cég ma tartja közgyűlését, ahol a vállalatok egyesüléséről döntenek.

Az olaj ára péntekhez képest 4 százalékkal van feljebb, a WTI 53, a Brent 61,8 dollár. A piac az esetleges OPEC kitermelés-csökkentésre számít, bár árnyalhatja a képet az amerikai kitermelés szakadatlan növekedése, ezen belül az is, hogy a kereskedelmi megegyezés eredményeképp Kína esetleg nagy tételben fog amerikai olajat vásárolni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG