2p

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) legutóbbi kamatdöntését követően Donald Trump elnök a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében Jerome Powell Fed-elnök irányítási jogkörének megvonására szólította fel a Fed igazgatótanácsát.

„Jerome 'Túl Késő' Powell, egy makacs idióta, azonnal jelentősen csökkentenie kell a kamatlábakat. Ha továbbra is megtagadja, akkor az igazgatótanácsnak kell átvennie az irányítást, és megtenni, amit mindenki tud, hogy meg kell tenni” – fogalmazott Trump a Truth Socialon közzétett üzenetében, amit az MTI is jelnentett.

A Federal Reserve elnöke nem dönthet egyedül az alapkamatról, ehhez a központi bank nyíltpiaci bizottsága, a FOMC hozzájárulása kell. A szerdai döntésnél feltűnő volt, hogy szemben az előző üléssel, nem minden tag támogatta a kamatláb fenntartását. A jelenlévő 11 tag közül kettő – Michelle Bowman és Christopher Waller – a csökkentés mellett érvelt. A Fed testületében rendkívül ritkák a eltérő vélemények.

A Fed elnöke, Jerome Powell az amerikai elnök egy korábbi megjegyzése szerint csak egy hülye
A Fed elnöke, Jerome Powell az amerikai elnök egy korábbi megjegyzése szerint csak egy hülye
Fotó: X/@federalreserve

Wallerről azt mondják, hogy közel áll Trumphoz. Az amerikai elnök állítólag őt és Scott Bessent pénzügyminisztert tartja Powell lehetséges utódjának. Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy Trump nyomására a következő döntésnél további bizottsági tagok is eltérhetnek a többség álláspontjától.

A Fehér Ház heves követelései ellenére a Fed továbbra is stabilan tartja az irányadó kamatlábat a jelenlegi 4,25 és 4,5 százalék közötti sávban.

Trump az elmúlt hónapokban többször is élesen támadta Powellt, és többször is felvetette elbocsátásának lehetőségét. Egy ilyen lépés jogi akadályai azonban magasak. Jogilag még nem tisztázott, hogy egy amerikai elnök egyáltalán leválthatja-e a jegybank elnökét. Powell mandátuma jövő májusban jár le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 17:01
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszállítás volt, ami Szlovákiát és Magyarországot is érinti – közölte maga a szlovák kormányfő az X-en.
Nemzetközi Azonnali menekülésre szólítják fel az amerikaiakat Izraelből
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:41
Még ma vegyenek repülőjegyet, ha ki akarnak jutni az országból, írta a követségi dolgozóknak a nagykövet. Bármikor indulhatnak a csapások Irán ellen?
Nemzetközi Márciustól három óra alatt eljuthatunk Belgrádba vonattal
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 14:31
Akár már 26 euórért, azaz jelenlegi árfolyamon mintegy 9800 forintért.
Nemzetközi Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:47
Inkább nem lőnek, nehogy leolvadjon az atomerőmű.
Nemzetközi Mivel kényszerítheti az EU Orbán Viktort vétójának feladására?
Bózsó Péter | 2026. február 27. 10:32
Az orosz agresszió négyéves évfordulóján az EU vezetői Kijevben jártak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a megtámadott országgal. Eközben az Európai Tanács elnöke felszólított minden lehetséges eszköz használatára az Európai Uniót zsarolók letörésére – nem is nagyon burkoltan Orbán Viktor kormányára utalva.
Nemzetközi Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:03
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Nemzetközi Óriási uniós forrásokhoz juthat Debrecen, Nyíregyháza és az észak-alföldi régió
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 20:05
Eastinvest néven új eszközt jelentett be az Európai Bizottság: 10 530 milliárd forintnyi uniós forrást adnak az Oroszországgal, Belarusszal és Ukrajnával határos uniós térségeknek. Magyarországon az észak-alföldi régió kaphat az új keretből. 
Nemzetközi Több mint 90 ezer embert nyilvánítottak eltűntnek Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:11
Az ukrán légierő szóvivője arról beszélt, hogy februárban már hetedik alkalommal érte orosz rakéta- és dróntámadás az ukrán városokat és az energetikai infrastruktúrát. A területfejlesztési miniszter célzott terrorról beszélt.
Nemzetközi Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 17:21
Szijjártó Péter követelte az ukrán kormánytól, hogy azonnal indítsák újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és azt is elmondta: az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetség ügyvivőjét.
Nemzetközi Többszintes lakóházakat és családi házakat is ért orosz légicsapás Ukrajna-szerte
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:24
Több száz drón és több tucat rakéta érkezett Oroszország felől Ukrajna légterébe csütörtökre virradóra. Kijev, Harkiv és Zaporizzsja is a célpontok között volt, a támadásban lakóházak, gázvezeték és egy bevásárlóközpont is megsérült. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG