2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100 000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt.

Az azonnali részvénypiac összforgalma 271 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 11,8 milliárd forintos, mérsékeltebb aktivitást mutat. A legnagyobb forgalmat júliusban is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL papírjai generálták, míg a befektetési szolgáltatók közül ezúttal a WOOD & Company emelkedett ki, akit a Concorde és az ERSTE követett – közölte a tőzsde.

Továbbra is a vámháború az egyik legfőbb tényező, amely mozgatja a globális részvénypiacokat, ugyanakkor július végéhez közeledve az ázsiai tőzsdék jelentős emelkedést mutattak azt követően, hogy az Egyesült Államok és Japán között egy átfogó kereskedelmi megállapodás jött létre. A hónapot több amerikai nagyvállalat (Tesla, Alphabet, Amazon.com) és nemzetközi nagybank (UniCredit, Deutsche Bank, Raiffeisen) második negyedéves gyorsjelentései színesítették.

A BUX júliusban 3,7 százalékos növekedést mutatott az előző hónaphoz képest, a havi záróértékek tekintetében pedig 101 244,5 ponttal új csúcsot ért el. A hónap során a történelmi mérföldkő elérése mellett a napi rekord is megdőlt, a vezető részvénymutató július 25-én 101 380,77 ponton fejezte be a kereskedést. A BÉT további meghatározó indexei is erősödtek: a régiós nagyvállalatokat követő CETOP NTR index értéke 2 149,8, míg a kisebb, innovatív cégeket reprezentáló XTEND indexé 1 539 pont lett a hónap végére.

A brókercégek rangsorában a WOOD & Company végzett az élen 158,7 milliárd forintos részvényforgalommal, mögötte a Concorde és az ERSTE értékpapír-forgalmazók 124 és 96,5 milliárd forint értékben bonyolítottak forgalmat.

Forrás: BÉT
Forrás: BÉT
Fotó: BÉT

A Budapesti Értéktőzsde nemzetközi kapcsolaterősítése révén is erősítette pozícióját a régiós tőkepiacok élvonalában. Az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX) és a BÉT egyetértési megállapodást kötött. A partnerség célja, hogy megerősítse a magyar és az emirátusi piacok közötti kapcsolatot, ösztönözze az új pénzügyi termékek – például ETF-ek és indexek – közös fejlesztését, valamint vizsgálja a kettős bevezetés lehetőségeit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41110 42200 +0,22% 41920 41940 6 674 184 880 HUF 2026-11-03 16:26:04
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 431 508 268 HUF 2026-11-03 16:27:38
MTELEKOM 2910 2860 2910 +1,18% 2906 2910 855 303 536 HUF 2026-11-03 16:26:19
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13010 923 128 860 HUF 2026-11-03 16:27:45
OPUS 196 190 196 +2,50% 195 196 7 401 832 HUF 2026-11-03 16:22:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG