3p

Oroszország nem utasítja el a tárgyalásokat Ukrajnával, ezt csak Kijev teszi - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden az indonéziai G-20-csúcstalálkozón az ottani részvételét összegző sajtóértekezletén.

"Mi az elnökünk szájával több ízben megerősítettük, hogy nem utasítjuk el a tárgyalásokat. Ha valaki elutasítja, az Ukrajna. És minél tovább utasítja el, annál nehezebb lesz végül megállapodni" - mondta Lavrov orosz külügyminiszter, aki "irreálisnak" minősítette a tárgyalások elé támasztott ukrán feltételeket. Kifogásolta azt is, hogy míg a csúcson a felszólalók három percet kaptak hozzászólásaikra, Volodimir Zelenszkij húsz percig beszélhetett felvételről - írja az MTI.

Most a G20-csúcstalálkozón szólalt fel Szergej Lavrov. MTI/EPA
Most a G20-csúcstalálkozón szólalt fel Szergej Lavrov. MTI/EPA

Az ukrán elnök tíz pontban fogalmazta meg Kijev követeléseit. Ukrajna az orosz csapatok kivonását és az ország területi integritásának teljes helyreállítását követeli, Oroszország viszont saját területének tekinti a szeptember végén annektált négy kelet-ukrajnai régiót a már 2014-ben elcsatolt Krím félsziget mellett.

Az orosz külügyminiszter kitért azokra a jelzésekre és híresztelésekre, melyek szerint az amerikai kormányzat arra próbálja rávenni Zelenszkijt, hogy legyen "tárgyalóképesebb". Lavrov szerint emögött az a megfontolás húzódik meg, hogy a nyugati világ egy része elkezdett kételkedni abban, szükség van-e további fegyverszállításokra Ukrajnának.

Lavrov kitért az ukrajnai gabonaexport fekete-tengeri szállítását lehetővé tevő humanitárius folyosó ügyére, amelyről november elején török közvetítéssel megállapodás született Ukrajnával. Szerinte nem valósult meg a megállapodásnak az a része, amely elhárítaná az akadályokat az orosz műtrágya- és gabonaexport útjából. Elmondta: António Guterres ENSZ-főtitkár arról tájékoztatta, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió írásbeli ígéretet tett neki az akadályok elhárításáról. Kijelentette, hogy a humanitárius folyosóról Ukrajnával kötött, szombaton lejáró megállapodást Moszkva csak abban az esetben hosszabbítja meg, ha az akadályok elhárítására tett ígéretek teljesülnek. Ezek közé tartozik, hogy orosz hajók beléphetnek európai kikötőkbe, illetve külföldi hajók orosz kikötőkbe, és megszüntetik a mezőgazdasági ágazatot finanszírozó orosz állami bankra kivetett szankciókat.

Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is következetesen igyekszik elérni - noha változatlanul ellenállásba ütközik -, hogy hatékony és átlátható mechanizmust hozzanak létre a világszerte működő amerikai katonai-biológiai laboratóriumok ellenőrzésére a biológiai fegyverek tilalmáról szóló megállapodások keretében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG