2p

Nőtt a G20-ak exportja és importja a tavalyi utolsó negyedévben, folytatva, bár kisebb ütemben, a harmadik negyedévi bővülést, miután az első fél évben jelentős visszaesést jegyeztek fel a koronavírus-járvány hatásaként.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD honlapjára felkerült adatok szerint a G20-ak kivitele a december végével záródott három hónapban 7,2 százalékkal, 3708 milliárd dollárra emelkedett, a behozatala pedig 6,8 százalékkal, 3660 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedévvel összevetve, amikor az export 20,6 százalékkal, az import pedig 16,8 százalékkal bővült.

Az OECD rámutatott arra, hogy a januárra vonatkozó előzetes számok az export és az import további bővülését jelzik.

A G20-ak exportja az első negyedévben 3,9 százalékkal, a második negyedévben pedig 16,8 százalékkal csökkent, az importja pedig az első negyedévben 3,7 százalékkal, a második negyedévben 15,2 százalékkal esett.

 A januárra vonatkozó előzetes számok az export és az import további bővülését jelzik. Fotó: depositphotos
A januárra vonatkozó előzetes számok az export és az import további bővülését jelzik. Fotó: depositphotos

Az ázsiai és csendes-óceáni térségben a legjelentősebben Ausztrália kivitele és behozatala nőtt a tavalyi utolsó negyedévben, 11,6 százalékkal, illetve 7,9 százalékkal, valamint Japáné (+9,7 százalék, +6,5 százalék) és Kínáé (+6,1 százalék, +3,1 százalék).

Az Európai Unió kivitele 7,7 százalékkal, behozatala 6,4 százalékkal bővült a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve. Egyebek között a francia export 9,4 százalékkal, az import 3,1 százalékkal, a német export 8 százalékkal, az import 7,3 százalékkal, az olasz export pedig 8,6 százalékkal, az import pedig 7,8 százalékkal nőtt. Nagy-Britannia kivitele 10 százalékkal, behozatala 16 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévit.

Az amerikai kontinensen Brazília kivitele 2,8 százalékkal, behozatala 25,8 százalékkal nőtt (az import elsősorban nagyértékű olajipari berendezések vásárlása miatt ugrott meg ilyen látványosan). Kanada exportja 4,8 százalékkal, importja 4,7 százalékkal nőtt, az Egyesült Államok kivitele 8,6 százalékkal, behozatala 6,1 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG