5p
Csütörtökön rendkívüli G20-as találkozót tartanak, igaz, a járvány miatt csak virtuálisan. A világ azon vezetői és véleményvezérei, akik a koronavírus kapcsán azt várták, hogy az Egyesült Államok, mint az első számú hatalom, a küzdelem élére áll, minden bizonnyal csalódni fognak.
Nancy Peloshi széttépi Donald Trump szövegét a 2020. februári State of the Union-évértékelőn. A vezetők kapcsolata azóta tovább romlott. (Fotó: Getty)

Rendkívüli virtuális csúcstalálkozót tartanak a G20-országok csütörtökön, hogy megvitathassák az új típusú koronavírus-járvány elleni intézkedések összehangolását - közölte a világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoportot idén elnöklő Szaúd-Arábia. A találkozón az ENSZ, a Világbank, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői is rész vesznek. António Guterres ENSZ-főtitkár "háborús időkben használatoshoz" hasonló intézkedéscsomag elfogadására szólította fel a G20-akat. Szerinte rendkívül fontos lenne komoly, dollártrilliókban mérhető gazdaságösztönző lépéseket foganatosítani. Hozzátette, megfelelő reakció híján "apokaliptikus léptékű, mindenkit érintő világjárvány alakulhat ki".

Bukdácsolva született az amerikai mentőcsomag

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a szakértők szerint az Egyesült Államok hatékony fellépésére lenne szükség, erre viszont aligha fog sor kerülni. Egyre több olyan vélemény lát napvilágot, hogy Donald Trump a kritikus helyzetben csődöt mondott, és nem, hogy a világ megmentésére, de még az amerikai helyzet kezelésére is képtelen. Ennek kapcsán megemlítik, hogy egy olyan fontos intézkedés beindítása előtt, mint amilyen a kétezer milliárd dollár értékű gazdaságélénkítő csomagterv, talán egyeztetnie kellett volna a demokratákkal, hogy azt ne szavazzák le egymás után két alkalommal is.

Szerda éjjel végül elfogadta az amerikai szenátus az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó intézkedéscsomagot, amely így pénteken majd a képviselőház elé kerül. A washingtoni törvényhozás felsőháza egyhangúlag, kétpárti egyetértésben, mind a 96 jelen lévő szenátor támogatásával hagyta jóvá a példa nélküli léptékű, máris történelminek minősített tervezetet. Elemzők arra számítanak, hogy a képviselőházon is gyorsan át fog menni a törvény, amelyet Donald Trump elnök - közlése szerint - azonnal alá is fog írni. A javaslat nagyvállalatokat, közép- és kisvállalkozókat, továbbá szövetségi államokat és városokat támogató intézkedéseket tartalmaz, s segít az adófizetők napi gondjainak enyhítésében is.

Az elemzők szerint a vészhelyzetben az elnök képtelen túllépni a rá eddig is jellemző kicsinyes viselkedésén, miközben Amerikának most nem egy durcás kisgyerekre, hanem egy karizmatikus vezetőre lenne szüksége. Azt is a szemére vetik, hogy a járvány terjedése ellenére nagyon sokáig próbálta elbagatellizálni a koronavírus veszélyeit, és a demokraták kampányfogásaként próbálta beállítani. Igaz, a Privátbankár szakértője, Káncz Csaba már néhány hete előrejelezte, hogy nehéz időszak elé néz az elnök.

Ennek következtében egyrészt járvány zavartalanul terjedhetett, másrészt felkészületlenül érte az országot, és az amerikai egészségügy sem reagált kellően gyorsan a helyzetre. Ezek alapján nem is olyan meglepő, hogy exponenciálisan kezdett gyorsulni a megbetegedések száma, és a halálesetek száma is gyorsan átlépte az ezret. Ennek ellenére két nappal ezelőtt Donald Trump arról beszélt, hogy húsvét után (vagyis három hét múlva) Amerikának újra munkába kell állnia.

Mi várható a G20-as találkozótól?

Ahogy fent jeleztük, az ENSZ határozott és közös fellépést várna az egészségügyi kérdések megoldása érdekében. Ez lenne az a terület, ahol egyesek szerint Donald Trump a legkönnyebb bizonyíthatná, hogy ő a világ legnagyobb hatalmú embere, aki az eszközeit pozitív célokra használja. Az előzmények viszont nem túl biztatóak, hiszen az elnök egyrészt nem tud mit kezdeni a járvánnyal, másrészt az eddigi megnyilvánulásai alapján folyamatosan különutas megoldásokra törekszik a közös intézkedések helyett. Ezt bizonyítja egyebek mellett az is, hogy a fejlesztések alatt álló szerek kapcsán volt olyan, amelyre előzetesen kizárólagosságot akart szerezni.

Az elemzők szerint legalább ilyen fontos lenne, hogy a fenyegető recesszióra és a járvány potenciális gazdasági hatására is közös választ adjanak. A CNBC James Crabtree professzor véleményét idézte, aki úgy vélekedett: a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonlóan összehangolt költségvetési intézkedéseknek elsődleges prioritásnak kell lenniük annak érdekében, hogy megakadályozzuk a járvány okozta gazdasági válságot. Ebben a kérdésben a szakértők szerint aligha lehet Donald Trumpra számítani, aki az elmúlt években nemcsak Kínával szemben, de szövetségei ellen is vámháborút indított.

Ezek alapján nem egyedi az az elemzői vélemény, hogy gyakorlatilag totális káoszba fog fulladni a mostani egyeztetés, és semmiféle egységes megállapodásra sincs remény. Sőt, van olyan vélemény is, hogy a tavaly ősszel a kereskedelmi megállapodások kapcsán nyugvópontra jutott amerikai-kínai szembenállás újra fellángolhat. A helyzet eszkalálását Trump ugyanis arra használhatja, hogy a saját tehetetlenségét elfedje, és Kína személyében bűnbakot gyártson. Ezt a narratívát erősíti, hogy az utóbbi megszólalásai során a koronavírust rendre kínai vírusként vagy kínai koronavírusként emlegeti.

Mások ennél optimistábbak. Bár a világ problémáit aligha fogják a G20-as ülésen megoldani, a derűlátók arra koncentrálnak, hogy legalább a legfontosabb vezetők most szóba állnak egymással. A bizakodók azt remélik, hogy már a tapasztalatok cseréje is közelebb vihet ahhoz, hogy az ilyen globális problémákat, mint egy világjárvány a jövőben megpróbáljanak közösen kezelni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG