2p

Nem vesz részt a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20-csoport indiai csúcstalálkozóján Hszi Csin-ping kínai elnök, helyette Li Csiang miniszterelnök vezeti a kínai delegációt - közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium.

"Az Indiai Köztársaság kormányának meghívására Li Csiang, az Államtanács miniszterelnöke részt vesz a szeptember 9. és 10.-én az indiai Újdelhiben tartandó 18. G20-csúcstalálkozón" - olvasható a minisztérium honlapján közzétett közleményben. Mao Ning, a külügyminisztérium szóvivője szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Kína reméli, hogy a csúcstalálkozó megszilárdítja a konszenzust, bizalmat közvetít és előmozdítja a fejlődést.

Kína és India viszonyát a megoldatlan területi és határkérdések, illetve folyamatos geopolitikai rivalizálás jellemzi. 1962-ben egy hónapig tartó villámháború tört ki a két ország között, majd legutóbb 2020 májusában közelharc tört ki kínai és indiai katonák között; akkor húsz indiai és legkevesebb négy kínai katona halt meg. A közelmúltban a két ország ellehetetlenítette egymás tudósítóit, idén augusztusban India pedig megtiltotta a katonai drónok gyártóinak, hogy kínai alkatrészeket használjanak. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG