5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

India az elmúlt hónapokban magabiztos világhatalomként mutatkozott be, amelynek hindu nacionalista vezetőjét vörös szőnyeggel fogadták Washingtonban és Párizsban. Az elmúlt hetekben azonban több véres incidens is rámutatott, hogy valami súlyosan félresiklott a világ legnépesebb országában. Káncz Csaba jegyzete.

Három hét múlva Indiában lesz a G20-csúcstalálkozó, és Új-Delhiben gyűlik össze a húsz legnagyobb gazdaság vezetője. Ez lesz a hónapok óta tartó felkészülés csúcspontja, hiszen az elmúlt időszakban már a világ minden tájáról érkeztek diplomaták és üzletemberek Indiába a kiemelt esemény kapcsán. A világ legnépesebb állama a csúcstalálkozón feltörekvő gazdasági nemzetként, jövőbeli világhatalomként akarja láttatni magát.

Az indiai címlapokat ezekben a napokban azonban valami más uralja. Ez pedig az új India sötét oldala.

A rendőr tombolása

Két hete ámokfutásba kezdett egy rendőr egy Mumbai városa felé tartó vonaton: szolgálati fegyverével előbb lelőtte felettesét, majd három fegyvertelen utast - mindhárom utas muszlim volt. Az elkövető közben ezt ordította: "Ha Hindusztánban akarsz élni, akkor Modit és Jogit kell választanod."

Új-Delhi a mindennapokban. Itt tartják a következő G20-találkozót. Fotó: Depositphotos
Új-Delhi a mindennapokban. Itt tartják a következő G20-találkozót. Fotó: Depositphotos

Hindusztán India ősi neve. Narendra Modi India miniszterelnöke, Jogi Aditjanat pedig a legnépesebb szövetségi állam, Uttar Prades főminisztere.

Aditjanat ígéretes miniszterelnök-jelöltnek számít a következő általános választáson, amelyet 2024-re terveznek. Korábban hindu pap volt, aki tüzesen agitált az ország muszlim kisebbsége ellen. Ha Aditjanat lenne Modi utódja, India be is fejezhetné átmenetét a hibás és törékeny demokráciából teokratikus állammá.

Ez a lehetőség már napjainkban óriási feszültséget vált ki az indiai értelmiség körében, hiszen egy teokratikus Indiával sokkal nehezebb lenne együttműködni a nemzetközi közösség számára – beleértve az Egyesült Államokat és az EU-t is.

Szélsőségesek a csúcson

Modi és Aditjanat osztja azt a meggyőződést, amelyet kormányzó pártjuk, a hindu nacionalista „Bháratíja Dzsanatá Párt” (BJP) is képviseli: India a hinduk országa. Az országban élő mintegy 200 millió muszlimot csak megtűrtnek tekintik. Ebben a légkörben óhatatlanul fokozódik a vallási és egyéb kisebbségek elleni erőszak.

A hindu szélsőséges csoportok muszlimok és keresztények elleni támadásait gyakran követik a megtámadott vallásos kisebbségek tagjainak letartóztatása. Az őrizetbe vetteket azzal vádolják, hogy megpróbálták a hindukat más vallásra téríteni. Az erőszak elkövetőit pedig rendszeresen szabadon engedik.

Az Indiáról szóló 2021-es emberi jogi jelentésében az Egyesült Államok külügyminisztériuma több, az országot sújtó jelentős problémára is rámutatott. Ide tartoznak az önkényes letartóztatások, a bíróságon kívüli gyilkosságok, a vallási és más kisebbségek elleni átfogó erőszak, valamint a kritikus hangok elhallgattatása.

Folyamatossá vált incidensek

Szintén két hete zavargások voltak Új-Delhi egyik előkelő külvárosában. Akkor egy hindu felvonulás vonult át egy túlnyomórészt muszlim környéken. A szélsőségesek felgyújtottak egy mecsetet.

A zavargások aztán tovább folytatódtak, a tömegek felgyújtották az üzleteket a túlnyomórészt muszlim negyedekben. Hat ember meghalt, köztük a mecset egyik imámja és két rendőr.

Északkelet-Indiában is pattanásig feszült a helyzet, ahol már három hónapja parázslik a törzsi konfliktus Manipur szövetségi államban. Nemrég egy manipuri videó sokkolta először Indiát, majd a világ közvéleményét: egy csapat hindu férfi zsákmányként hurcolt végig három, többségében keresztény nemzetiséghez tartozó meztelen nőt az utcákon, egyiküket később megerőszakolták.

Egyre inkább előjön India sötét oldala? Fotó: Depositphotos
Egyre inkább előjön India sötét oldala? Fotó: Depositphotos

Május óta az erőszakfolyam Manipurban több, mint 180 ember életét követelte, és ezrek kényszerültek lakhelyük lehagyására. Az erőszak ellenére a központi kormányzat csak azután válaszolt közlemények kiadásával, hogy a nők elleni sokkoló támadásról készült képeket megosztottak az interneten.

A parlament július 20-a óta ülésezik, de a miniszterelnök még nem jelent meg, hogy megvitassák a manipuri helyzetet. Az indiai legfelsőbb bíróság viszont közleményében szögezte le, hogy Manipurban a nők elleni erőszak „példátlan mértékűvé” vált.

A nők elleni erőszak elhúzódó problémája szintén új dimenziót kapott a BJP párt uralma alatt. A pártot joggal bírálják a muszlim nők és lányok elleni szexuális erőszakra buzdító, lázító retorikája miatt. A muszlim nők - különösen azokat, akiket kritikusnak tartanak a BJP uralmával szemben -, a hindu jobboldal internetes szexuális erőszak lavinájával találkoznak.

Az etnikai és vallási kisebbségek, valamint a nők elleni erőszak számos esetét nem jelentik be, mert a rendőrség nem hajlandó eljárást indítani hindu szélsőséges csoportok ellen. Azokban az esetekben, amikor a rendőrség megpróbálja számon kérni ezeket a csoportokat, a megtorlás agresszív lehet, és a jelentések szerint a rendőrök gyakran súlyos sérüléseket szenvednek.

Valóban, az 1,43 milliárd lakosú India kritikus időszakot él át, amelyre a világnak is oda kell figyelnie.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG