Dél-Ázsia döntő fontosságú geopolitikai színtér, amely csaknem kétmilliárd embernek, a világ legdinamikusabb gazdaságainak és fontos hajózási útvonalaknak ad otthont, miközben egyre fokozódó rivalizálás helyszíne is Ázsia két legnagyobb hatalma – Kína és India – között.

A két óriás játszmája

Ez az élesedő versengés sok területen megmutatkozik. Annak ellenére, hogy a két hatalomnak sok közös vonása van – lévén fölemelkedő hatalmak nukleáris fegyverekkel és óriási népességgel, valamint a közös törekvéssel egy többpólusú világra – India és Kína gyanakodva tekint egymásra.

Ez arra készteti a két országot, hogy megpróbálja visszafogni a másik befolyását, és terjeszkedjen új, regionális stratégiai területekre Dél-Ázsiában és az Indiai-óceán térségében. Kína számára a dél-ázsiai bővülő befolyás támogatja a bel- és külpolitikai célokat, különösen az Indiai-óceán térségének fontos globális tengeri útvonalain keresztül a világpiacokhoz való hozzáférés védelmét. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) haditengerészete az Indiai-óceánon is kiépítette jelenlétét, hogy megkérdőjelezze India regionális haditengerészeti hegemón pozícióját.

Befolyásszerzés a Selyemúttal

Ezenkívül az ambiciózus Új Selyemút (BRI) gigaprojekt segítségével Peking infrastrukturális beruházások és nagyobb tengeri, közúti és vasúti összeköttetések révén megerősítette kapcsolatait Dél-Ázsiában. Ez is támogatja Kína azon törekvését, hogy „közös biztonságú közösséget” építsen a szomszédságban.

India legtöbb dél-ázsiai szomszédja – Bhutántól eltekintve – csatlakozott a BRI-hez, amely révén jelentősen megnőtt a kínai befolyás. 2018 óta Kína több mint 150 milliárd dollárt költött vagy fektetett be Banglades, Maldív-szigetek, Mianmar, Pakisztán, Nepál, Srí Lanka és Afganisztán gazdaságába. Kína jelenleg a legnagyobb tengerentúli befektető a Maldív-szigeteken, Pakisztánban és Srí Lankán.

Ez aggasztja Indiát, amely attól tart, hogy Kína jelentősen befolyásolhatja saját befolyási övezetét, és felvásárolt kikötőivel - akár egy „gyöngysorral” - bekeríti Indiát. Pekingnek viszont hasonló félelme van a Malaka-szorossal kapcsolatban.

Kína katonai bázist létesített a kelet-afrikai Dzsibutiban, és a Srí Lanka-i hatóságok döntése, amely lehetővé tette, hogy egy kínai katonai megfigyelőhajó kiköthessen Hambantota kikötőjébe, tovább súlyosbította ezeket az aggodalmakat. India szemszögéből nézve Kína növekvő befolyása a régióban versenyhelyzetbe kényszerítette Újdelhit, és ezért újra kell gondolnia külpolitikáját, valamint a térségben való szerepvállalását.

India válaszlépései

India ezért Dél-Ázsiában végrehajtja a „Szomszédság az első” politikáját. Ezt a politikát tovább támogatja az „Act East” politika, amelynek értelmében India a délkelet-ázsiai országokkal és az ázsiai-csendes-óceáni térség többi részével igyekszik javítani kapcsolatait.

Ezenkívül Újdelhi hitelkeretét kiterjesztette a régió öt országára – Bangladesre, Maldív-szigetekre, Mianmarra, Nepálra és Srí Lankára –, befektetve az infrastruktúrába is, különösen az energiaszektorba és a regionális összeköttetésbe. Ezen erőfeszítések támogatása érdekében az olyan indiai konglomerátumok, mint az Adani Group, nagymértékben növelték jelenlétüket Ázsiában, „stratégiailag fontos külföldi infrastrukturális projektekhez” nyújtott kedvezményes hitelekkel.

Sem Kína, sem India erőfeszítései befolyási övezetük növelésére nem mentesek a kihívásoktól. Kína esetében a BRI-t jelentős bírálatok érték „ragadozó” hitelei miatt, valamint amiatt, hogy megpróbálta legitimálni Kína tekintélyelvű kormányzati és gazdasági fejlődési modelljét.

Egyesek megjegyzik, hogy a kereskedelmi hiányok Kína javára történő megugrása, a hitelfelvevők védelmét szolgáló erős intézményi mechanizmusok hiánya és a kínai hitelezés mértéke kockázatot jelentenek a BRI-befektetéseket elfogadó országok számára. Megint mások viszont azzal érvelnek, hogy az „adósságcsapda-diplomáciától” való félelem eltúlzott, és megjegyzik, hogy a kínai befektetések szinte mindig szembesülnek ellenállással, tekintet nélkül a feltételekre.

India külpolitikája is górcső alá került. A területi viták és Újdelhi következetlen regionális szerepvállalása mellett aggodalomra ad okot, hogy India regionális együttműködési mechanizmusokat alkalmazhat, hogy megpróbálja kiharcolni a regionális hegemóniát Dél-Ázsiában. Ezeket a félelmeket tovább súlyosbítja az India-ellenes hangulat Dél-Ázsia egyes részein, köztük Bangladesben és Nepálban, ahol Indiát jogosan vádolják a belpolitikába való beavatkozással. Más országok, például Bhután esetében az Újdelhivel fennálló szoros kapcsolatok hátráltatják a más országokkal fenntartott kétoldalú kapcsolatok megerősítésére irányuló kísérleteket.

A kicsik lavírozása

Ezt a dél-ázsiai kínai-indiai versengést csak tovább súlyosbítja a stratégiai Kína-USA szembenállás. Ez az instabil környezet lehetőséget kínál a kisebb dél-ázsiai országoknak – amelyek aggodalmaskodnak az indiai hatalmi egyenlőtlenség miatt a bilaterális kapcsolataikban –, hogy felhasználják Kína ajánlatait, jobb alkut kötve Indiával, és fordítva.

Ez azonban azt kockáztatja, hogy regionális és globális geopolitikai rivalizálásba keverednek, és minden oldalról nyomást gyakorolhatnak rájuk. Végül is, amint azt Nepál példája is mutatja, nehéz egyensúlyt teremteni. A jelenlegi állás szerint Dél-Ázsia geopolitikai helyzetét ez a fokozódó rivalizálás határozza meg, és az, hogy ezek a kisebb hatalmak hogyan közlekednek benne, alaposabb figyelmet érdemel.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)